60 éves a csend zenéjének hercege, Andrea Bocelli

Nagy Mária írása

andrea-bocelli

„A zene létszükséglet számomra, akárcsak a szerelem; és persze mindenekelőtt a sorsom is; elháríthatatlan, miként az idő múlása.” Ma már talán mindenki felkapja a fejét, ha őt hallja énekelni. Valamiféle varázslat van a hangjában. Andrea Bocelli 60 évvel ezelőtt, 1958. szeptember 22-én született a Pisa melletti Lajaticoban, Toszkánában. Már maga a hely is csodálatos: egy hangulatos kis falu az egyik dombon az olasz régió közepén, alig 800 lakossal, ahol mindenki ismer mindenkit, a férfiak ott ülnek sorban a kávézó előtt, az ablakokban muskátli.

Amikor édesanyja, Edi Bocelli terhes volt, az orvosok megpróbálták rábeszélni, vetesse el gyermekét, mert vakbélgyulladást kapott, és a szakemberek biztosak voltak benne, hogy a születendő gyermek fogyatékossággal jön majd a világra. Az orvosok tudták, hogy gond lesz a baba látásával, mivel zöldhályogot állapítottak meg nála. Már 6 hónaposan meg kellett operálni a szemét, és még több műtétre került sor.

A kisfiú zeneszeretete korán megmutatkozott: hatéves korában kezdett el zongorázni, de megtanult furulyázni, szaxofonozni, trombitálni, harsonázni, gitározni, dobolni és nem utolsósorban énekelni is. Ám az örökletes zöldhályog erőteljesen rontotta a látását. 12 éves korában egy futball-labda fejen találta, agyvérzést kapott és megvakult.

Andrea Bocelli számára a zene jelentette az egyetlen vigaszt. Megtanulta a vakok Braille-írását, és így már ujjával követve tudta „olvasni” a hangjegyeket. 14 évesen az O sole mio című dallal megnyerte a Margherita dʼOro dalversenyt Viareggioban. Először a templomi kórusban majd esküvőkön énekelt, éttermekben, bárokban zongorázott a vacsorázó olaszoknak.

A pisai egyetemen jogtudományt tanult. A zenélésről továbbra sem mondott le, hogy fizetni tudja énektanulmányait, éjszakánként bárokban zongorázott. 1987-ben az egyik ilyen szórakozóhelyen ismerte meg Enrica Cenzattit, akit aztán 1992-ben feleségül vett. Az egyetem elvégzése után egy évig ügyvédként praktizált, végül a jogi pályát maga mögött hagyta, mert úgy érezte, számára csak a zene létezhet.

Nagy álma teljesült, amikor Franco Corellinél, a híres olasz tenornál tanulhatott. 1992-ben Zucchero, az olasz rocksztár a világhírű tenorral, Luciano Pavarottival egy Miserere című dalt tervezett lemezre venni, ekkor kezdődött el énekesi karrierje. Caterina Caselli fedezte fel – aki még sokáig a menedzsere volt –, az általa készített felvételt hallotta meg Pavarotti, aki úgy elképedt a fiatal énekes tehetségén, hogy beajánlotta maga helyett a Zuccheróval közös duettbe.

Zucchero az 1993-as európai koncert körútjára Bocellit is magával vitte, ahol Andrea szólót is énekelt: Puccini Turandot-beli Nessun Dorma című dalával nagy sikert aratott. 1994-ben megnyerte Olaszország legnevesebb zenei fesztiválját San Remóban az Il Maro Calmo Della Ser című dallal, és ezzel óriási karrier előtt állt.

Sarah Brightmannel közös dala, a Time To Say Goodbye (Con Te Partiro) meghozta számára a nemzetközi elismerést is. 14 hétig vezette a német slágerlistákat, míg Franciaországban a dal szóló verziója volt felkapott, kislemeze közel 3 millió példányban fogyott.

Bocelli Enrica Cenzattit 1992. június 27-én vette feleségül, két fiúk született: 1995-ben Amos, majd 1997-ben Matteo. A pár azonban elhidegült egymástól, és 2002-ben különváltak útjaik. Ezután Veronica Berti mellett találta meg a boldogságot: Bocelli 44, Berti pedig 18 éves volt, amikor megismerkedtek. A tinédzser nemcsak a szívét rabolta el az énekesnek, de később a menedzsere is lett, kapcsolatuk létjogosultságát – a 26 év korkülönbség ellenére – az idő igazolta: azóta is boldogan élnek. 2012. március 21-én megszületett kislányuk, Virginia. Volt felesége és fiai a közelében laknak, így gyakran tudnak találkozni.

Andrea Bocelli, annak ellenére, hogy vak, számos sportot űz: lovagol, biciklizik, görkorcsolyázik, szörfözik, sőt, még ejtőernyőzik is. A világ számos helyén adott már koncertet, sok hírességgel lépett fel. Lemezeit eddig 70 millió példányban adták el. Koncertjeinek és példa nélkül álló lemezkarrierjének köszönhető hírnevével kiérdemelte, hogy Kaliforniában, a Hollywoodi hírességek sétányán ő is kapjon egy csillagot (a képen).

Életrajzi könyve magyarul A csend zenéje címmel látott napvilágot.

Nagy Mária

Forrás: wikipédia, erdekesvilagunk.blog.hu, Andrea Bocelli: A csend zenéje. Budapest : Rózsavölgyi és Társa, 2013.

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2018.09.22