''Az olvasó ezer életet él, mielőtt meghal. Aki soha nem olvasott életében, csak egyet.'' – George R. R. Martin 70

SzaSzi írása

george-r-r-martin

George Raymond Richard Martin, vagyis GRRM 1948. szeptember 20-án született Bayonne-ban New Jersey államban, éppen 70 évvel ezelőtt. Fantasy, science fiction és horror szerzőként, forgatókönyvíróként tette le névjegyét.

Már gyerekként a suliban is népszerűek voltak rémtörténetei. Ezeket megírta vagy fillérekért felolvasta. Ő maga is rajongott az ilyen történetekért, és a képregényeket is gyűjtötte. Különösen az olyanokat kedvelte, ahol a szuperhősök jó csapatként együttműködnek. „Világéletemben a Marvel volt a kedvencem. A Fantasztikus négyes és a Pókember közt ingadoztam – vallja egy interjúban –, hol az egyik, hol a másik volt a favorit. De az Avengers is elég magas polcon volt. Pókember egy gimis kölyök, egy népszerűtlen, magának való figura, akit előszeretettel pécéztek ki a többiek. Én is egy gimis kölyök voltam, egy népszerűtlen, magának való figura, akit gyakran pécéztek ki a többiek.”

Az 50-60-as években mind a képregényt, mind a fantasyt erősen lenézték, szemétnek tartották, különösen a „magasabb” irodalmat kedvelők. Azóta már sokat javult a helyzet, az elegánsabb lapok presztízsét sem csorbítja egy-egy ilyen történet közlése. Tolkien műve, A Gyűrűk Ura pedig mára már az irodalmi kánon részévé vált.

GRRM első, nyomtatásban napvilágot látott írása a Fantasztikus Négyes 20. számában jelenhetett meg, amely az akkor középiskolás fiúnak óriási élményt jelentett, és még inkább az íróvá válásra motiválta. Első novelláját 1970-ben, 21 éves korában adta el a Galaxy magazinnak (1971-ben jelent meg), melyeket továbbiak követtek.

Tanulmányait újságíró szakon folytatta, majd a főiskola elvégzése után lelkiismereti okokra hivatkozva polgári szolgálatosként egy jogi tanácsadással foglalkozó alapítványnál dolgozott, később sakktornákat felügyelt, majd újságírást tanított a Clarke Főiskolán. A hetvenes évek első felében több Hugo- és Nebula-díjat is nyert. Első regénye, a Dying of the Light 1977-ben jelent meg, 1979-től főállású író lett. A Wild Cards című antológián 1986-tól kezdett dolgozni szerkesztőként, de néhány történetet maga írt, amelyekben többnek a telekinetikus képességgel megáldott Thomas Tudbury a főszereplője. A világot Martin képregényes múltja, valamint az általa vezetett Superworld nevű, szuperhősöket felvonultató szerepjáték világában játszott történetek ihlették.

1986-ban kezdett dolgozni a hollywood-i CBS-nél az Alkonyzóna című tévésorozaton, majd 1987-től a Beauty and the Beast című televíziós sorozatnál konzultáns lett, később producerré, co-executive producerré lépett elő. Évekig gyártotta a hollywoodi stúdióknak a sorozatötleteket, amelyek jó jövedelmet jelentettek számára, de sohasem jutottak el a megvalósításig. Elege lett, ezért visszatért a regényíráshoz.

george-r-r-martin

1996-ban jelent meg (Magyarországon 2003-ban) terjedelmes sorozatának, A Tűz és Jég dala első könyve, a Trónok harca. Az öt megjelent kötet mellé még kettőt ígért az író, aki jelenleg a hatodikon (The Winds of Winter, azaz A tél szelei) dolgozik. Reméljük, egészsége megengedi, hogy a hátralévő két rész is a könyvesboltok polcaira kerülhessen. A sorozat, amelynek története kissé az 1400-as években lezajlott Rózsák háborújára emlékeztet, egyértelműen pozitív fogadtatásra lelt az olvasók, a kritikusok, a kiadók és más szerzők részéről is. A ciklus negyedik kötete, a Varjak lakomája első helyezést ért el a New York Times és a Wall Street Journal könyveladási listáján is. Nem véletlen, hogy az HBO megszerezte a megfilmesítéshez szükséges jogokat, majd 2007-ben bejelentették, hogy tévésorozatot forgatnak belőle.

