Karlovy Vary-ban az East of the West szekció 10 ezer dollárral járó zsűridíjával jutalmazták a poétikus elsőfilmet, amely több magyar filmtörténeti hagyományból táplálkozik. Visszanyúl a hazai mozitermés szociográfiai igényű, rögrealista műveihez, ugyanakkor – és ha lehet, ehhez még erősebben kötődik – fejet hajt a csaknem tündérmesei régióba repítő, lírai realista drámák előtt is. A Virágvölgyet azonban valami sokkal lényegesebb határozza meg. Társadalmi törvények és szabadságvágy, reflektálatlan életvitel és felelősségteljessé alakulás differenciáival játszik el, leheletfinom megoldásokkal destruálja a tradicionális gondolatfelvetéseket.

Perifériára szorult karakterekkel azonosítja nézőjét az elbeszélés (miként azt Andrea Arnold, Harmony Korine vagy Sean Baker egyszerre színpompás és szocreál pályáin látni), a Virágvölgy intim közelikkel, jól elcsípett pillanatokkal, eszközszegénységében is gazdag motívumokkal von be minket Laci, az enyhén értelmi fogyatékos srác és Bianka, a csellengő lány perspektívájába. Csuja óriási empátiával szemléli a párt. Lepukkantak, megkérdőjelezhető döntéseket hoznak, a direktor viszont kétértelműségekkel ábrázolja őket, sosem tisztán negatív vagy pozitív figurákként. Szinte rögtön az unatkozó lány csecsemőlopásával nyit a cselekménytelen, epizódfüzérekből álló narratíva – a Virágvölgy társadalmon kívül rekedt párjának egyik tagja bűnt követ el, bűnözőnek titulálni mégis súlyos hiba volna, a rendező a lány furcsán megnyilvánuló jó szándékában (lévén egy babájára üvöltő anyát foszt meg a gyermekétől) rejtező szabadulásvágyára irányítja a figyelmet. Lacihoz hasonlóan áll a film: az enyhén értelmi sérült fiút rögvest bürokratikus parancsolatok, megértést legfeljebb pár nehezen kibökött mondattal tanúsító ápolók nem hagyják önállósulni, így az ő esetében a felnövés, az autonómmá lényegülés bír centrális szereppel. Míg Bianka csupán játékból tör ki a társadalomból, addig Lacit a magát civilizáltnak valló közösség bélyegzi meg, nézi le, ösztökéli passzivitásra gyámsággal, az „ez nem elégséges az önálló döntéshozatalhoz” kijelentés hivatali stigmájával.

Víz alá merülés, kertes házba történő belopakodás és félmeztelen fürdőzés, játszótéri eszközökön lógás, illetve a fiúfőszereplő rezignált tekintetén való időzés tudósítanak az underdog főalakokról, a Virágvölgy határozottan impresszionista, tünékeny benyomásokra összpontosító szerzői mű magányos lelkek találkozásáról, hirtelen összeborulásuk kérdőre vonásáról. Csujának ugyanis nincsenek illúziói, amennyire poétikusan ábrázolja a kalandra vetemedő Bianka és Laci menekülő szerelmesek-történetét, unortodox Bonnie és Clyde-parafrázisát, legalább annyira kritikával is illeti nekifeszülésüket: a társadalom rendkívül közönyös, néhol erőszakos, az elesettek iránt hihetetlenül érzékeny kisvilág, amely családdal, rendezett otthonnal, kertvárosi harmóniával bástyázza körül magát, de a legkisebb rezdülésre, az általuk normálisnak hívottól eltérőre durván, türelmetlenül reagál. Laciék ezért választják a vadonba költözést: a Virágvölgy szerint lehetetlen megkötni a társadalmi szerződést. Ám ennek fordítottja is igaz: a rousseau-i, thoureau-i, Jack London-i ideák szintén tarthatatlanok, a természet csupán ideig-óráig honos lak a számkivetetteknek. Ugyan napfény szüremlik a snittekbe, arcokra, rövid mosolyokra koncentrál a formanyelv, Laciék semmiből vállalt nomádléte nem panteizmus melletti eskütétel – a növények, fák végtelen szabadság helyett az otthontalanság indexei, a páriáknak a szabad ég alatt sincs maradásuk.

