221

Egy 1990-es években játszódó kamaszkori fejlődésregény kapta a Goncourt-díjat

Nicolas Mathieu: Utánuk a gyerekeik

nicolas_mathieu

Egy 1990-es években játszódó kamaszkori fejlődésregény, Nicolas Mathieu Leurs enfants apres eux (Utánuk a gyerekeik) című műve kapta idén a legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat – jelentették be Párizsban.

Az Actes Sud kiadó gondozásában megjelent, 400 oldalas mű szociális és politikai látlelet Franciaország perifériális keleti részén, az elszegényedő vidék és a nagyvárosok peremén felnövő fiatalokról. A 40 éves szerzőnek ez a második regénye, a könyvkiadónak pedig hat év alatt a negyedik Goncourt-díjjal jutalmazott műve. „Ez a díj feltehetően megváltoztatja az életemet. Oscar fiamra gondolok. Ilyen esetekben visszatérünk a gyökerekhez, a családomra, a szüleimre, a városra, ahol születtem, Epinalra, a regényben szereplő emberekre gondolok. Ez mind most hirtelen előjön” – mondta Nicolas Mathieu, amikor megérkezett az eredményhirdetés helyszínére, a párizsi Drouant étteremhez.

A szerző saját bevallása szerint egy fejlődésregény mindig az illúziók elvesztésének története. Regényében egy csapat kamasz életét követi négy nyáron át 1992-ben, 1994-ben, 1996-ban és 1998-ban egy képzeletbeli kelet-franciaországi városban, Heillange-ban, amelyben könnyű ráismerni az elszegényedő keleti volt ipari városokra, amelyek a globalizáció veszteseinek számítanak. A regény fiatal hősei 14 évesen arról álmodoznak, hogy „lelépnek innen”, a nyarakat pedig az olajszagú városszéli tóparton töltik abban reménykedve, hogy „történik valami”. Regénye főhőse, Anthony, akinek apja volt gyári munkásként a napjait kertészkedéssel, ivással és gyűlölködéssel tölti. A regény azt sugallja, hogy az illúziók elvesztése után a kamaszokra is hasonló sors vár. „Arról a világról akartam mesélni, ahonnan származom. Ez egy irodalmi és politikai kísérlet. Amint arról beszélünk, hogyan élnek az emberek, hogyan szeretnek, politikai tettet hajtunk végre. Természetesen kicsit én is benne vagyok a regényben. Megpróbáltam rekonstruálni a jelen időt, megérteni, hogyan is élünk. Ez a részleteken keresztül történik, a lehető legjobban beillesztve a valóságba” – mondta a szerző.

A másik legjelentősebb francia irodalmi elismerést, a főként formai újításokért adományozott Renaudot-díjat a zsűri Valérie Manteau-nak ítélte Le sillon (A barázda) című regényéért, amely a 2007-ben meggyilkolt Hrant Dink örmény származású török újságíróról szól. A zsűri különdíjat adományozott Philippe Lancon Le lambeau (A foszlány) című regényének, amely az év egyik legnagyobb könyvsikere Franciaországban. A regény megkapta a Femina-díjat is.

Philippe Lancon, a Libération című napilap publicistája 2015. január 7-én a Charlie Hebdo szatirikus hetilap szerkesztőségében tartózkodott, amikor Allah Akbar felkiáltással dzsihadisták behatoltak, és 12 embert megöltek. Egy golyó az írót is arcon találta, aki a terroristák távozásáig a földön fekve halottnak tettette magát. A történet a merénylet előtti este kezdődik, amelyet a szerző színházban töltött. Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című vígjátékát nézte meg, amelyben a puritán Malvolio „meg akarja büntetni az élvezeteknek és érzelmeknek élő embereket annak a jónak nevében, ami képviselni gondol, és isten nevében mindent rosszat megenged magának ennek eléréséhez”. Ami viszont Shakespeare-nél csak álom volt, az a szerző életében rémálommá válik másnap. A mű hatvan oldalon keresztül szinte egy szuszra idézi fel a Charlie Hebdo elleni támadást minden részletét. „Forgattam a nyelvemet a számban, és az éreztem, hogy a repeszekre szétesett fogaim lebegnek mindenhol” – emlékszik vissza Lancon. „Később tudtam meg, hogy a szerkesztőség vérben úszott, de én benne fürdőztem, szinte semmit nem láttam” – olvasható a mű elején. A szerző számára azonban a neheze csak ezután következik. Lancon a kórházba szállítását követően elveszítette eszméletét. Szétroncsolódott arcát több mint húsz műtéttel állították helyre. A szöveg elsősorban a szerzőt támogató nővérek, orvosok, az ajtaja előtt posztoló rendőrök, a folyamatosan mellette lévő báty és az arcot helyreállító sebész, Chloé Bertolus története. A regény november 13-án ér véget, amikor újabb 130 áldozatot követelő dzsihadista támadássorozat történt Párizs belvárosi kávéházaiban és a Bataclan klubban.

Venczel Katalin
Forrás: MTI

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2018.11.15