Valójában nagy kockázatot vállaltak. Két dolog miatt is: egyrészt, mert rendkívül monumentális, rengeteg szereplőt mozgató az eposz, ilyet pedig tévének addig még nem készített senki, másrészt az író a mai napig nem zárta le a történetet, vagyis befejezetlen. Ez utóbbi is oka lett annak, hogy szétvált a tévés és a könyves Trónok-univerzum. A sok vita ellenére óriási kedvenc lett.

Mi lehet sikerének a titka? Egyesek szerint azért hihetetlenül népszerű, mert más, mint a többi fantasy. A történetvezetés rendkívül fordulatos, a karakterek elképesztőek, a látványvilág hihetetlen. A két filmes alkotó, David Benioff és D. B. Weiss kiválóan adaptálták tévészériává a regénysorozatot úgy, hogy közben hű maradt az eredetijéhez, de lebilincselően szórakoztató is egyben. Sajnos a történet befejezését illetően azt kell mondani, hogy eléggé középszerűek lettek. Most már nehéz elképzelni, hogy a Starkok, a Lannisterek, a Targaryenek és a többiek kalandjai akár bukással is végződhettek volna. A filmes siker egy csapásra világhírűvé tették az írót is.

george-r-r-martin

A történet könyves rajongói türelmesen várakoznak a következő részre, bár tudják jól, Martin nem siet az írással. Az elsőn hat évig dolgozott, a többin is hasonló hosszan. Ezen a tényen sem az életkora, sem az nem javít, hogy sokat turnézik a könyveivel. És persze máson is dolgozik. Blogja szerint ez év november 20-án új kötettel jelentkezik Fire and Blood (Tűz és vér) címmel, amelyben a sorozathoz kapcsolódva, de nem annak a részeként a Targaryen-ház múltját meséli el. Ő maga fiktív történelemkönyvnek nevezi a Tűz és jég dala eseményei előtt játszódó, ezeroldalnyi, Doug Wheatley alkotásaival illusztrált művet.

Martin a Trónok harcával az itthoni közönségnél is beírta magát a fantasy irodalom történetébe, de horror íróként (Lázálom, a legutóbb megjelent Álomdalok) és szerkesztőként (Zsiványok, Wild Cards) is megismerhettük.

A Santa Fében élő szerzőt egyébként nem foglalkoztatja a kora és az elmúlás. Egy interjúban a következőt mondta: „Nem érdekel a mennyország. Ha meghalok, Középföldére akarok jutni. Ha hobbitként sikerülne, akkor a Megyében tevékenykednék. Krumplit termesztenék, és sárkányos történeteket találnék ki. Tündének egész egyszerűen nem tudnám elképzelni magamat. Valahogy nincs bennem semmi elfszerű.” – Ebből is látszik, hogy nagy hatással volt rá a Tolkien világa.

Tőle származik ez is: „… a mind needs books as a swords needs a whetstone, if it is to keep its edge”, vagyis magyarul: az elme éppúgy igényli a könyvet, minta a kard a követ, ha meg akarják élezni.

Reméljük és kívánjuk, hogy a mester még sokáig jó erőben és egészségben legyen köztünk, mert „igényeljük” a könyveit!

Tudta?

A sci-fi kedvelők is tartanak találkozókat, mégpedig évente. A The World Science Fiction Convention 77. találkozójának színhelye az ősi mítoszokban és legendákban gazdag, a nagyszerű regényírókkal és innovatív képregény-művészekkel büszkélkedő írországi Dublin lesz 2019. augusztus 15-én, ahol várhatóan Martin mesterrel is találkozhatnak az érdeklődők.

SzaSzi

Forrás: georgerrmartin.com, magyarnarancs.hu, galaktika.hu, wikipédia

A képek a flickr.com és a Wikimedia Commons (szabadfelhasználású) gyűjteményeiből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.

2018.09.20