270

Az utolsó cowboyok

Taylor Sheridan: Yellowstone 1. évad – sorozatkritika

yellowstone-sorozat

A kvázi ismeretlenségből alig három év alatt az egyik legizgalmasabb kortárs filmkészítővé avanzsált Taylor Sheridan a mozivászon után a képernyőn is igyekezett megadni a western műfajának (és Kevin Costnernek) azt, ami kijárt.

A korábban legfeljebb sorozatok (Sons of Anarchy, Veronica Mars) mellékszerepeiből ismert filmes a „határvidék-trilógiával” egy csapásra nevet szerzett magának a legnagyobbak között. A Sicario – A bérgyilkos, A préri urai és a Wind River – Gyilkos nyomon – amelyet Sheridan már nem csak forgatókönyvíróként, rendezőként is jegyzett – egyaránt kemény, jelenkori közegbe ágyazott western filmek. Ezek fényében nem is annyira meglepő, hogy a Paramount Channel döntéshozóitól méltán szabadkártyát kapott alkotó a televízióban egy kortárs cowboyos-indiános szériába sűrítette tudása és aktuális mondanivalója legjavát – ezek minden erényével és hibájával együtt, főszerepben a műfaj egyik utolsó élő legendájával.

A Kevin Costner által alakított John Duttonban ott van a Sicario bérgyilkosának szenvtelen és makacs ridegsége, legerősebb pillanataiban a Yellowstone-ban is tetten érhető A préri urai beszédes szűkszavúsága, a valamelyest gyengébbekben pedig, ahogy a Wind River esetében, ezúttal is kisegíti az alkotót az olykor főszereplővé előlépő táj. Sok a párhuzam, az eddigi életművel való hasonlóság egyértelműbb nem is nagyon lehetne, ám a legerősebb vonatkozó referencia kétségkívül A préri urai.

A Yellowstone sok tekintetben az amerikai álom ferdén billegő képe mögött törvényen kívülre keveredő testvérpár történetének inverze. Peremvidék ez is, csak épp a másik oldalon. A jószágok itt erősek, nem gebék, a legelő dús, korántsem kopár, a gépek csillognak, rozsdának nyoma sincs, a „főhősök” pedig egyáltalán nem szorulnak rá a bankra semmilyen értelemben. A cowboy-indián ellentét is bőven túlmutat két koros texasi ranger kölcsönös ugratásán. Taylor Sheridan megtalálta a módját, hogy a klasszikus westernfilmes felállást ezúttal ne csak jelzésértékkel vagy parabolaként, hanem egy az egyben használhassa végre.

yellowstone-sorozat

John Dutton dúsgazdag, sokadgenerációs farmer, az USA legnagyobb összefüggő farmjának birtokosa, az utolsó hamisítatlan, old school cowboyok egyike. A matriarcha tragikusan korai halála óta nemcsak az állam háttérműködését és a neki dolgozó marhapásztorokat, hanem széthúzó családját is kéretlen vasszigorral irányító férfi nagyapa korba érvén két olyan problémával is szembekerül, amelyek megoldásához nem elég az összeszorított fog és az érzelemmentesség. A vastagbélráknál ideig-óráig működik is, hogy látszólag nem nagyon vesz róla tudomást, a földjét fenyegető külső veszélyek viszont azonnali fellépést kívánnak.

