Észak-Olaszország kevert népességű tartománya (Dél-Tirol) német, olasz ladin népek otthona. Ez a térség az első világháborút követő békeszerződésben kényszerült búcsúzni a jó öreg (Felix) Ausztriától. A falvakban fellelhető háromnyelvű helységnévtáblák már előre jelzik, hogy a települések etnikailag heterogének, és a korrektség jegyében a nyelvek sorrendje korrelál a népesség arányával.

Ha a tájat uraló hegyormok mesélni tudnának, a történetet hatvannyolcmillió évvel ezelőtti eseményekkel kellene kezdeni, hiszen a hegység – a mostani Dél-Alpok tartozéka – ekkor emelkedhetett ki az ősi tengervízből. Az évmilliók természeti erői alakították ki a táj arculatát: félelmetes sziklafalak, fűrészfogszerű képződmények, gleccserek. Éppen ezért sajátos védekezési infrastruktúra figyelhető meg ezen a vidéken: az autókat és a házakat egyaránt védeni kell, mivel a lavina vagy a kőomlás reális veszélyként fenyeget.

Miről kapta a hegyvonulat a Dolomitok (olasz nyelven Dolomiti; német nyelven Dolomiten; friuli nyelven Dolomitis) elnevezést? A tizennyolcadik század jeles francia geológusáról, Déodat Gratet de Dolomieu-ről nevezték el, kinek a kutatásai megállapították, hogy a mészkő magnéziumot is tartalmaz, s ennek köszönhető különös színárnyalata.

Az első világháború kegyetlen csatáinak színhelye volt ez a vidék. A gleccserek alatt szabályos jégvárost alakítottak ki a frontharcosok, ez volt a Dolomitok „lövészárka”. Félelmetes lehetett a hegycsúcsról hegycsúcsra tüzelés.

A hágók közötti átjárás – a motorizáció előtt – kalandos vállalkozás volt, a XX. században azonban kiépültek az utak, vasutak, sőt a kerékpáros közlekedésnek is jól kiépített hálózat áll rendelkezésére. Már a harmincas években emeltek olyan létesítményeket, melyek kiszolgálták az egyre terebélyesedő turizmust. Mindez a hatvanas évekre teljesedett ki: manapság szállodák emelkednek ki a hegyoldalakból, s menedékházakkal találkozik a kiránduló. Számos kápolna ad lehetőséget vallásos elmélkedésre, hálaadásra, hogy az adott magasságot szerencsésen elérték, nem váltak az elemek áldozatává.

A magasság optikai csalódásokat is okoz: nem mindig könnyű eldönteni, hogy amit lát az ember, az hó vagy kőszikla? A meredek ormok megmászása bizony bátorságpróbára teszi a vállalkozókat. Ez a vidék – miként az Alpok számos helyszíne – valóságos síparadicsom. Síliftek, felvonók szolgálják a pályák csúcsára való feljutást. Hatvan személyes kabinok suhannak a hegyek között, az alattuk feltáruló természeti szépségek lenyűgözőek, de szerintem biztosan vannak, akik nem néznek le az alattuk tátongó irdatlan mélységbe...

Mi egyéb látnivalót kínál a természet? Csörgő patakokat, tengerszemeket, de víztározókat is. Növényvilágában kuriózum a lombhullató fenyő. A napfelkelte külön élmény ezen a vidéken, az előadó és stábja komoly technikai apparátussal figyelte meg a jelenséget: a Nap sugaraitól, a napszakoktól függően más és más színvilág tárult eléjük.

A táj gazdag kolostorokban, jól művelt szőlőskertek társulnak hozzájuk. A vidék magaslatai kedveztek a várkastélyépítéseknek, hiszen az erődítmények urai szemmel tarthatták a közeli és távolabbi térséget, hatékonyabban óvhatták javaikat.

A bevezető kisfilm jól megalapozta a hangulatot, Szabó Béla pedig – jó szokása szerint – a tudományos, valamint a vidékismereti tudnivalókat humorral fűszerezte, így sikerült a nagyszámú érdeklődő figyelmét eredményesen lekötnie. A fotográfus egyes országok világából merítő beszámolói mindig gazdagabbá teszik a megjelenteket, és érdekes úti célokat kínálnak fel.

Csiszár Antal
Fotó: Pozsgai Krisztina