A 60-as évek végére elvileg megszűnt a faji szegregáció az Egyesült Államokban, de a valóságban ez nem ment ilyen gyorsan. A film 1971-ben játszódik, amikor a virginiai Alexandria városban felsőbb utasításra a TC Williams középiskolát összevonják egy fekete iskolával. Ez az első ilyen vegyes intézmény a városban, ahol összeengedik a fekete és a fehér lakosságot. Az eredmény: forradalom a diákok között, a tanári karban és főként az iskola focicsapatában. Ugyanis új edző is érkezik Herman Boone (Denzel Washington) személyében, aki véletlenül fekete. És a csapat eddig töretlen népszerűségnek örvendő fehér edzője, Bill Yoast (Will Patton) a másodhegedűs szerepére kényszerül... arról nem is beszélve, hogy az új edző fekete fiúkat is felvesz a csapatba.

Sablonosnak látszik? Nem az, elhihetik nekem. Egy olyan sportágban, amelyik a csapatjátékok királya, hiszen a legnagyobb létszámú csapatban a legnagyobb fokú együttműködés és egymásra támaszkodás szükséges a sikerhez (arról nem is beszélve, hogy az edzőnek is nagyobb szerep jut), a faji probléma teljesen ellehetetleníti nemcsak a sikereket, de még az értelmes munkát is. Ezért alkalmas színhely ez a probléma és a megoldásának bemutatására. És persze az sem elhanyagolható tényező, hogy Amerikában minden középiskolában a figyelem központjában áll a focicsapat, tehát nem mindegy, mire jutnak egymással a játékosok. Boone kőkemény, céltudatos sportember, tisztességes és átkozottul ért a pszichológiához. De ez mind nem lenne elég a cél eléréséhez, ha a régi, népszerű edző, Yoast nem mutatja a toleranciának azt a fokát, melyre nem mindenki lenne képes. A feje fölé ültetnek egy fekete edzőt, aki – valljuk be – nem a kedvességéről ismert, ami nem csoda, hiszen feketeként érte már minden (és itt is éri, a családjával együtt), akinél szakmailag többre tartja magát, tönkretették a csapatát afroamerikaiakkal, de ő mégsem megy el, hanem itt marad, és segít megoldani a problémát, mert számára (éppúgy, mint az új edző számára) csak a csapat sikere a fontos. És kezdetben nem úgy tűnik, hogy lesz egyáltalán csapat...

Az Emlékezz a Titánokra! azt mutatja be, hogy egy a toleranciára nem túl nyitott közösség hogyan rázódik gatyába, hogyan kezdik felfedezni és megkedvelni egymást, na persze nem maguktól, hanem Boone hihetetlen pszichológiai érzékének köszönhetően. Üde színfoltot jelent a Yoast kislányát alakító Hayden Panettiere, aki 11 éves volt a film forgatásakor, de olyan bájosan játszotta el a fanatikus futball-rajongó szerepét, hogy egészen belopta magát a szívembe.

Feszültség aztán van a filmben dögivel, és viszonylag jól is van megoldva: nem zavarják egymást. A fő ellentét a feketék és fehérek között nyilvánvaló, de ebből a konfliktusból elágaznak egyéb (de az alap ellentétből fakadó) kisebb és nagyobb konfliktusok, melyek feszesen tartják a filmet, árnyalják a karaktereket, és segítenek körbejárni az első ránézésre egyszerűnek látszó problémát. Kerek egész a mozi, egyetlen zavaró dolog van benne, néhány apró tévedés a sporttal kapcsolatban, de ez csak annak tűnik fel, aki viszonylag alaposan ismeri az amerikai focit. Mint utólag megtudtam, ennek az az oka, hogy a rendező, Yakin a forgatásig semmit nem tudott erről a sportágról. Gyakorlatilag a forgatás előtt a producer, Jerry Bruckheimer elküldte őt is egy edzőtáborba, mint a fiúkat a filmben.

Véleményem szerint zseniális példája a film annak, hogyan lehet egy olyan témát, amely lerágott csontnak számít, figyelemfelkeltő, drámai módon tálalni.

tmoni