Sheridan itt tud csavarni egyet a felálláson: ezúttal a fehér férfit és családját helyezi az őslakosok egykori kiszolgáltatott helyzetébe. A közeli indiánrezervátum új vezetője egy nagyvárosi befektetőcsoport segítségével, számos hatóságot bevonva próbálja meg vissza- és elvenni a vagyonokat érő családi birtokot. A Yellowstone tehát a korábbi művekhez képest másképp, de mégis ugyanarról mesél. Az amerikai álom szertefoszlásáról, a mindent felülíró farkastörvényekről, a változásról és annak elkerülhetetlenségéről. Jó tudni és még jobb nézni, hogy Sheridannak forgatókönyvíróként még mindig rengeteg mondanivalója van a témában, és bár kevésbé felemelő, az összképet az sem rontja el, hogy rendezőként továbbra is keresgéli még a hangját (az első évad mind a 9 epizódját ő dirigálta). Sorozatából hiányzik a nevével fémjelzett filmekben fontos szikárság és letisztultság, vannak viszont felesleges, a karaktermotivációkat túlmagyarázó flashback betétek és epizódról epizódra futószalagon érkező drámai konfliktusok. Az indián asszonyt választó (egyébiránt ez is visszatérő elem, már a Wind Riverben is fontos momentum volt) Dutton-fiú már-már nevetséges módon vonzza mágnesként a bajt, és olykor lánytestvére kavarásai is feleslegesen túlírtak.

Ezeket az aránytévesztéseket azonban bőven visszahozza a remekül castingolt és vezetett színészgárda, élén az élete egyik legjobb alakítását nyújtó Kevin Costnerrel. Nagyon valószínű, hogy Sheridan eleve a veterán színészre írta a főszerepet – az egykori szupersztár pedig, akit egy-két kisebb szerepet leszámítva már-már elfelejtettek Hollywoodban, karizmája és színészi eszköztára révén tökéletesen él is a lehetőséggel. Az általa játszott, minden rossz tulajdonsága ellenére is tiszteletre méltó figura csökönyös, bátor és rendíthetetlen, ahogy az egy mindenkori cowboyhoz illik. Az író-rendező az indián nagyfőnök karakterénél is biztosra ment, a szerepet a komancs Gil Birmingham kapta, akivel már A préri urai és a Wind River című filmekben is együtt dolgozott (utóbbi film indián szereplőinek nagy része egyébként a sorozatban is fontos szerepeket kapott). Van még néhány ismertebb név a stáblistán – mint Kelly Reilly (Eden Lake, A törvény nevében), Wes Bentley (Amerikai szépség) és Danny Huston (Aviátor, 21 gramm) – de a két nagy öreg és a lélegzetelállító helyszín mellett mindenki más csak másodhegedűs lehet. Pazar, nagyjátékfilmes a kivitel. Ben Richardson nagyszerű felvételei és Brian Tyler, valamint a Londoni Filharmonikusok vonósok uralta dallamai révén a sorozat szélesvászonra kívánkozik. A pilot nem csak a hossza miatt felel meg egy önálló nagyjátékfilmnek, szerkezetileg is ugyanúgy van felépítve, de az első évad egészében nézve is nagybetűs moziélmény a vadnyugat modern végnapjairól.

yellowstone-sorozat

Kár az utolsó epizódokban tapasztalható sietségért, mert ennek a sorozatnak kifejezetten jól áll a megfontoltabb tempó és a hallgatagság, és a felvillanó múltbéli jelenetek helyett talán hatásosabb lett volna a modern western másik remek szériája, a Sons of Anarchy (Sheridan által testközelből ismert) eszközeivel mesélni a mellékkarakterek, például a farmon dolgozó cserzett arcú cowboyok múltjáról, de a Yellowstone ezekkel együtt is az utóbbi évek egyik legfigyelemreméltóbb tévés vállalkozása.

A művészi homokrajzok stílusát idéző főcím-animáció nagyon sokat ígér: mozgóképes nagyregényt a változásról, a mítoszok szertefoszlásáról és egy egykor dicső korszak végnapjairól, és az alkotók végig tartják is a tétet. A neowesternjei révén az amerikai társadalom jelenéről és jövőjéről mesélő alkotóhoz szépen passzol a tévé (ahol a többi műfajhoz képest amúgy is igen csak alulreprezentált a vegytiszta western) és az epizodikus történetmesélés.

Klacsán Csaba
Forrás: filmkultura.hu

2018.10.02