Néha a Szőts István-féle Emberek a havason esztétikája villan be, ám Csuja prózai okokkal magyarázza a természetben semmivé foszló szabadságvágyat. Laci és Bianka ugyanis képtelenek megélni, így a jövő felé tekinteni, azaz hátországot biztosítani önmaguknak és fogadott gyermeküknek. Nem dolgoznak, nem keresnek pénzt, plusz lakókocsikból ebrudalják ki őket, munkásszállót hagynak el, hajlék nélkül tengődve újfent nincs hosszú távú esélyük az életben maradásra, számukra kívül sem tágasabb, csintalankodásuk egy idő után az életüket követelné az Agnés Varda jegyezte Sem fedél, sem törvény után szabadon. A Virágvölgy illúziónak véli a nagy kiruccanást, a totális szabadságot, gyökértelenségről, orientációs pontok megszűnéséről, hiábavaló ballagásról szól. Csupán gyermekien, naivan fenntartani kívánt vadromantika, ahogy Bianka a babakocsi körül játszadozik, igazából a rendező és írótársa, Nagy V. Gergő intelligensen az érettebb – és tetszik vagy sem, de pesszimistább, reflexióra jobban képes – Laci merev vonásaira írja az üzenetet: itt nincs menekvés, csupán a magány jut osztályrészül.

A fiatalok a szellemi inspirációként definiálható Terrence Malick-film, a Sivár vidék Kitjének és Hollyjának örökébe lépve csupán a természet otthonosságának látszatát vehetik észre, igazi kitörésről nem is álmodhatnak. Jól utal erre a már-már kislányosan öntudatlan Bianka fegyverrel hadonászása, amely kvázi a Marco Ferreri rendezte Dillinger halott modorában zárójelbe rakja a pár teljes „lovers on the run” pózát, modernista Semmiként tételezve pajkoskodásukat. Innentől pedig legfeljebb piti, az őket fenyegető rozzant arcú zsiványok ellen lehet jól használni a fegyvert, de státusz, függetlenség szerzésére pláne nem alkalmas a zsiványkodás, sem a békés fák közé húzódás vagy a címadó istállóban zajló várakozás: a Virágvölgy meditatív atmoszférája a párkapcsolat fenntartásáról is keresetlen szavakat ejt, Vass Gergely operatőri munkája a tovaszálló reményeket, Laci és Bianka diszfunkcionális családmodelljét örökíti meg. Plusz, ha őszinték vagyunk, a Virágvölgy legyen bár stilizált, univerzális igényűnek tetsző darab, a félrelökéssel, a hamvába hulló, sőt, talán nem is igazán vágyott kitörési szándékkal riasztóan pontos magyar látleletet készít.

Laci és Bianka vesszőfutása néhol finom humorral átszőtt (ilyen a lány fetrengése a pocakos férfi mellett), olykor az élni akarásra is kitekint, ám az Ocho Macho-számot felhasználó karaoke-szcéna is csak szemlélődő pillanatkép, korántsem a szerelem, a család bimbózását segítő hangulatfoszlány – a Virágvölgy utolsó igazsága épp ezért egyszerre érthető és nagyon kényelmetlen. Mind a lány, mind a fiú újabb döntést hoznak, rájönnek, hogy a világ nem kér belőlük, még az ország csücskében sem érvényesülhetnek. Bianka felismeri, nem tud tovább önfeledten játszani, felelősségteljes anyaszerepének csődjére is ráeszmél, Laci pedig csupán pontot tesz a kezdettől fogva értelmetlen odüsszeia végére, azt teszi, amit jelenlegi reménytelen helyzetükben mindig is tenniük kellett volna, csakhogy ennek levét immár a harmadik nukleáris famíliára váró kisded issza meg, ráadásul maga Laci is visszakerül oda, ahonnan indult, megint rideg intézményi falak közé csöppen. Csuja László ezt nem utolsósorban autentikus-roncsfilmes színészválasztással is demonstrálja: Laci és Bianka mind erősebb kiábrándultságát zseniálisan közvetíti az European Cannibal nevű Instagram-sztár Berényi Bianka és a paralimpikon görkorcsolyázó Réti László, kémiájuk épp frissességük, „non-professional”-ségük révén működik, így birtokolva szeletet maguknak egy gyönyörű, balladai, hol a Schiffer, Dárday, hol a Fliegauf-iskolát követő fantasztikus magyar első zsengében.

Virágvölgy
magyar road movie, 83 perc, 2018
rendezte: Csuja László
forgatókönyv: Nagy V. Gergő, Csuja László
operatőr: Vass Gergely
vágó: Csabai Attila
producer: Muhi András, Ferenczy Gábor, Berecz M. Ágnes
szereplők: Réti László, Berényi Bianka, Kozma Károly, Kardos György, Kardos Róbert, Tomi Kosynus
forgalmazó: ELF Pictures
bemutató dátuma: 2018. augusztus 30.

Szabó Ádám
Forrás: filmkultura.hu