A hidegháború idején a volt keleti blokk országai számára (élükön a Szovjetunióval) kis túlzással ez jelentette az egyetlen területet, ahol felül lehetett kerekedni a megvetett és gyűlölt nyugati államokon. A Szovjetunió széthullása után a büszkeségében és dicsőségében egyaránt megtépázott Oroszország számára sokáig még ezen a téren sem termett túl sok babér, így nem véletlen, hogy amikor az ország múltjához és a világpolitikában betölteni kívánt szerepéhez enyhén szólva sem méltó Borisz Jelcint a jóval keménykezűbb és pragmatikusabb Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin követte a tisztségben, a sport újból kiemelt szerepet kapott. A kilencvenes évek „holt időszaka” után szép lassan jöttek a sikerek is, nemcsak az eredmények (3. hely a 2008-as foci-Eb-n, vagy a CSZKA Moszkva 2005-ös és a Zenit 2008-as UEFA-kupa győzelme), hanem a megrendezett világversenyek terén is (atlétikai világbajnokság 2013-ban Moszkvában, téli olimpia 2014-ben és F1-nagydíj 2014-től – mindkettő Szocsiban –, vizes világbajnokság 2015-ben Kazanyban). Utóbbiak sorában a legjelentősebb vitathatatlanul a 2018-ban megrendezett labdarúgó-világbajnokság, és annak ellenére, hogy Putyint magát különösebben nem foglalkoztatja a foci, a remélt belpolitikai haszon vagy az ország külső megítélése miatt ilyenkor az ő figyelme is a labdarúgás felé irányul.

Ackermann Sándor Putyin játéka. Oroszország és a futball című könyvében arra vállalkozik, hogy bemutassa az orosz futball és politika eme összefonódásának a lehető legtöbb oldalát. A könyv fülszövege szerint a szerző „az orosz kultúra szerelmese és sportrajongó”, ennek megfelelően pedig könyve egyszerre szól az orosz közéletről, politikáról, illetve a sportról. Szerkezetét tekintve igen jól strukturált: tizenhét fejezetből áll, amelyek mindegyike egy-egy nagyobb témát jár körül. Ezek között vannak, amelyek a politika irányából közelítenek a sporthoz, mások éppen fordítva, a sport apropóján jutnak el politikai kérdésekhez.

Az első fejezetek egyfajta történelmi áttekintést adnak arról, hogyan honosodott meg a labdarúgás Oroszországban, melyek voltak a XX. század legemlékezetesebb momentumai, majd a Szovjetunió bukása utáni zűrzavaros helyzetet követően hogyan került szép lassan a teljes orosz foci a legbefolyásosabb orosz oligarchák kezére. Utóbbinak számos következménye van, kezdve attól, hogy szinte a semmiből nőttek ki milliárdosok által pénzelt kaukázusi vagy távol-keleti klubok, amelyek drága és jó nevű játékosok leigazolásában versenyre keltek a nagy hagyományú moszkvai vagy szentpétervári csapatokkal – ezek többségére amúgy szintén Putyin-közeli oligarchák tették rá a kezüket –, el egészen addig, hogy a nagy mértékű korrupciónak köszönhetően – ami a beruházások szétosztásában csúcsosodott ki – a Szocsiban rendezett olimpia minden idők legdrágább téli olimpiája lett, illetve a 2018-as focivébé is a legköltségesebb volt a világbajnokságok 1930 óta tartó történetében. Az sem elhanyagolandó, hogy a legnagyobb orosz gázipari vállalat, a részben állami kézben lévő, részben oligarchák által irányított Gazprom az európai fociban is komoly befolyásra tett szert (ennek szintén külön fejezetet szentel a szerző).

A könyv további fejezeteiben olyan témák kerülnek előtérbe, mint a nyugati klubokba szerződött orosz játékosok vagy az Oroszországba szerződő külföldi játékosok és edzők helyzete, az orosz sportot az utóbbi egy-másfél évtizedben átható doppingbotrány, vagy éppen az orosz futballhuliganizmus. Ahogy az összes fejezetben, ezekben is a sporttal kapcsolatos adatok mögött mindvégig ott van a politikai tartalom, amely nélkül nem teljesek és talán nem is teljesen érthetők ezek a történetek. Emellett, ahol csak relevanciája lehet, a szerző magyar vonatkozású részleteket is becsempész (pl. az 1986-os mexikói vébé szovjet-magyar összecsapása, vagy Dzsudzsák Balázs és Huszti Szabolcs oroszországi légióskodása).

Közvetlen, közérthető és összeszedett stílusának köszönhetően a Putyin játéka olvasmányos, szórakoztató, ugyanakkor érződik rajta az oknyomozó újságírói igényesség. Mivel a tizenhét fejezetet további közel százötven alcím mentén tematizálja a szerző – ezek általában egy-két oldalas, a fejezetek témájához szorosan, egymáshoz néha lazábban kapcsolódó történetek –, az az érzésünk lehet, mintha egy sztori- vagy cikkgyűjteményt olvasnánk – a szó legpozitívabb értelmében. Sztorik, amelyek egy része a foci és politika területén otthonosabban mozgók számára többé-kevésbé ismertek lehetnek sajtóból és egyéb forrásokból, de mégsem unalmasak, mivel szinte mindig van néhány olyan új információ, amit valószínűleg magyar nyelven itt olvashatunk először.

Jóllehet a Putyin játéka a labdarúgó világbajnokságra időzítve jelent meg, aktualitásából azt követően sem veszített, a téma iránt érdeklődők számára bármikor érdekes olvasmány lehet. Már csak azért is, mivel a vébé előtt annyiszor feltett kérdésre, hogy egy sikeres rendezés megváltoztathatja-e Oroszország megítélését a világban, valószínűleg egyértelmű nem a válasz, a probléma annál sokkal mélyebben gyökerezik, mintsem egy politikai célra felhasznált (alapvetően sikeresnek mondható) világverseny és az ebbe beleölt temérdek pénz hatására egyik napról a másikra gyökeres változás következzen be. Ennek ellenére az egyéb politikai és anyagi haszon miatt megéri végigcsinálni – és ezzel minden bizonnyal maga Putyin is tisztában van.

Márton János
Forrás: olvasoterem.com