358

''Gyermeki hozzáállás nélkül nem megy''

Interjú Polecsák Lajos kompozitorral

polecsak-lajos

Polecsák Lajos „Galamb” kompozitor, vágó, 1976-ban született. Dolgozott a Varga Stúdióban, a Baestarts Film & Video Stúdióban, illetve szabadúszóként számos produkcióban. Jelenleg a Filmlabor VFX stúdiójának vezető felelőse. A Filmkultúra.hu vele beszélgetett.

Mi vezetett az animáció világa felé?

Ha igazán a gyökeréig le akarok nyúlni, akkor az anyukám. Egész kicsi voltam, amikor leültetett a tévé elé, és megmutatta a Vrungel kapitányt. Kész. Nekem nem kellett több. Olyan hatással volt rám az a sorozat, hogy a mai napig meghatároz. Tökéletes alkotás. Aztán mutatott másokat is: No megállj csak!, Csiburáska, Vinni Puh kalandjai, a Harmadik bolygó titka: mind orosz animáció. Elvarázsolt. Annyira imádtam nézni őket, szerintem még most is ott ülök valahol a tévé előtt, és ezeket bámulom. A fiaimnak is ezeket mutattam először. Valamivel később az Oment és az Alient is neki köszönhetem. Ezek nem animációs filmek, de a hatásuk nem maradt el.

Korán szakmabeli lettél, bizonyos értelemben. Milyen impulzusok értek, kikkel kerültél kapcsolatba? Iskolák, tanfolyamok?

Mindig is vonzott az alkotás. Gyerekkorom óta folyamatosan valamit csináltam: bütyköltem, írtam, képregényt rajzoltam, zenéltem, fotóztam, videóztam. Ezek családi vonások. A kilencvenes évek közepe-vége felé barátaimmal megalapítottuk a „L’art contre L’art” alkotócsoportot, kiállításokat, koncerteket szerveztünk, folyamatosan összejártunk, és festettünk, alkottunk. Közben a Pannónia stúdióban elvégeztem egy rövid kulcsfázis rajzolói képzést, nem volt különösebb súlya, de már éreztem, hogy ez egy jó irány lehet. Sűrűn mozogtam a rendezvények között, és a mozgás során egy Trend kávézó nevű helyre csöppentem mint video- és hangtechnikus. A kávézó, nem túl kreatív neve ellenére, elég színvonalas és bizonyos értelemben úttörő programoknak adott helyet. Tilos DJ-k, japán pop-kult buli, jazz és a Varga filmklub – minden héten. Az első filmklubot nekem kellett levezényelnem technikailag. Semmi nem volt előre megbeszélve. A vetítés előtt nem sokkal megjöttek, tök sötétben kezembe nyomtak egy rakat kazettát, mellém állt valaki, és: „csináljuk, majd mondom, hogy mikor mit”. Nem emlékszem az összes filmre, amit akkor vetítettünk, mind a Varga Stúdió saját filmje volt, háromra azonban pontosan emlékszem: Milorad Krstić: My baby left me, Varga Miklós: Underground és Varga Csaba: Szél. Onnantól pontosan tudtam, hogy én ebben a csapatban akarok dolgozni, és a következő héten, a következő filmklubon ők jöttek oda hozzám, hogy kellene nekik a stúdióba egy videotechnikus, lenne kedvem? Öt vagy hat évet dolgoztam a Vargában, amíg meg nem szűnt. Nekem az volt az iskolám. A szkenneléstől a video ki-, be- és átírástól kezdve a line-testen és a kifestésen át a vágáson keresztül a kompozitig. Mindenbe belenézhettem, mindent tanulhattam. Elég hamar a vágóasztal mellé kerültem, először asszisztensként, később animatik vágóként és vágóként. Animatikot egyébként a mai napig imádok vágni. Ez adja egy animációs film gerincét. E nélkül nem is lehet belekezdeni az animációba, és ha jó az animatikod, akkor a színes anyagon már alig kell valamit igazítani.

polecsak-lajos

Úgy tudom, abban az időben a Varga Stúdió Közép-Európa legnagyobb animációs stúdiója volt.

