960

Dr. Bagi Zoltán főlevéltáros: Adolf Schwarzenberg a hadvezér, Győr visszafoglalója

Levéltári délután az Eszterházy-palotában

dr-bagi-zoltan-foleveltaros-adolf-schwarzenberg-a-hadvezer

Október 2-án (kedden) 17.00 órakor kerül sor a Levéltári délután előadássorozat következő részére a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum központi épületében, az Eszterházy-palotában (Király utca 17.). Dr. Bagi Zoltán főlevéltáros Adolf Schwarzenberg a hadvezér, Győr visszafoglalója című előadását hallgathatja meg az érdeklődő közönség.

 

Adolf von Schwarzenberg neve minden győri számára ismerősen csenghet, hiszen 1598. március 28-ról 29-re virradó éjszaka az általa és Pálffy Miklós vezette német, vallon, francia, lotaringiai, spanyol és magyar hadak  egy rajtaütéssel visszafoglalták az erősséget az Oszmán Birodalomtól, majd ezt követően haláláig viselte a győri Obrist tisztséget. Schwarzenberg életéről azonban viszonylag keveset tudunk, pedig nem csak mint katona, hanem mint hadvezér és politikus is jelentős szerepet játszott a Magyar Királyság 16. század végi történetében. Előadásomban mindezekre kitérve szeretném bemutatni Schwarzenberg életét és tevékenységét a rendelkezésre álló források alapján.

2018.09.29