352

Éltető sokszínűség

Beszélgetés Gallusz Nikolett-tel zenéről, színházról és a Madách Rockfesztiválról

gallusz-nikolett

Szeptember 24-től három héten át formabontó rockfesztivál zajlik a Madách Színházban. A Madách Rockfesztivál koncepciója, hogy a közreműködő színművészek és zenekarok egyaránt új, eddig nem ismert oldalukról mutatkozhassanak be. A rendezvénysorozat minden előadása garantáltan meg nem ismételhető élmény lesz, legyen szó akár a fellépő zenekarok dalait új köntösben bemutató koncertekről, akár a fesztivált nyitó- és záró gálaműsorról, amelyben a Madách Színház művészei ragadnak mikrofont. Az apropót szolgáltató Rocksuli musical igazgatónőjét, Rosalie Mullinst alakító Gallusz Nikolett-tel többek között erről beszélgetett a Lángoló Gitárok.

Nem kifejezetten megszokott, hogy egy színház rockfesztivált szervezzen. A színház művészeként milyen ezt belülről megélni?

Nekem is nagyon nagy meglepetés volt, de teljes mértékben kellemes. Tekintve, hogy édesapám zongoraművész, édesanyám pedig énekesnő volt, egész életemben zene vett körül, és ez alatt nem csak a komolyzenét értem, hanem mindenféle stílust, a beattől a rockon és az örökzöldeken át a jazzig. Apukám végül lehorgonyzott a jazz mellett, de fiatalsága idején ő is mindenféle zenekarban megfordult, így aztán nem meglepő, hogy én is a génjeimben hordozom ezt a zenei stíluskavalkádot. Azt hiszem, musicalszínész is azért lettem, mert ez az a műfaj, ahol tényleg minden megtörténik egy darabon belül, a countrytól az operáig.

Ez a Rocksulira is igaz?

Ha csak az én szerepemet, az igazgatónőt nézzük, ott például Mozart Éjkirálynő áriájából vannak részletek, viszont a második felvonásban meg nagyon vagány balladát kell elénekelnem, ahhoz pedig teljesen másféle hangképzés kell, mint a klasszikus darabokhoz. Ez a fajta sokszínűség éltet a zenében.

Számodra meglepő volt a kezdeményezés?

Igazából nem is az lepett meg, hogy rockfesztivál lesz a Madáchban, hanem, hogy a darab szerzője, Webber mennyire képben volt a stílussal kapcsolatban, és mennyire tudta, mit kell csinálni. Eszembe nem jutott volna, hogy a Rocksuliból írjak egy musicalt. Miután megnéztem a filmet, még évekig bennem volt, hogy úristen, micsoda jó történet. Gyerekek vannak benne, humor, emellett kicsit felnőtt mese is, ami útmutatást ad az élethez, hogy nem kell mindig a maximalizmust, a tökéletességet kergetni, és hogy mennyire fontos, hogy néha szabadon engedjük magunkat. Mi más lenne alkalmas erre, mint a rockzene, amelyen keresztül kiélhető minden szenvedély, akár düh vagy frusztráció, ami képződik az emberben? Szerintem nagyon jó ötlet volt ez Webbertől, így elsősorban neki jár köszönet, és persze nem kevésbé azoknak, akik a fesztivált megszervezték. Én is ott leszek minden programon, amire el tudok menni, hiszen rengeteg olyan jelentős rockzenei egyénisége van Magyarországnak, akiket évek óta nagyon szeretnék megnézni, de a saját fellépéseim miatt sosem jut rá időm. Így legalább a színházon belül lesz rá lehetőség.

gallusz-nikolett

Végül is neked szinte házhoz jön majd a fesztivál.

Így van. De természetesen én is színpadra állok majd, hiszen részt veszek a záró programban. Megpróbálok minden ilyen koncertlehetőséget a saját fejlődésem szolgálatába állítani, hiszen olyan dalokat énekelhetek, amilyenekre korábban még nem volt lehetőségem. Pont Tóth Attilával beszélgettük erről, akit sokan ismerhetnek a Pokolgép zenekar énekeseként, a Madáchban pedig többek között a címszerepet énekeli a Jézus Krisztus Szupersztárban. Ő kérdezte, hogy a magyar rock klasszikusokat miért szoktam énekelni? Akkor döbbentem rá, hogy tényleg, miért nem? Valóban imádom őket, mindig üvöltöm mindet, amikor az autóban bekapcsolom a rádiót, és megszólal egy ilyen dal. Ez lehet olyan féle szoft rock, mint Demjén Ferenc, vagy akár olyasmik, mint a Piramis, a lényeg, hogy nincsenek benne a repertoáromban. Most elhatároztam magam, és már hónapok óta gyűjtögetem a dalokat erre a műsorra.

Nevesíthetünk néhányat?

Elsősorban a rock romantikusabb vonala áll hozzám közel énekesként, tehát nem arra kell gondolni, hogy a legkeményebb heavy metalt fogom énekelni. Hogy többféle stílusban tudjak énekelni, lehetőség szerint kímélnem kell a hangomat, bár a külföldi repertoáromban benne van jó pár Tina Turner-dal például. Imádtam a Red Hot Chili Peppers-t is annak idején, voltam koncertjükön, de a magyar rock kimaradt. Ennek az lehetett az oka, hogy a tinédzser éveimet külföldön, Ausztráliában és Japánban töltöttem, és mint tudjuk, azok az évek nagyon meghatározók zeneileg. A mostani koncerten sok olyan magyar rockdalt énekelek majd, amit itthon illik ismerni és tudni.

Tinédzser éveidben milyen zenék hatottak rád elsősorban?

Mindig nagyon-nagyon sokrétű voltam zeneileg, szóval akármi megfoghatott stílusra való tekintet nélkül. Biztosan vannak rajtam kívül is olyanok, akik sosem tudtak egyik iskolai klikkhez sem tartozni. Nekem egyik nap a Duran Duran tetszett, aztán Freddie Mercury, másnap Tracy Chapman, aztán rájöttem, hogy Madonna, meg mondjuk Billy Idol sem rossz, de volt Depeche Mode-os korszakom is. Ezért is lettem musicalszínész, mert itt mindenfélét csinálhatunk. Persze ez annak idején úgy sült el, hogy mindig árulónak lettem minősítve, mert folyton váltogattam az ízlésemet. Rengeteg féle zenét hallgattam mindig, de egy idő után muszáj volt differenciálnom, és olyan előadókra, dalokra kezdtem figyelni, amelyek az én hangkarakteremhez passzolnak.

Hiába szeretem például Enyát, nem vagyok az a fajta énekes, aki az ő dalait hitelesen tudja előadni. Hozzám sokkal inkább illik Mariah Carey, Whitney Houston vagy akár Celine Dion karaktere, hiszen az ő, kicsit kiműveltebb stílusuk közel áll a musicalénekléshez is. Hiába szerettem Tracy Chapmant, teljesen más adottságokkal dolgozik, férfi lágéban énekel. Így aztán ezen az alapon el kellett kezdenem szelektálni, és a saját produkciómmal is akkor lettem sikeres, amikor olyan dalokat kezdtem énekelni, amelyek jól álltak nekem. Egy idő után a személyes ízlés helyett inkább ezek mentén határoztam meg, hogy miket hallgatok. Most például van egy tinisztár, Shawn Mendes, akire felfigyeltem, mert a tinisztársága mellett fantasztikus zenész, és kitűnő dalokat ír. Róla pont lemaradtam a Szigeten. Vele kapcsolatban az az érdekes, hogy ugyan rengeteg Máté Péter-dalt éneklek például – benne voltam az örökösei által szervezett emlékműsorban –, de ott mindent női hangnemre kellett transzponálnom, ehhez képest Shawn Mendes számai, lehet, hogy azért, mert kifejezetten tenor a hangszíne, nagyon jól állnak nekem.

Fontos motiváció neked ez a zenei változatosság, kaméleonság?

Nyilván vannak olyanok, akik csak a tutira mennek, nem szeretnek változtatni, és egy életen keresztül ugyanazokat a számokat éneklik. Valahol ez is érthető, hiszen én is tapasztaltam már olyat, hogy amikor egy közismert slágerekből álló műsorban szerepeltetek egy-egy kevésbé nyilvánvaló dalt, nem mindenki tudja őket hová tenni. De az esetek többségében a közönség érzi, hogy ez most valami más, nekik szóló, nem csak a verkli, a rutin.

