Rival Queens

Ősze Mária zeneajánlója

rival-queens

Napjainkban számos, szinte már-már elfeledett barokk és klasszicista zeneszerző majdnem teljesen feledésbe merült remekművét fedezik fel újra és újra. A legszebb és legvirtuózabb áriákat és kettősöket olykor-olykor még a teljes operafelvételek előtt megjelentetik. A régizene világában otthonosan mozgó két operaénekesnő, a német szoprán Simone Kermes és az amerikai mezzoszoprán Vivica Genaux különleges programot állított össze Rival Queens címmel 2014-ben megjelent albumukon.

A lemez címével arra a rivalizálásra utalnak, amely a tetőpontjára 1727-ben hágott egy óriási színházi botránnyal. A szoprán Francesca Cuzzoni és a mezzoszoprán Faustina Bordoni között a londoni Kingʼs Theatre-ben zajló versengés ugyanis valódi színpadi harccá fajult. Természetesen kettejük rivalizálását – tán nem meglepő módon – tovább szította egyrészt a közönség, másrészt a sajtó.

1727. június 6-án Giovanni Battista Bononcini Astianatte című operáját játszották éppen a két nagyszerű olasz énekesnő főszereplésével. Ezen az estén azonban a konfliktus egészen oda vezetett, hogy a két énekesnő a nyílt színen összeverekedett, sőt híveik is vitába keveredtek egymással: egyik részről sziszegés, másik részről közbetapsolás zavarta a rivális énekesnő produkcióját. Ki is volt ez a két hírhedt énekesnő? Mindketten Itáliában születtek az 1600-as évek végén. Mindketten szülővárosuk operaházában debütáltak 18, illetve 19 éves korukban. 1718-ban Velencében léptek először együtt színpadra, később Milánóban és Londonban is újra meg újra felléptek közösen. Francesca Cuzzoni (1696-1778) 1723-ban ment Londonba, ahol olyan nagy sikereket ért el, hogy egészen Faustina Bordoni (1697-1781) megérkezéséig egyedülállónak számított. Bordonit az 1725/26-os évadra szerződtették le Londonba, ahol a két énekesnő először Händel 1726 májusában bemutatott Alessandro című operájában lépett közösen színpadra.

Kisugárzásuk és művészi képességük révén mindenesetre Bordoni és Cuzzoni egyaránt alkalmasnak bizonyult arra, hogy az operák női főszerepeit elénekeljék. Mindkét, ugyanazon társulaton belül működő nagyszerű és azonos képességű énekesnőnek azonos rangú és színvonalú szerepeket kellett biztosítani, amennyire a lehetőségek ezt engedték. Egy kortárs szem- és fültanú szerint Cuzzoni és Bordoni utánozhatatlanul egyedülállók voltak, kivételes tehetséggel rendelkeztek, gyönyörű hang, különleges intonáció, kifejezőerő, valamint briliáns színpadi jelenlét egyaránt jellemezte őket. Cuzzoni erőssége a kifejező éneklés, Bordonié pedig ezzel szemben a bravúrkészség volt. A rajongókat ezt a két különböző képesség osztotta külön táborra.

A Rival Queens című album segítségével megismerhetjük a két legendás énekesnő művészi örökségét, akiknek „boszorkányosan virtuóz művészete a korszak zeneszerzőinek versengéséhez is vezetett, valamint számos zeneszerzőt ihlettek nemegyszer elénekelhetetlennek hitt áriák írására”. Ezek az elhangzó operarészletek „az ihlet és inspiráció csúcspontjai”. A CD-n szereplő áriák és kettősök is igazolják talán a fenti megállapítást. Az énekesnők egykori repertoárját áttekintve megállapíthatjuk, hogy azoknak az operáknak a szerzői, amelyekben pályafutásuk során felléptek, Händel kivételével kevéssé ismertek. A Rival Queens című albumon ezen kevésbé ismert, mégis nagyszerű zeneszerzők által komponált áriák és duettek szerepelnek. Például a német zeneszerző, Johann Adolf Hasse Artaserse című operájának Vaʼ tra… kezdetű áriáját két változatban is megkomponálta, az egyiket 1730-ban Cuzzoni Velencében, a másikat pedig Bordoni 1740-ben Drezdában adta elő teljesen különböző stílusban.

Az album zenei anyagának összeállítói egyaránt válogattak a botrányt megelőző és követő időszak zenei terméséből. A 1720-1739 közötti időszakból választott áriákat és duetteket a velencei iskola képviselői (Ariosti, Bononcini, Giacomelli, Pollarolo) és a nápolyi iskola képviselői (Arena, Hasse, Leo, Porpora, Sarro, Vinci) komponálták. Természetesen Simone Kermes és Vivica Genaux nem tudják életre kelteni a két egykori énekesnőt, de talán művészetük segítségével sikerül felidézni azokat a remek dallamokat, amelyekben az énekesnők egykoron csillogtathatták képességeiket. Kermes és Genaux interpretációi elvarázsolják a 21. századi hallgatókat is: magával ragadóan ültetik át ezeket a gyönyörű dallamokat, „szenvedély, démoni erő, sodró lendület” egyaránt jellemző rájuk. A két énekesnőt a régi zenére specializálódott, historikus hangszereken játszó Cappella Gabetta kíséri, vezényel Andrés Gabbetta.

Ősze Mária

2018.11.06