483

Örömzene, amivel nem tud mit kezdeni a konzumkultúra

Persona Non Grata dalbemutató és interjú

persona-non-grata-interju

A Persona Non Grata zenekar a hazai alter-szcéna hamisítatlan főnixmadara. Átalakulások, változások és majdnem 30 év után mindig új tartalommal, megújuló tagsággal feltámadva vágnak neki a jövőnek. Renével, a csapat motorjával és Berkecz Balázs basszusgitárossal beszélgettünk új klipről, fesztiválozásról, a hősi múltról, punkról és szólómunkákról.

Úgy tűnik, hogy újra elindul nálatok valami komolyabb aktivitás a látszólagos tetszhalál után. Mik a közeljövő tervei? Látom, több fesztiválon is felléptek.

Kaszper „René” Gyula: Tetszhalálnak tűnhetett az elmúlt pár év, de valójában minden tagcsere és egyéb mélypont ellenére folyamatosan próbálom életben tartani a zenekart, ami idén már 28 éves. Ez a mostani felállás az egyik legjobb, nincs feszültség, csak örömzene. Nem most jöttünk le a falvédőről, ezért illúzióink sincsenek a hazai lehetőségeket illetően. Volt olyan időszakunk 1998 és 2003 között, amikor évi két külföldi turnét nyomtunk, de ma már elégedettek lehetünk, ha két-három jó fesztiválra és néhány remek klubba eljutunk. Idén az évet a Made in Pécs Fesztivállal kezdtük, és boldogok vagyunk, hogy néhány év kihagyás után játszhatunk a Művészetek Völgyében, és nagy megtiszteltetésként éljük meg, hogy a Fekete Zaj Fesztiválra is meghívtak minket. Plusz alakulnak az őszi klubkoncertek is.

persona-non-grata-interju

A PNG instrumentális zenekarnak indult, pontosabban én így ismertem meg.

Kaszper „René” Gyula: Valóban volt egy instrumentális / félinstrumentális időszakunk is, de a zenekar dalainak nagyobb részében vannak énekes részek. A kilencvenes évek közepén Szabó Csaba volt az énekesünk, majd az ő kilépése után magam vállaltam a gitározás mellett az énekesi feladatokat, míg az akkori szövegeket Bodor Ákossal, a PNG alapító-basszusgitárosával közösen írtuk. Viszont amikor 2016-ban visszaült a dobokhoz a szintén alapító-tag Balog Tamás, majd Berkecz Balázs basszusgitárosként tért vissza, akkor Meszes Zsolttal (Meszi), a billentyűsünkkel közösen megbeszéltük, hogy szeretnénk egy jó női énekhangot. Meszi játszott a Dübörgő Wattacukrock nevű formációban, ahol az egyik énekesnőről (Lukács Dorottya) megtudtuk, hogy szemtelenül fiatal kora ellenére szereti a PNG-t, és baromi jó hangja van. Elhívtuk egy próbára, ahol kiderült, hogy Dorottya, az „új hang” nem csak jó énekes és gitáros, de remek szövegíró is, nem mellesleg pedig szuper jó arc, így vele lett teljes a csapat.

Mi az, amiben folytonosságot láttok a régi PNG és az új között?

Berkecz Balázs: A folytonosság legfontosabb megszemélyesítője René, hiszen ő az egyetlen, aki az elmúlt 28 évben soha nem lépett ki a zenekarból. Tamás visszatérésével amúgy a PNG alapítóinak kétharmada játszik a zenekarban. A zenénk az elmúlt 28 évben folyamatosan változott, talán René gitárhangzása és Tamás precíz és komplex ütemei maradtak meg fix pontnak. A mostani dalokhoz Meszi, a billentyűsünk hozta a legtöbb alaptémát, amelyek nem szándékosan, de a korábbi karcos underground PNG-hez képest muzikálisabb, fogyaszthatóbb matériák lettek, miközben a zenekart mindig is jellemző technikásabb témák és váltások most is tetten érhetőek. Amúgy elkészült egy lemeznyi anyag, aminek az első stúdióban felvett dala a „Még találkozunk”, amit Varga Ádámmal vettünk fel a 30Y házistúdiójában, és hálásak vagyunk Ádámnak, illetve az egész zenekarnak, hogy ezzel is segítettek nekünk.

A zenélés, a haverság öröme hozott benneteket össze, vagy a speckó mondandó, valamiféle „üzenet”?

Kaszper „René” Gyula: Nincs speckó mondandó, hacsak nem annyi, hogy ez a zenekar az életünk része. Nekem bizonyosan, de ezt talán a többiek nevében is mondhatom. Egyébként nagyon jó kis közösség vagyunk, a próbatermen kívül is tartjuk a kapcsolatot.

Újból elindultok a régi tour-menetre? Nagy sztorik történtek veletek egykoron, sok nagy arccal találkoztatok és játszottatok.

Kaszper „René” Gyula: Abban bízunk, hogy lesz lehetőségünk néhány koncertet lenyomni itthon és külföldön is, Balázs sokat pörög azon, hogy újra beindulhasson a turnébusz.

Berkecz Balázs: Az utóbbi 10-15 évben nagyon sokat változott a helyzet a hazai és külföldi koncertlehetőségeket illetően, és nem feltétlenül kedvező irányban. Emlékszem olyan évre, amikor kb. 50 koncertet nyomtunk, amiből negyvenet külföldön. Most nem ez a cél, de optimista vagyok.

