529

A gengszterizmus pszichológiája

Ice-T-interjú

ice-t-interju

Ice-T egy generációs ikon. Neki már semmit sem kell bizonyítania, a brandje, amit több mint harminc éves karrierje során épített “erősebb, mint a Coca-Cola”. A gangsta rap egyik szülőatyja, a zeneipar egyetlen copkillere, rapsztár, színész és filmrendező, aki a hatvanadik születésnapja után is tele van energiával.

Sok évnyi hollywoodi munka végén újjáélesztette a középiskolás barátokkal alapított Body Countot, hogy két friss lemez után az európai színpadokat is bevegyék. Miközben zenésztársai, felesége és kétéves kislányuk velünk szemben ebédelnek, mi beszélgetni kezdünk, mikor huszonegy év után újra magyar színpadra léptek a Budapest Parkban. A bennem élő tizenéves raprajongó - aki generációjának egy jelentős részéhez hasonlóan Ice-T-feliratú pólót hordott - még most sem hiszi el teljesen, hogy ez a beszélgetés lezajlott, aminek a végén, még maga az original gangster kérdezte meg: “Azt a kazettát ne írjam alá?”

Az 1980-as évek első felében, még a debütáló lemezed megjelenése előtt egyaránt részese voltál a Los Angeles-i Uncle Jamm’s Army partyknak, amik a korabeli electroszíntér lelkét jelentették és a legendás klub, a Radio életének. Hogyan emlékszel vissza erre az időszakra?

LA-ben akkoriban nem volt sok dolog, ami a hiphop-színtérhez kötődik. Számunkra létezett egy tánc- és klubszcéna huszonegy év alattiaknak, akik a (felnőtt) klubokba nem juthattak be, és az Uncle Jamm’s Army volt ebben a legnagyobb. Koncerteket, táncesteket tartottak egy sportarénában, lényegében a rave-ek elődei voltak. Egy hatalmas party, dj-kkel. És mindez a rap megjelenése előtt. Én ott kezdtem, és mikor a rap megjelent, én voltam az egyetlen ember, aki tudott rappelni. Aztán továbbléptem egy belvárosi klubba, amit Radiónak hívtak. Ez volt az első klub, ami olyan New York-i rap előadókat hozott Los Angelesbe, mint Afrika Bambaataa, Grand Mixer DXT vagy a Cold Crush Brothers, és én szerencsére részese lehettem ennek is.

A lemezeid egy jelentős része, a videóid és az imidzsed egyaránt a gengszterrap sarokkövei. Mit gondolsz mik a legfontosabb jellemzői ennek a zenei műfajnak?

A gengszterrap egy politikai műfaj, gyakorlatilag az utcai bűnöző szemszögéből nézed a dolgokat. A fickó az utcán, hogyan látja az életet. Ott indulsz, aztán elmondod az embereknek a lényeget, hogy mit érzel. Egyre mélyebbre és mélyebbre hatolsz a pszichológiába a gengszterizmus mögött, hogy miért érzel így. Aztán részese lehetsz a valódi változásnak, amit én, vagy az olyan csapatok, mint a Public Enemy vagy az N.W.A mondtunk el, hogy: ”Hé! Ez az, ami el van b...va, ez az, ami rossz!” Nem volt választásom, mikor elkezdtem rappelni, bűnöző voltam, az utcán voltam, megszegtem a törvényt. Nem rappelhettem más perspektívából, hazudtam volna. Azt gondolom, ha 2Pac-ot hallgatsz, az gengszterrap, ha Jay-Z-t hallgatsz az gengszterrap, vagy Wu-Tanget. Minden esetben, ha azt mondod, használj drogokat, használj fegyvereket, utcai dolgokról beszélsz a zenédben, akkor gengszterrapet csinálsz. Lil’ Kim vagy Foxy Brown, bárki, ha ez az ahogyan megoldod a problémáidat, az gengszterrap. Még ha sok ember nem is akarja ezt, szégyenlik ezt a kifejezést, de ez az ami. Ez az ami Notorious B.I.G. zenéje is volt. Mindenki. Ők követik azt az utat, amit én, az N.W.A., a Geto Boys, vagy a hozzánk hasonló emberek kitapostak.

Filmszerepeid mellett, legendás filmzenelemezeken is szerepeltél. A Breakin’ (Breakdance), a Sean Penn és Robert Duvall főszereplésével készült Colors (Színek), vagy a Judgement Night (Az ítélet éjszakája) című mozik soundtrackjei elképzelhetetlenek lennének nélküled.

