526

John Caldwell: Káosz-ciklus 1-4.

Horváth Gábor kaotikus könyvajánlója

john-caldwell-kaosz-ciklus-1-4.

Éppenséggel nem osztrák közúti hupni nagyságú az a kupac könyv, amelyet beterveztem a közeljövőre –s rendszerint a halom inkább dagadni szokott, mintsem zsugorodni -, ám mégis olyan könyveket olvastam az elmúlt napokban, amelyek nem voltak részei az eredeti elképzelésemnek. Egyik szekrényem tetején ugyanis gyermekkorom fantasyjai bukkantak föl, akár Unicum reklámban a vizes ember...

...többek közt R. A. Salvatore valamint John Caldwell és Jeffrey Stone művei. Utóbbi kettő egyébként egyetlen személyt takar, Nemes Istvánt. Kedvenc álnevem tőle mondjuk a Jessica J. Brutal… Nemes az egyik legizgalmasabb és legizgalmasabb alakja a magyar ponyvának, elképesztően sokrétű, szinte minden stílusban alkotott. Írónk egyaránt erkölcsi skrupulus nélkül folytatott tévésorozatot könyvben, vagy adott el úgy könyvet, mintha az külföldi szerző alkotása lenne, s nem az övé. Ez utóbbiba tartozik a Káosz-ciklus is, amelynek első kötetén Nemes István mint - a valójában nem is létező - John Caldwell fordítója jelenik meg. Bár meg kell jegyezni, hogy a 90-es évek elején az ilyen trükk, csak annyira számított ritkaságnak, mint vidi meccsén a Lazovics bohóckodás.

A 90-es évek elején a magyar piacgazdaságtalanság hajnalán oly korban éltem én e földön, amelyet a szerepjátékoktól és a Kaland, játék, kockázat lapozgatós kalandkönyveitől volt terhes. A fantasy tizenévesként mindennapjaink olyan részét képezte, mint manapság a Fidget spinner. Csak persze sokkal jobb volt, és többet is pörgettük őket, mert nem untunk meg akkoriban mindent két hét alatt.


A Káosz-ciklust kétségtelenül a klasszikus ork-tündés zsáner magyar ékkövének nevezném, ha nem félnék attól, hogy Skandar Graun és társai behatolnak a blogomba és ellopják. Felmerülhet a kérdés John Caldwell rajongóiban – tudom, hogy vannak ilyenek -, hogy miért 1-4-ig olvastam csupán a sorozatot, hiszen több részes, ráadásul az 5. rész zárja le a klasszikus eseménysorozatot. A válasz lenyűgözően egyszerű: Eddig van meg nekem, úgyhogy az ötödiket még pótolnom kell majd. És mindenképpen első kiadás kell majd… Persze kivárhattam volna, amíg ennek beszerzése megtörténik, de most még erős az élmény, s addig akarom megfogalmazni a benyomásokat, amíg elevenek.

A regényfolyam főszereplője a félig ember, félig ork Skandar Graun, akinek a rend és káosz isteneinek harcában jut előkelő szerep, s mely konfliktus során neki és ideiglenes barátainak kalandok tucatjait kell túlélniük, bár ez rendszerint csak a félvérnek sikerül. Skandar Graun karaktere önmagában is szórakoztató, a sorozat folyamán jellemfejlődése eljut a gyanútlan vándorokat becsapó és legyilkoló barbártól a filozofálgató gyilkolást meggyűlölő, mindenkit bajba keverő és kénytelen-kellettlen tömegeket mészárolgató barbárig. Skandar Graunt nem lehet nem szeretni, ahogy az olyan mellékszereplőket sem, mint Yamael, Kucsuk, vagy Ywerd és Timakrisz. A listán egy kard is van, ami jelzi milyen változatos lények (agyszívó, ember- és orkevő manók, etc.) keresztezik, párhuzamozzák félorkuk útját a káosz felé. A sorozat kiváló laza stresszoldó, mondhatni Valeriána Forte. Pedig hát A Káosz szava nem éppen az aprólékos szöszölés munkájával készült! Nemes elmondása szerint a regény mindössze két hét alatt íródott, mivel az eredetileg kiadásra szánt regényt már másnak ígérte, mikor a Zrínyi kiadó bekérte, s kénytelen volt egy újat megalkotni. Hogy látszik-e rajt, hogy rövidebb idő alatt készült, mint egy mai tizenéves focista frizurája? Naná. Hogy levon-e ez a bűnös élvezeti értékből? Egyáltalán nem. A Káosz-ciklus olyan szinten ponyva, hogy szinte látom alatta az ekhós szekeret, de ez egyáltalán nem párosul értéktelenséggel. Ahogy Rejtő Jenő is igazi klasszikus minden komolytalansága és „ponyvasága” ellenére, mivel kiváló szórakozás. Itt is ez a helyzet.

