A kukorica szárának feldolgozása után nézzük meg, mi lett a szekerekbe a törés során kosarakkal felöntött csövekkel, a lényeggel. Az érett, megkeményedett szemű csöveket, tehát a termést hazaszekerezték szépen, aztán a pajtában, vagy jó idő és helyhiány esetén az udvaron lerakták már késő délután. És sokszor még ugyanazon lendülettel neki is fogtak a „hántásnak” vagy „fosztásnak”, mikor is a csövekről kézi erővel leszedték a borítóleveleket. Mivel a törés is általában kalákában történt, így a kukorica fosztásához is ott maradt a szívességi alapon érkező munkaerő. Akik persze elvárták, hogy talán éppen a következő napon az ő kukoricaszüretükön dolgozzon a gazda a háza népével. Így tehát egyszerre akár 8-12 ember is nekieshetett a szekérről lerakott csöveknek, a máléfejtésnek, vagy bontásnak, ahogy a székelyek mondják. És ahogy a szüretnél, itt is megkezdődött a tréfálkozás, évődés. Előkerültek a régi történetek és a régi nóták is, a gyerekek pedig késő estig ott lehettek, csuhébabát csinálgatva, a felnőtteket hallgatva.

Egyedül dolgozik vele (Jósa András Múzeum CC BY-NC-ND)

A hántásnál két eljárást is ismertek. Amikor góréba, vagy padlásra került a kukorica, akkor teljesen leszedték róla a leveleket. Ha pedig még száradnia kellett, vagy éppen nem volt tárolási kapacitás, akkor a rajtuk hagyott néhány levéllel összekötöttek két-két csövet, majd ezt rudakra felakasztották. Ezek a rudak lehettek a pajtában, a padláson, de akár a tornácon, az eresz alatt is. Ugyan az egerek így is elérték a kukoricát, de a rudakon a macskák is nagy biztonsággal közlekedtek, megvédve a gazda tulajdonát.

Egy kézzel hajtott morzsoló gépezet (Mezőkövesdi Közkincs-tár Nonprofit Kft. CC BY-NC-ND)

A kukoricamorzsolás, a torzsáról a szemek lefejtése leginkább kézi erővel történt. Ez mehetett minden segédeszköz nélkül is, vagy egy-egy torzsát, hegyes fadarabot használva, de voltak vasból készült, fogazott morzsolók is. Aztán a teljesítmény fokozására, különösen a nagyobb gazdaságokban különféle kézzel hajtható mechanikus szerkezeteket vetettek be. Ezek gyártásának a 19. század második felében valóságos konjunktúrája volt, és ez folytatódott a 20. században is. (Archívumunk a mezőkövesdi Hajdu Ráfis Jánosról elnevezett múzeum jóvoltából tartalmaz eme szerkezetekből néhányat.) A kukoricamorzsolás jellemzően téli munka volt sokfelé, ősszel csak annyi csövet dolgoztak fel, ami az állatok etetéséhez vagy éppen a konyhában kellett.

Címlapkép: Megisszák az áldomást is (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu