Örökzöld dallamok Soltész Rezsővel

Bári Edit tudósítása

soltesz-rezso

A győri könyvtár Örökzöld dallamok című rendezvénysorozatának keretében vehettek részt az érdeklődők az Idősek Világnapja alkalmából rendezett előadóesten október 2-án a József Attila Művelődési Házban, ahol az est fellépője Soltész Rezső énekes, zeneszerző volt.

Az egybegyűlteket Diligens Tibor önkormányzati képviselő köszöntötte, aki beszédében e neves nap alkalmából méltatta a „szépkorúakat”. Az ENSZ 1991-ben nyilvánította október 1-jét az Idősek Világnapjává, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet az idős emberekre, akik önkéntes munkájukkal, tapasztalatukkal igenis értékes tagjai a társadalomnak. „Az embernek három korszaka van: ifjúság, felnőttkor és a „remekül nézel ki” – az idézet Sándor Györgytől származik, aki egyedi humorával és némi iróniával gondol az idő múlására.

Október 2-án a zsúfolásig megtelt színházterem közönsége azonban cseppet sem búslakodott az elszálló évek miatt, vidáman, szeretettel, rajongással várták az est előadóját, Soltész Rezsőt. Az énekes 17 nagylemeze közel két és fél millió példányban jelent meg, és 2018-ban ünnepelheti azt az 50 évet, amely alatt a színpadon látható és hallható volt.

Miután köszöntötte a közönséget, rögtön a napsütötte Olaszországba indultunk: felhangzottak a jól ismert, fülbemászó, néha melankolikus olasz dalok magyarul (Vándor Kálmán fordításában), majd pedig az igazi „Soltész-slágerek” következtek. Nem volt olyan dal, amit a közönség ne tudott volna együtt énekelni az előadóval, hiszen olyan melódiák csendültek fel, mint az Annabella, Várj, ne rohanj…, Szóljon hangosan az ének, és persze még sorolhatnám.

Soltész Rezső közvetlenségével és előadásával teljesen „levette a lábáról” a tisztelt publikumot. Több dalt a nézők sorai között énekelt el, amitől a hangulat szinte az őrületig fokozódott. Anekdotázás, humor, magával ragadó zene és előadó, na és persze hálás közönség. Nem is kell több egy igazi, fergeteges koncerthez. A 73. életévét betöltő énekes sok-sok „szépkorú” társának nyújtott felejthetetlen élményt október 2-án. De mindegy, hány születésnapot számolunk, ha vidáman, önfeledten tudjuk élvezni az életben a jelen pillanatát.

Az idő nem türelmes, nem belátó, könyörtelenül halad előre a saját útján, amint azt Óbecsey István Szeressétek az öregeket című gyönyörű versében írta:

Ha majd az örök szeretet
Elhívja őket közületek
Ti foglaljátok el helyüket,
Mert ti lesztek majd az öregek

Bári Edit
Fotó: Bárány Zsolt

2018.10.03