Igen, pl. az első Mr. Bean sorozatot mi készítettük, talán erről volt akkoriban a leghíresebb, emellett persze rengeteg mást is. A csúcson négy-ötszázan dolgozhattunk ott, beleértve a különféle részlegekben a nemzetközi csapatokat a világ minden tájáról. Nagyon jófej emberek, mindmáig barátságban vagyunk, sokukkal még ma is együtt dolgozunk, és velük igazán otthon érzem magam.

Szerencsésnek mondhatod magad a folytatást illetően is...

Amikor a Varga megszűnt, nem estünk kétségbe, összeálltunk néhány barátommal, céget alapítottunk. Egy spanyol, elég ígéretesnek tűnő, de aztán meg nem valósuló project után létrehoztuk a Fabula Stúdiót. Technikai vezetőként vettem benne részt, valamint vágtam és kompozitáltam. El kellett telnie egy-két évnek ahhoz, hogy be tudjunk húzni egy komolyabb munkát. Ez volt az Ez Kész! Pénz! című animációs sorozat, egy közel százmilliós projekt. A lehetőségeinkhez képest nagyon szépen megoldottuk, nem sokkal utána mégis be kellett zárnunk a stúdiót. Aztán jött a Baestarts, ami bizonyos fokig a Varga Stúdió folytatása volt, de már Varga Csaba nélkül, Erkel András vezette. 2013-ig ott dolgoztam, szintén kompozitorként és vágóként. Biztos előbb elkezdődött, de én 2012 környékén éreztem azt, hogy Magyarországon a folyamatos animációs ipar összedőlt. Onnantól kezdve gyakorlatilag nem volt olyan hely, ahol folyamatosan, éveken át lett volna animációs munka. Ehelyett, egészen máig jellemzően, különféle projectekbe lehetett bekapcsolódni, aztán várni, amíg jön a következő. Vagy nem jön. Az animáció után bekerültem a filmezésbe, a játékfilmek világába, és most is ezt csinálom. Jelenleg a Magyar Filmlabor VFX stúdiójának vagyok a vezető felelőse. Ettől függetlenül elsősorban animációs vágónak és kompozitornak tartom magam.

polecsak-lajos

Mit csinál valójában egy kompozitor?

Maga a kompozit egy több összetevőből álló anyag. A kompozitálás annyit jelent, hogy több elemből álló anyagon dolgozunk, különféle forrásokból származó vizuális elemeket teszünk össze egy képpé. Hogy egy nagyon egyszerű példát mondjak: van egy zöld hátteres felvétel, ahol pl. egy űrhajóst akarok fölvenni, amint kijön az űrhajóból, hogy a hajótesten megszereljen valamit. Nyilván nem lőjük föl a kamerát az űrhajóssal együtt az űrbe, ezért csak azt vesszük fel, green box technikával, ahogy a színész eljátssza egy homogén zöld háttér előtt, ahogy az űrben tevékenykedik. Aztán erről a zöld háttérről levesszük a figurát, ez egy képi forrás, a másik képi forrásunk a sötét világűr – ez lesz a háttér. Itt jön a képbe a kompozit: a hátteret betesszük a szereplőnk mögé. Ha a felvételen nem volt, utólag készítünk hozzá a képen egy űrhajót, a távolban elhelyezünk egy bolygót. Kész az egységes kép. Ha szeretnénk vidámabb képet – és ha a rendező engedi – a bolygó mögé beanimálunk egy kövér rózsaszín unikornist. Ez egy elég egyszerű példa, de talán meg lehet érteni belőle a források kapcsolódását. Ezeket az elemeket úgy kell összerakni egy képpé, hogy a nézőben azt az illúziót keltsük, hogy ez mindig is egy volt, ne érezze azt, hogy ez az egész afféle innen-onnan összeszedett részekből áll. A rajzfilmek esetében is ugyanez történik, ott is beszélhetünk hátterekről, előterekről, kellékekről, amelyek mind-mind külön rétegekben léteznek a valóságban, és ezeket a rétegeket kell nekünk kompozitoroknak egy képpé összeraknunk. Persze ez nem csak arról szól, hogy összeragasztjuk a rétegeket, hanem passzolnia, illeszkednie kell a fényeknek, árnyékoknak, színeknek, az atmoszférának – egy egységes képi világot kell teremteni, ahol nem eshet le semmi a képről, mintha mindig is ott lett volna. Aztán ennek persze vannak bonyolultabb folyamatai is, mondjuk 3D-s elemek kerülnek bele a filmbe, amikor egész utcákat, városokat, bolygókat lehet felépíteni, gyakorlatilag bármeddig el lehet jutni most már a számítógéppel…

polecsak-lajos

A rajzfilm iránti vonzódásod tehát nem szűnt meg.

Én elég sok mindent kipróbáltam eddigi életemben, de a rajzfilm ütött a legnagyobbat. Ha nem csinálhatnám, nem érezném jól magam. Ha rajzfilmesek közt vagyok, az más érzés, mint az élőfilmesek között. Picit más nyelvet beszélünk, persze nyilván vannak átfedések. Ha igazán belegondolsz abba, hogy mit csinálunk mi mint animációs szakemberek – bizonyos szinten ez mazochizmus. Valaki több órát vagy akár napot eltölt az idejéből azzal, hogy elkészítsen egyetlen másodpercet. Mi tényleg valami olyan dolgot viszünk véghez, amit lehet, hogy normális ember nem tudna csinálni. Közben pedig egy gyönyörű elfoglaltság. Kell hozzá egy bizonyos fokú őrület, meg egyfajta gyermeki hozzáállás, ezek nélkül nem megy. Nekem a játékfilmesek valahogy „felnőttebbek”, mint az animációsok, de ezt persze nem rossz értelemben mondom.

Említetted, hogy az animáció gyártás valahol megrekedt, mégis egyre jobb hírekről hallunk mostanában, még Oscar kvalifikáció esélyes filmünk is van. Mi az oka ezeknek az ellentmondásoknak?

Egyik mostani animációs munkám Traub Vikivel volt, a Sellők és rinocéroszok. Közel kétszer annyi ideig csináltuk, mint terveztük, de megérte, és a fesztiválok is díjazzák. Szeretek vele dolgozni, nem ez volt az első filmünk együtt. Másrészt épp most fejeztem be az Utolsó vacsorát Rófusz Ferenccel. Mindössze tíz perc, de közel öt évig csináltuk. Vele is nagyon szeretek dolgozni. És már az első pár zártkörű vetítésről is iszonyat jó visszajelzések jöttek. A magyar animációval kapcsolatban és az élőfilmmel kapcsolatban is, annak ellenére, hogy volt egy mély gödör, érezhető, hogy néhány éve fellendülés van, megint nagyon jó filmek születnek, és egyre több díjat nyerünk. Valami beindult az elmúlt években, imádnám, ha folytatódna, minden esély megvan rá. Szeretném, hogy legyenek megint nagy stúdiók, ahol folyamatosan készülnek a filmek. Mert elképesztő jó szakembereink vannak, sokan jönnek ki az egyetemről is újak, de nincs elég munka.

polecsak-lajos

Melyek még azok a munkáid a közelmúltból, amikre szívesen emlékszel?

Játékfilmek. A viszkis, a Brazilok, a Kojot, a Hurok. Ezekben szerettem dolgozni. Egy forgatáson általában a stáb kisebb részével állok kapcsolatban, azért vagyok kint, hogy felügyeljem azokat a jeleneteket, amelyek utólag, digitálisan lesznek továbbdolgozva, hogy lehetőleg úgy legyenek felvéve, hogy könnyebben hozzá tudjunk nyúlni kompozitban. Attól függetlenül, hogy oda kell figyelni a dolgokra, külön élmény volt pl. A viszkis forgatásán végignézni élőben, ahogy gyorsulásból beleütközik egy Audi egy másik álló autóba úgy, hogy benne ül a kaszkadőr srác. A Kojot forgatása alatt az egyik kaszkadőrt egy behúzó kábel segítségével háromszor-négyszer izomból hozzácsapták egy fémkonténerhez. Ezeknek volt hangjuk. Csattant. Tényleg. Persze ők profik, tudják, hogy oldják meg, hogy ne történjen bajuk.

Tervek a jövőre?

Van egy filmtervem. Rövidfilm. Animációs. A storyboard készül. És még ki kell találnom, hogy szerzek rá pénzt. Bár én erősen hiszek a „szamizdatban”, azért egy film vagy egy animációs film az csapatmunka. És egy jó csapatot azért csak ki kell fizetni.

Szalay Ábris
Forrás: filmkultura.hu

2018.09.24