Filmzenén dolgozni más, mint egy albumot készíteni. Rendszerint felkérnek, hogy készíts el egy soundtracket. Szóval, bárki is készítse a filmet, azt mondja: ”Hey! Te egy jó előadó vagy, erre a feladatra!” A Colors alkotói az egyik dalomat akarták használni a Squeeze The Trigger-t, de amikor leültünk tárgyalni erről, azt mondtam, talán inkább készítek egy főcímdalt nektek. A Colorsszel kapcsolatban így történt. A Breakin’-nél, ez akkor volt, mikor a mozi készült. Valójában abban a klubban voltam, amiről úgy döntöttek, hogy az egész filmet köré forgatják le, és azt mondták: “Hé, van kedved egy dalt készíteni a számunkra?” A Judgement Night más volt. Az volt az ötlet, hogy keresztezik a heavy metalt a rappel. Megkérdezték a metalelőadókat, legyen az a Helmet vagy a Slayer, hogy kivel szeretnétek együtt dolgozni? Aztán a Slayer engem választott. Megtiszteltetés volt. De tudod a soundtrackekre felkérnek, hogy készítsd el. Ha valaki éppen most készít egy filmet, fel kellene kérnie. Imádnám csinálni! Tudod nagyon szórakoztató egy filmmel keresztezni az albumodat.


Dennis Hopper filmje a Colors (Színek) Ice-T főcímdalával 1988-ban került a mozikba

Az előbb említett Slayert több alkalommal is a kedvenc zenekarodnak nevezted. Ők, most azt nyilatkozták visszavonulnak a turnézástól. Te, aki a Body Count élén jelenleg is aktívan koncertezel Európában, mit gondolsz erről?

Tudod, ha egy zenekar, mint a Slayer azt mondja, hogy befejezték a világ körüli turnézást, nem jelenti azt, hogy a turnézást fejezték be. Csak azt mondják, hogy egy kicsit lelassítanak. Sok esetben a turnéktól való visszavonulás nem tart tovább, mint öt év. De megértem! A turnézás más, mint, ahogy az emberek elképzelik. Ők azt gondolják, hogy megcsinálsz egy fellépést és egy varázsütésre egy ötcsillagos hotelben találod magad, és egy újabb varázsütésre újra a színpadon. De mi tegnap este Ausztriában voltunk. Elhagytuk a koncerthelyszínt éjfélkor, egész éjszaka buszoztunk, reggel hatkor ideértünk és gyakorlatilag itt ülünk egész nap a backstage-ben. Nincs hotel, elütjük az időt, kilenckor játszunk, aztán útra kelünk Horvátország felé. Határozottan érdekes, mondhatjuk ezt. Kemény munkát teszek bele, de abszolút meg tudom érteni, hogy ha valaki a mi oldalunkról azt mondja, hogy egy időre visszavonul a turnézástól. Ha rocksztár leszel, házat veszel, autókat, de az életedet a turné buszban töltöd. A Slayer megérdemli, hogy otthon ülhessenek egy ideig a gyermekeikkel. Egy percre normálisak lehessenek. A rajongók utálják, de én megértem, Isten áldja őket!

Mit gondolsz az 1991-ben megjelent, a rendőri brutalitás ellen tiltakozó Copkiller című Body Count-dal, az elmúlt évek Egyesült Államokban történt eseményei után aktuálisabb, mint valaha?

Azt gondolom, szomorú, hogy ha készíthetnék egy dalt 25 évvel később, ugyanazokról a problémákról kellene írnom benne. Mikor elkészítettem a dalt, az emberek azt gondolták, hogy hazudok. Őrültnek és radikálisnak hangzott, mert nem voltak tv kameráink, videókameráink, senkinek nem volt lehetősége látni. Most a közösségi médiával, a világ látja. Most megkövetnek, hogy akkor az igazat mondtam. “Nem hallgattunk rád húsz évvel ezelőtt! Az igazat mondtad.” Ez szomorú, de a hatalommal való visszaélés mindenhol ott van: a mi rendőrségünkben, a dél-amerikai rendőrségnél, az egész világon, ha valahol valakinek fegyvert adsz, jelvényt és hatalmat. Ahogy mondják: az abszolút hatalom abszolút romlott. Nem tudom, hogy a rendőrség volt-e valaha az emberek kedvence. Sorokba állítanak bennünket, és sok alkalommal mi nem akarunk sorban állni. Tehát mindig is meglesz ez a feszültség az emberek és a rendőrség között.