Kaszper „René” Gyula: Én is optimista vagyok, biztosan lesznek még jó turné-élményeink. És ha már felvetetted a korábbiakat, akkor az egyik legemlékezetesebb turnénk az első franciaországi menetünk volt 1998-ban. Azt még az akkori kiadónk, a trotteles Rupaszov Tamás szervezte, és az ő buszával is nyomtuk végig. Mivel nem szeret autópályán vezetni, ezért főutakon, kb. 1000 körforgalmon keresztül szeltük végig Franciaországot kelettől nyugatig és déltől északig, de így legalább láttuk az országot, gyönyörű volt. A zenekarból akkor jártunk mindnyájan először az óceánnál, ezért áprilisban muszáj volt megfürdenünk benne. Mindeközben szegény Rupaszov kificamította a bokáját, utána egy pokrócban cipeltük a kocsihoz.

persona-non-grata-interju

Berkecz Balázs: Rengeteg sztori van, életem egyik legszebb időszaka volt. Az a szürreális, hogy egy időben Horvátországban szerintem az egyik legnépszerűbb magyar zenekar voltunk (mi nyitottuk meg a hamar kultikussá vált Močvara nevű helyet Zágrábban, 2000 ember előtt, és amikor egy másik helyre költöztek, akkor is minket hívtak a nyitóbulira), de arra például már nem is emlékszem, hogy miként és miért kaptunk meghívást Baden-Württemberg tartomány fennállásának 50 éves évfordulójára 2002-ben. Karlsruhéban tartottak ennek apropóján egy hatalmas összművészeti fesztivált, mi is ezen léptünk fel. Az egyre súlyosabb hazai xenofóbiát látva gyakran jut eszembe az a karlsruhei délután, amikor az egyik főtéri sörözőben kb. 100 török nézte a tévében, amint sajátjaik megnyernek egy meccset, majd török zászlókkal hangosan ünnepeltek a téren úgy, hogy egyetlen német arcán sem láttam döbbenetet vagy bármilyen negatív arckifejezést. Már akkor azon gondolkoztam, hogy hasonló helyzetben itthon milyen reakciók lennének, ma már bele sem merek gondolni.

persona-non-grata-interjuPNG 1990, Szigetvár

Balázs, te az utóbbi időben jellemzően nem zenészként adtál interjúkat. Mennyire viszed bele a politikát, az aktivizmust a zenétekbe, mennyire lehet ezt szétválasztani?

Berkecz Balázs: Mivel a Persona Non Grata sokkal régebb óta része az életemnek, mint a politika, ezért nem nehéz a politikát kívül hagyni. Mindnyájunknak határozott véleménye van a világról, de a PNG soha nem foglalkozott konkrét társadalmi ügyekkel, sokkal inkább az érzéseinkről szólnak a dalok és a szövegek is. Amúgy a politikából felszabadult energiáim egy nagy részét most a zenekarba teszem, és meg kell valljam: nagyon jólesik.

Te „alanyi jogon” is zenélsz, szólóban, de az eléggé eltér a PNG-vonaltól. Megérintett téged is az elektronikus tánczene?

Berkecz Balázs: Gyerekkoromban az elektronikus vonalon Jean-Michel Jarre volt az egyik kedvencem, majd később a Massive Attack, de a fő irány nálam mindig a rockzene volt: Guns N’ Rosestól a Neurosisig. A kétezres évek elején külsős zenei újságíróként bedolgoztam a Magyar Narancsnak, és ott a súlyosabb elektronikus zenékről szóló kritikák jutottak nekem. Akkoriban szerettem meg Aphex Twint, Squarepushert, Amon Tobint és még jó néhány elektronikus zenében utazó punkot. Amikor a kis egyszemélyes projektemet elkezdtem, akkor még szó sem volt arról, hogy újra lehet zenekarom, ahol kiélhetem magam zeneileg. Egyedül elektronikus zenét csinálni a legegyszerűbb, így indult a Humito’s Coarch, aminek a gyökere egy Meszivel közös pszichedelikus garázszenekaros projekt volt, még 1998-ból.

Milyen megvesztegetethetetlen punkos attitűdöt fedeztek fel manapság a hazai vagy nemzetközi zenei szcénában „veteránként”? Kik viszik tovább a lángot? Vagy majdnem mindent megevett már a konzumkultúra?

Kaszper „René” Gyula: Szerencsére sok zenekar aktív ma is a kortársaink közül a Korai Örömtől a HétköznaPI CSAlódásokig, és még olyan nagyok is talpon vannak, mint Víg Mihály vagy az Európa Kiadó, de őszintén szólva én nem igazán követem a trendeket, viszont a Shapat Terrort és a Psycho Mutants-ot például nagyon szeretem.

Berkecz Balázs: Rengeteg jó zenekar van ma is, nekem a zenehallgatás a hobbim, és igyekszem az újabb zenék között is megtalálni a nekem valót. A viszonylag újabb külföldi bandák közül az Arcade Fire a kedvencem. Tizenéves korom óta vagyok lelkes VHK-rajongó, és örülök, hogy minden tagcsere ellenére még mindig ragyog bennük az őserő. Az Isten Háta mögött volt a másik hazai nagy kedvenc, de sajnos feloszlottak. Viszont, ha már beszéltünk fentebb az elektropunkokról, akkor meg kell említenem a pécsi/londoni Volkova Sisterst, akik nemzetközi színtéren is simán megállják a helyüket. Ha a konzumkultúra képes lesz egyszer megenni a punkot, akkor úgy kell nekünk, főleg ha meg is tudja azt emészteni. Szerencsére még nem tartunk ott.

Prieger Zs.
Forrás: langologitarok.blog.hu

2018.06.30