A zene eleinte nem is érdekelte, kizárólag csak a sportnak élt. Miután azonban bátyja részére a szülei vásároltak egy pianínót, egész nap a hangszer előtt ült és improvizált. Alig volt tizenhat éves, amikor a helyi kórus zongorakísérője lett. Első komoly zongoratanára Charles Hambitzer volt.

Fiatalon egy zenemű üzletben dolgozott New Yorkban mint plugger. A Remick cégnél, egy fülkében üldögélve a vevők kérésére naphosszat slágereket játszott kottákból, így ismerkedett meg a kor teljes repertoárjával. Gershwin itt tanulta meg a slágergyártás csínját-bínját és a kor teljes repertoárját. Közben neves művészek sorával ismerkedett meg. Nagy hatással volt rá Irving Berlin és Jerome Kern. Kilényi Edétől tanult kottaírást, zeneelméletet és hangszerelést, valamint megismerkedett Chopin, Liszt és Debussy műveivel is. 1917-ben korrepetitorként helyezkedett el. 1919-ben lehetőséget kapott egy musical megkomponálására, amikor felkérték a La, La, Lucille című darab megzenésítésére. A musical egyik dala, a Swanee egy csapásra híressé tette.

Első jelentős komolyzenei sikere a Bölcsődal című vonósnégyes volt. Egyre mélyebben foglalkoztatta a dzsessz és a klasszikus zene egyesítésének gondolata, 1922-ben készült el Blue Monday című dzsesszoperája. Pályafutása új fordulatot vett, amikor egy hangversenyen Eva Gauthier kanadai énekesnő dalokat adott elő szerzeményeiből. A produkció nagy hatást tett a zenekarvezetőre, aki felkérte Gershwint, írjon egy darabot zongorára és zenekarra. Ekkor született meg tíz nap alatt a Kék rapszódia. A mű eredetileg zongorára és dzsessz-együttesre íródott, a hangszerelést Ferde Grofé végezte el. A darabot 1924-ben mutatták be New Yorkban hatalmas sikerrel, Gershwinnel a zongoránál. A hallgatóság soraiban ott ült Rahmanyinov, Stravinsky, Stokowski, Heifetz, Elman Kreiler és még sokan mások. A darab ma ismert nagyzenekari változata csak két év múlva készült el.

Gershwin 1924-ben társult testvérével, Irával, közösen alkották meg az Asszonyom legyen jó című musicalt. 1925-ben mutatták be F-dúr zongoraversenyét, majd 1928-ban az Egy amerikai Párizsban című szimfonikus művét, amely egyik párizsi tartózkodása során született, és az 1920-as évek hangulatát tükrözi. (A New York-i premieren az élethűség kedvéért egy Párizsból hozott autódudát is megszólaltatott.) A műből 1951-ben nagy sikerű zenés film is készült Gene Kelly és Leslie Caron főszereplésével.

Gershwin legismertebb szerzeménye, a Porgy és Bess a múlt század talán legfontosabb amerikai operája. DuBose Heyward afroamerikai környezetben játszódó regényét 1934-ben kezdte feldolgozni, a szövegkönyvet az író, néhány dal szövegét Ira készítette. A bemutató Bostonban volt 1935. szeptember 30-án, a Broadwayn október 10-én kezdték játszani. A premiert vegyesen fogadták: sokan rasszistának bélyegezték, és vitatták, hogy egyáltalán operának tekinthető-e, végül anyagi csődöt is jelentett számára. Ma már világhírű mű lett belőle, a múlt század legfontosabb amerikai operája lett. Írt színpadi művet, musicalt, vonósnégyest, zongoraversenyt és egyéb darabokat is, legmerészebb alkotása az Of Thee I Sing (Rólad énekelek) című musical az Egyesült Államok politikai rendszerének szatírája.

A Porgy és Bess pénzügyi kudarca után Gershwin a kaliforniai Hollywoodba költözött, és rengeteg filmzenét írt. A sikerek és a vagyon ellenére sosem volt boldog, zárkózott és depressziós maradt. Egyre többször vonult vissza, festett, rajzolt (kiválóan). 1937 elejétől mind gyakrabban panaszkodott szédülésre, fejfájásra, valamint arra, hogy furcsa szagokat érez, egy hangversenyén rövid időre eszméletét is vesztette. Barátai és családtagjai rábeszélésére elment kivizsgálásra, de egészségesnek nyilvánították, tüneteit hisztériának minősítették. 1937. július 9-én otthonában, komponálás közben összeesett, kórházba szállításakor már kómában volt. Csak ekkor derült ki, hogy agydaganata van, életét az azonnali műtéttel sem tudták megmenteni. A mindössze 38 éves zeneszerző az operáció után néhány órával, 1937. július 11-én meghalt. Halála után kapta meg a Pulitzer-díjat és a Kongresszusi Aranyérmet, a legmagasabb polgári személyeknek adományozható amerikai kitüntetést.

George Gershwin zenéjével egyesítette a dzsessz, a ragtime és a blues elemeit az európai klasszikus zenével, sajátos hangszereléssel. Rendkívüli népszerűséget ért el, stílusa a modern zene számos képviselőjére volt kifejezett hatással. Rendkívüli módon meggazdagodott a zenéjéből, ami nem csak annak volt köszönhető, hogy végtelenül termékeny volt (állítólag hat dalt is megírt egy nap). Szerfelett népszerűségnek is örvendett: 1919-es Swanee című dalából 2 millió lemez és 1 millió kottapéldány kelt el, a Porgy és Bess-t pedig a bemutató után három évig megállás nélkül játszották. Több millió dolláros vagyont hagyott maga mögött, és még végrendeletet sem írt. Tíz éven át folytatott viszonyt Kay Swift zeneszerzőnővel, de soha nem házasodtak össze. 1936-ban beleszeretett Charlie Chaplin feleségébe, Paulette Goddardba, a nő azonban visszautasította.

Életregényét magyarul Gál György Sándor írta meg Amerikai rapszódia címen, 1945-ben film készült róla Kék rapszódia címmel, a főszerepet Robert Alda játszotta. Műveit sokan énekelték és éneklik a mai napig is: Ella Fitzgerald, Frank Sinatra, Billie Holiday, Miles Davis, Herbie Hancock, Judy Garland, Louis Armstrong.

Nagy Mária

Forrás: wikipédia; mult-kor.hu; Juhász Előd: George Gershwin. Budapest : Gondolat Kiadó, 1964.; Bradányi Iván: Kék rapszódia: Georges Gershwin élete. Budapest : Kovásznai K., 1997.

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.