Ha a Copkiller idén jelenne meg a lemezkiadód és a hírügynökségek ugyanolyan hevesen reagálnának?

Nem tudom. Ha sosem jelent volna meg és most csinálnánk meg? Nem tudom, nem mondhatnám. Úgy értem sokkal fontosabb, hogy annak idején megjelent, mert megmutatta, ahogyan már mondtam, hogy a problémák nem változtak. Egyszeri alkalom volt, senki sem csinálhatja meg azt a lemezt, az a lemez elkészült. Ha újra elkészítenéd, bárki azt mondhatná: miért csinálod ezt, Ice-T már megcsinálta azt a lemezt! Ez egy állásfoglalás a rendőri erőszak ellen. Egy történet arról, akit elkaptak, aki vesztett, de utánuk eredt. Ez történhet, de valójában meg is történik az Egyesült Államokban.


A Cop Killer felirat eredetileg a lemezborítón is szerepelt, a karakter mellkasán tetoválásként. Az újrakiadásban a Body Count felirat került a helyére

Chris Rockkal a New Jack City óta jó barátságban vagytok. A film a megjelenése után nem sokkal kultstátuszba emelkedett, sokkal több, mint egyszerű film. Rengeteg művészt, későbbi alkotást inspirált, az úgynevezett “new jack cinema” korszak elindítójává vált. Huszonhét évvel később milyennek látod Mario Van Peebles moziját?

A New Jack City egy érdekes alkotás, mert egy filmet akartak készíteni a crackről, és egy filmet akartak zenével. Egyszerűen nem volt elég fiatal, fekete színész akkoriban. Wesley Snipes, a sztár, korábban csak egy filmben szerepelt, a Major League-ben (A nagy csapat), egy baseball filmben. A producerek Doug McHenry és George Jackson ezért azt mondták: ezek a srácok népszerűek, annak ellenére, hogy undergroundok. Ice-T több millió lemezt eladott, Chris a legforróbb utcai komikus. Talán ők rá tudják venni az embereket, hogy bemenjenek a mozikba. Vállalták a kockázatot, hogy két nem profi színésszel készítik el ezt a filmet, és bejött. Tudod, a mozi, olyan mint minden más üzlet, ha az embereknek bejön, akkor lesznek további filmek, abból a típusból. Tehát a fekete filmgyártásban, most a Black Panther sikere után, az egész világon látni fogsz fekete embereket főszereplőként filmekben, mert az embereknek szüksége van rá. A filmes közösség nem rasszista, ők csak pénzt akarnak keresni. Ha csinálnék egy filmet egy magyar főszereplővel, és abból lenne a legnagyobb film, minden színész Magyarországon azonnal hívásokat kapna. Az egész szarnak a lényege a pénz, és mi mind tudjuk ezt. Nem számít hová mész ezen a világon, mindig a pénzről szól.

Igaz, hogy jó pár évvel ezelőtt megkaptad a New Jack City folytatásának forgatókönyvét?

Beszéltünk a New Jack City 2-ről. A New Jack City 2-ben Wesley nem hal meg, elbukik, de kórházba kerül és visszatér az életbe. Aztán ő és én együtt a nagy drog kartell nyomába eredünk. De sosem jött össze, mert én bajba kerültem a Copkiller miatt, Wesley pedig nyolc millió dollárt kapott a Demolition Man-ért (A pusztító), és ez több volt, mint a New Jack City teljes költségvetése, a dolgok így nem valósultak meg.

ice-t-interju

2012-ben Something From Nothing: The Art of Rap címmel dokumentumfilmet rendeztél a hip-hop kultúráról. Ezzel egy régi álmodat valósítottad meg?