Erre van még egy jó példám. Többen emlékezhetnek a Club 54 zenekarra, akikkel a kétezres években több lemezt is megjelentettünk. Idén nyáron kicsit újjáalakultunk, koncertezünk, a saját dalok között néhány ABBA-feldolgozás is benne volt a programban. A Madáchban éneklem a Mamma Mia musicalban egy változatban az adott dalt, énekeltem már szólóban is egy másikban, de a zenekarral most egy új, up-to-date hangszerelésű verziót adunk elő. A lényeg, hogy nagyon fontos számomra a változatosság, ezért is örülök annak, hogy most rám talált ez a rockvilág.

gallusz-nikolett

Az új kihívások tehát téged is frissen tartanak.

Ha létezik fantasztikus Webber-musical, az a Jézus Krisztus Szupersztár, amit egymás után adott esetben előadunk akár húsz alkalommal is. De annak nagyon mély mondanivalója van, ami akaratlanul is rányomja a bélyegét az ember közérzetére. Amikor a huszadik előadásnak vége, onnan nem ugrándozva megy haza az ember, inkább kicsit elmélyülsz, gondolkodsz a saját életeden, érzéseiden. A Rocksuli ehhez képest pont az ellentéte lesz hangulatilag, mert teljesen önfeledt. Már nagyon vártam egy ilyen darabot, mert mostanában volt néhány drámai szerepem, és nagyon jól jön egy kis felüdülés.

Felszabadító élmény szereplőként is?

Nagyon! És főleg az a hangulat, ahogy gyerekek tépik benne a húrt önfeledten. Ugyan nem Madách-produkció, de benne vagyok az Opera Billy Elliott előadásában – állandóan tanárnőket játszom –, és ott a szerepem szerint majdhogynem két órán keresztül üvöltözöm a kis Billy Elliottal, hogy „magasabbra”, „meg tudod csinálni”, „gyerünk!”. Ez a munkásosztályból származó tanárnő nem beszél szépen, rengeteget káromkodik, és az előadás végére néha már megcsömörlöm magamtól. Kijön az energia, ahogy ez a tanárnő csinálni akar valakit ebből a szegény sorsú, de nagyon tehetséges balettos kisfiúból. A Rocksuli más. Itt becsöppen a dolgok közepébe egy ilyen féldinka lúzer, aki felforgatja a magániskolát, és kiderül, hogy az élethez kell egy kis fűszer is. Kell a spiritusz az élethez, és ehhez ez a zenei világ nagyon jó, annyira várom már!

Szerinted mennyire van átjárhatóság a színház világa és a rockzene között?

Nekem ez valahol természetes, hiszen tényleg egy kakukktojás vagyok a színészek között. A színészek gyakran énekesként emlegetnek, a zenészek meg azt mondják, hogy „az a színész lány”. Nincs nagy különbség. Leginkább annak örülök, hogy ezúttal végre a második otthonomban, a Madách Színházban művelhetem majd ezt, nem kell akár több száz kilométert utaznom hozzá.

Hogy mennyire sikerül megszólítani a rockzenét kedvelő közönséget, az már egy másik kérdés. Szerintem az emberek nagy része ugyanúgy áll ehhez, mint én, hogy ez egy új dolog, amit érdemes személyesen is átélni. És persze biztosan van pár megfáradt rocker is, akik már régóta nem voltak sehol, mert mint mindenki tudja, a rock nʼroll nem egy könnyű élet, és biztosan van egy olyan korosztály, akik már nem akarják annyira a mélybe dobni magukat. Nekik itt az alkalom, hogy eljöjjenek, és újra belekóstoljanak ebbe a világba. A színházban nyilván nincs küzdőtér, tombolás, stagediving, de talán pont emiatt kicsit más, kulturáltabb környezetbe helyezheti a rockzenét. Ezzel persze egy kicsit magamról is beszélek, hiszen manapság már én sem nagyon mennék el a Fekete Lyukba meghallgatni egy zenekart.

Volt ilyen?

Persze! Nagyon sokfelé jártam, nincs a bulizásból hiányérzetem, hiszen rengeteg féle zenekar részévé váltam és váltak ők a részemmé úgy, hogy meghallgattam őket, vagy elénekeltem a dalaikat.

Kovács Attila
Forrás: langologitarok.blog.hu

2018.09.24