259

Stephen King-sorozat Stephen King nélkül

Castle Rock – sorozatkritika

castle-rock

Nemrég ért véget a Hulu antológiasorozatának első évada, amely megalkotta a Stephen King-univerzumot anélkül, hogy adaptálták volna bármelyik könyvét. Utalások, kikacsintások, misztikum, horror, dráma és egy rejtélyes kisváros-története King módra, King nélkül, de mégis összetéveszthetetlen King ízzel.

A Castle Rock tulajdonképpen olyan lett, mintha egy groupie lefeküdt volna Stephen King összes regényével, majd arról kiadott volna egy botránykönyvet. Nyilván tele van egy csomó olyan elemmel a sorozat, ami fanatikusok számára igazi lakoma, de azért ügyeltek arra is, hogy egy laikusnak is teljes értékű show legyen. Azért azoknak is kijár a csemege, akik az író munkásságát csak felszínesebben ismerik, így rájuk is rengeteg easter egg vár. A Shawshank nevű börtönből egyből tudjuk, hogy A remény rabjaira kell gondolnunk, a felfelé szálló lufik az Az-t idézik, a kertben elásott kutyatetem a Kedvencek temetőjét, a nagykéssel a lakásban szaladgáló lány a Ragyogást, de itt lesz egy színésznő a Carrie-ből, illetve a Skarsgård gyerek is, és amúgy egy csomó másik regény helyszíne is Castle Rock névre hallgatott, mint a Cujo, az Állj ki mellettem vagy a Hasznos holmik. Persze már eleve a hangulat is összetéveszthetetlen, hiszen helyszínnek titkokat rejtő pincét és ködös erdőt használnak, a misztikum ránehezedik a részekre, és a hátborzongatás óvatosan suhan el a háttérben, hogy a legváratlanabb helyzetben az arcunkba üvöltsön. A pszichológiai horror történetére sem lehet sok panasz, bár igaz, hogy lassan csordogál, de mindig akad benne annyi izgalom, hogy a néző várja a folytatást. Persze az is igaz, hogy King életművében is akadnak szarabb, valamint tökéletesen megírt könyvek, és a sorozatra is jellemző néhol ez az ingadozás, pont mint az összes adaptációjában. Mint valami házibulis szellemidézés, olyan lesz az egész, mint a hangulat, a karakterek, az időutazás, a múltban vájkálás, és a karakterek egyéni sorsai közt vannak valóban értékes és megható darabok.

A sztori szerint van egy kisváros, a bűn szellemlábon jár benne, és egyik nap a helyi börtönben találnak egy fiatal srácot, akit fogvatartottak ott, pedig nem is volt rab. Hamar kiderül, hogy a nemrég öngyilkos börtönigazgató tartotta őt egy ketrecben, és senkinek, talán még magának a srácnak sincs fogalma arról, hogy ki is ő. Castle Rockba ekkor jön vissza egy mostanra ügyvédként dolgozó fickó, aki ott nőtt fel, és a háta mögött még mindig összesúgnak a helyiek, de úgy dönt, hogy segít a fiúnak. Amikor azonban a fiú kilép a városba, úgy tűnik, hogy elszabadul a láthatatlan végítélet, és úgy néz ki, minden szereplő, akivel érintkezik, megéli a saját személyes poklát, de magyarázatot mégsem találnak.

A sorozatban kicsit inkább a kapcsolódási pontokkal volt a gond. Az egyéni drámák csodásak, de külön jobban folydogálnak, mintha a nagy egészet nézzük. A Castle Rockon őszintén szólva már az első pillanatban érződik, hogy nem lesz mindenki kedvence, és ez nem a néző hibája. A múltbéli jelenetek néha jobban szólnak, és k*rva nyomasztó tud lenni a hangulat, ebben tényleg nincs hiba. Választ azonban mindenre nem kapunk, ez is olyan Kinges húzás, és bár a második évadot berendelték, az valójában már teljesen másik sztori lesz.

J. J. Abrams a producer, és valamit nagyon eltaláltak, amikor a színészeket összeválogatták. Bill Skarsgård már bizonyított az Az-ban, és viszi tovább a család jó hírnevét, de itt van Terry O’Quinn a Lostból, Jane Levy a Shameless-ből, az elbűvölő Sissy Spacek a Carrie-ből, Scott Glenn a Hátrahagyottakból, ahol ugyanolyan felejthetetlen volt, mint itt, illetve a főszereplő, André Holland a Moonlightból. Annyira hibátlanul alkotják meg saját karaktereiket, hogy pillanatokra simán képesek elfeledtetni a sorozat gyengébb momentumait. A végeredményt tekintve tényleg pont annyira vegyesek az érzéseink, mint Stephen King teljes életművével kapcsolatban. Tiszteletadásnak jó ötlet, koppintásnak nem túl erős, de kivitelezésben odatették magukat a készítők.

Sz. Ági
Forrás: langologitarok.blog.hu

2018.10.24