Az álmom az volt, hogy rendezhessek, szerettem volna, amikor megvan rá az időm. Sosem gondoltam volna, hogy a Law & Order sorozat (Különleges ügyosztály) húsz évig fog menni. Először csak négy epizódban szerepeltem volna, de benne maradtam, és sosem lépnék ki, ez egy remek munka. De ha az időm engedi szerettem volna filmeket rendezni, ez volt a következő dolog, amit meg akartam valósítani. Igazán csodálom Rob Zombie-t, amit ő csinál, bizonyítja, hogy zenészek lehetnek jó rendezők, mert van víziónk. Végignéztem a hip-hopon és tudtam, hogy fordulatot vesz, sokkal inkább popzenévé válik, tánczenévé kevesebb szöveggel. Azt mondtam, dokumentálni akarom azt a hip-hopot, amiből én származom, ahonnan Rakim és Nas, és mindannyian. Egy dokumentumfilm azt jelenti, hogy dokumentál valamit, ez az, amiről szól. Próbáltam kitalálni, hogyan valósíthatnám meg, ezért telefonáltam párat, azoknak akiket ismerek, hogy készítek egy mozit. A kritika elismerte, az emberek szeretik. Olyan mint egy mértékegység az én időszakomnak, a hip-hopnak arról az időszakáról készítettem filmet. Meglátjuk kiállja-e az idő próbáját, most van mindenféle különböző hip-hop, lehet hogy egyszer nekik is kell majd egy film, arról amit ők csinálnak, bármit is csináljanak, vagy bárhol is csinálják, én nem tudom. Mert hiszek benne, hogy az igazi rap, aminek én is részese vagyok az egy művészeti ág. Ezt bizonyítja, hogy Kendrick Lamar megnyerte a Pulitzer-díjat, ez egy művészeti ág, és kész. Ez nem “táncolj körbe” zene, hook-énekelgetés, ez egy más dolog, az zene, amire partyzni lehet. A súlyos hip-hop az mély irodalom, és mint olyat tisztelni kell.

Kendrick Lamart említetted, hozzád hasonlóan ő is Los Angeles-i, de egy teljesen más generáció tagja. Mit gondolsz napjaink hip-hopjáról, a fiatal előadókról?

Azt gondolom, sok minden megváltozott, itt vannak a J-Cole-ok, a Kendrick Lamar-ok, a T.I.-ok, a Lupe Fiasco-k, rengeteg erős lírikus. Itt vannak a battle-rapperek, mint Chino XL, Immortal Technique ezek az erős rímelők, mint Tech N9ne. De manapság nagyon sok az, amit én “clubby rap”-nek hívok, ami csak a kluboknak készül, sok refrénnel, a csajok szeretik, mert egyébként sem figyelnek a szövegre. Sokfajta különböző stílus létezik, természetesen mindenki azt a stílust választja, ami neki tetszik. Ha nem vagy rapper, miért szeretnéd a szövegeket? Én lírikus vagyok, mindig is ahhoz a zenéhez kötődtem, ami szövegileg megérintett. Más emberek ezzel szemben a zenéhez kapcsolódnak, a szöveg helyett. Feladtam a zenék kommentálását, hogy melyik mellett döntesz csak stílus, ízlés és preferencia kérdése, mint az étel. Néhányan különösen szeretik azt a salátát odaát, én úgy gondolom, hogy borzalmas az íze. Edd meg! Ez a tiéd! Nem az enyém.

Az utolsó hiphop-lemezed, a Gangsta Rap, tizenkét évvel ezelőtt jelent meg. Sokkal jobban érdekel manapság a metál és a Body Count, mint a rap?

Azt gondolom a hip-hop cool, de én most kicsit szögre akasztottam azt a karrieremet. Nem vonultam vissza, de amikor elmegyek rappelni, akkor a klasszikusaimat nyomom. Nyomok egy kis freestyle-t, vagy talán egy új dalt, vagy ilyesmi, de nem inspirál semmi, hogy egy új rapalbumot csináljak. Egy új rapprojektem viszont érkezik, ami egy válogatás korábban megjelent, vagy kiadatlan dalokból, de mindegyik történetmesélős szövegem, amik történetekhez kapcsolódnak, ahogy Chuck D is mondta: “amihez a legjobban értek”. Az lesz a címe: The Legend of Ice-T Crime Stories.

A Body Counttal jól érzem magam. A zenekar most nagyon lendületben van, megcsináltuk a Manslaughter-t. A Manslaughter után megcsináltuk a Bloodlust-ot, még nagyobb lendületet vettünk, újra oda akartunk csapni. Jól érzem magam ebben. Ice-T egyfajta része a kultúrának, nem igazán van szüksége újabb munkára. Olyan vagyok, mint Frank Sinatra, ez az, ami Ice-T. Lehet, hogy hallod majd, hogy Ice-T filmzenét csinál, nem tudom, talán egy közreműködést, de a fókusz most az új Body Count-albumon van, aminek egyelőre azt a címet adtuk, hogy CarniWar. Valószínűleg szeptember környékén kezdek rá felvenni számokat, aztán elkezdünk dolgozni rajtuk.

Boros Gábor
Fotók: Artlasso
Forrás: langologitarok.blog.hu

2018.08.01