Nem fogom egyesével részletekbe menően bemutatni a négy regényt, inkább összbenyomásokat mondok. A sorozatindító A Káosz szavában megismerjük főhősünket, aki egészen addig pitiáner gazemberként, pontosabban gazorkként tevékenykedik, míg istene, a Káosz istene, Yworl útjára nem indítja a varázserejű Káosz szava megszerzésére. Pörgős, sodró olvasmány, jó karakterekkel. Nekem legjobban a második tetszett, A Káosz szíve. Ez a legeseménydúsabb, másodpercekig sincs kihagyás, hullanak a szereplők, mint Amerikában a konföderációs szobrok, mialatt hőseink a mitikus Káosz szíve ékkőhöz igyekeznek eljutni egy különös elveszett világban, Limbón. A harmadik kötet volt számomra a leggyengébb a négyből. Eltelt a 180 oldal fele, mire megkezdődött a tényleges történet. Ugyanakkor Nemes John Caldwell érezhetően egyre rutinosabb író lett, röpködnek a szóviccek a szövegben. Hilgar, a történetben ezt követően kulcsszerepet játszó óriásasszony meglehetősen idegesítő, ám számtalan humoros eset forrása. A könyv olyannyira nem veszi komolyan magát, hogy A Káosz káosza fülszövegében már olyan mondat olvasható: „Jó fej ez a John Caldwell, csak kissé már kezdem unni, hogy állandóan az életemre tör! – Skandar Graun”. Ez a 4. rész már ismét kalanddúsabb.

Olvasás közben nem lehet nem észrevenni a klasszikus fantasyk hatását Caldwellen: A Conan a barbár (melyet Nemes fordított magyarra 1989-ben), egyértelműen jelen van a műben, de a Tarzan sorozat is eszembe jutott időnként. A 90-es évek elején népszerű szerepjátékok és külföldi fantasztikus regények összes karaktere feltűnik: tobzódunk a mágiában, van itt druida, mágus, boszorkány, szellem. Akad bőven emellett orgyilkos, orkgyilkos, gyilkos ork, sárkány, törp, tündér/elf, szóval tényleg minden.

A kötetek roppant egyszerű fűzést kaptak, s hogy, hogy sem 25 évvel később még mindig remek állapotban vannak. És még azt mondják, hogy csak az emlékek teszik szebbé és jobbá a régi dolgokat. Egy frászt! A borítók elején Szendrei Tibor festményei kaptak helyet, melyek egészen egyedi hangulatot kölcsönöznek a sorozatnak. Szendrei láthatóan nem vette félvállról a dolgot, az is megállapítható olvasás közben, melyik pillanatot örökítette meg az illusztrátor az események közül. Semmi bugyuta csinibaba/csinifiú beöltöztetve, mint mondjuk a – tartalmilag is hullámzó minőségű - Vörös pöttyös könyvek címlapok zömén, hanem egyedi, kötethez készült festmény, azért ez mégis csak egy minőség!

Horváth Gábor

Az írás az Egy könyvtáros viszontagságai a XXI. század hajnalán blogjáról származik.

 

2018.08.02