254

Csizmasártalanító kézikészülék


sarvakaro

Sártengerré vált Magyarország még száz esztendővel ezelőtt is, amikor megjöttek az őszi esők, vagy éppen elolvadt a hó. De bármekkora volt is a latyak, azért a napi munkákat el kellett végezni, nem lehetett várni a szikkadására. Ezért aztán sáros is volt a csizma, cipő minden emberen, és hazaérvén ilyenkor jött jól az egyszerű eszköz, a sárvakaró.

Amit egy falusi kovács készíthetett el Túrkevén is valami hulladék, maradék vasból. Ez a nem egészen húsz centiméteres kis praktikus szerszám nagy valószínűséggel a ház bejáratánál, a pitvar előtt volt felakasztva valamire. Hogy aztán a hazaérkező gazda, vagy éppen a megérkező vendég levegye, és ügyesen levakarja vele a sarat a csizmája talpáról. Mert ősszel és tavasszal is leginkább bőrcsizmában jártak még száz esztendeje is falun, a nyár hozta el csak a mezítláb való közlekedés időszakát. A gumicsizma a két világháború közötti időszakban kezdte meghódítani a vidéket, hogy aztán a hatvanas évekre mindent vigyen. De ekkorra már a falvak fontosabb utcáinak „pormentesítése” folyami kaviccsal, kőzúzalékkal való leterítése is megtörtént a legtöbb helyen, sőt, a falvakon keresztül vezető „postautakat” már le is aszfaltozták.

De a sár akkor is csak ott maradt, mert nem volt ez egy gyorsan végbemenő folyamat, és hát a mellékutak, kisebb utcák még sok helyen a mai napig sem aszfaltosak. Így aztán elkerülhetetlen volt a sár, gondoljunk csak bele, mit tudott egy felázott földúttal csinálni a rajta haladó megvasalt kerekű szekér, és az azt húzó állatok patája. Márpedig akkoriban rengeteg szekér járt az utakon terményt, vagy éppen embereket szállítva. Az állami kezelésben lévő utakról, a „postautakról”az útkaparók gondoskodtak, a községi utak pedig a falu fennhatósága alatt álltak. A községi bíró (1950-ig léteztek a közösség által három évre választott bírók) és a képviselő testület döntött a karban tartásukról, amit általában a helyben rendelkezésre álló anyagokkal, folyami kaviccsal, kőzúzalékkal oldottak meg, de az is előfordult, hogy sártengerré vált útra fa pallókat, deszkákat fektettek, vagy éppen szalmát hintettek, hogy közlekedni lehessen normálisan.

Aztán ha mégis besározódott a cipő, vagy csizma, akkor este, a munka után ezzel az ügyes kis szerszámmal a nagyját levakarták róla, majd a tűzhely mellé tették száradni. Ha hivatalos dolguk akadt, vagy éppen templomba indultak, akkor a rajta maradt sarat kefével távolították el, és különféle zsírokkal, kenőcsökkel védték meg a bőrt a kiszáradástól. Hogy aztán véget vessen eme foglalatosságoknak a gumicsizmák elterjedése, amit elég volt lemosni egy vödör vízben, vagy akár tócsában. A bőrcsizmák a téli hidegekben és az ünnepeken kerültek csak elő, így lett múzeumi tárgy ebből a sárvakaróból is Túrkevén, a Finta Múzeumban.

Címlapkép: Kis sártisztító vas (A kovács még meg is csavarta a nyelét), Finta Múzeum CC BY-NC-ND

Pálffy Lajos 
Forrás: forumhungaricum.hu

2018.08.14