Perczel Zita élete nagyon kalandos volt, regénybe kívánkozó. Az önéletrajzát meg is írta A Meseautó magányos utasa címmel a 80-as évek elején. A könyv egyben a harmincas évek magyar színházi és filméletének dokumentuma.

A színésznő a gyermekkoráról nem szívesen mesélt. „Szüleimről minél kevesebbet szeretnék írni. A gyermek és a szülő viszonya a legnehezebb emberi viszony, és ma már gyermek és szülő is vagyok egy személyben.”

Annyit lehet tudni, hogy a családnak földje volt Szandaszőlősön, amit eladtak, amikor Zita 14 éves lett, hogy kellő eleganciával tudjon a gimnáziumban megjelenni. A fiatal lány kötődött ehhez a darabka földhöz, ezért az eladás mély sebet okozott számára.

Még ebben az évben a Színiakadémia hallgatója lett. Itt Básti Lajos, Gobbi Hilda, Gellért Endre és Fónay Márta az évfolyamtársai. Ám az iskolát nem fejezte be, mert rá egy évre, igen fiatalon szerződtette őt a Nemzeti Színház. Ott ismerte meg első nagy szerelmét, Tímár Józsefet is. Miután a Nemzetiben igazgatóváltás történt, 1935-ben a Vígszínházhoz került.

Rögtön pályája elején gyakran hívták filmezni. Sokan a korszak nőideálját látták benne. Volt olyan év, amikor egyik forgatásról a másikra sietett, miközben a stáb tejben-vajban fürösztötte.

1935 nyarán, a vígszínházbeli utolsó, évadzáró előadását követően édesanyjával Franciaországba ment nyaralni. Párizsban számos francia filmes emberrel ismerkedett meg, akiknek révén végül is 1937 decemberében, másfél évvel később, kimehetett filmezni. Kezdetben csak rövid időre kívánt távol maradni hazájától, de mivel az új törvények elvágták a visszatérés lehetőségét, a rövid külföldi tartózkodás negyven esztendőre duzzadt. Itthon utoljára a Marika című filmben vállalt szerepet távozása előtt.

1937. december közepén Párizsba utazott, ahol színházi főszerep várta. Michel Durand vígjátékában a címszereplő Barbarát játszotta, méghozzá nagy sikerrel. Hamarosan újabb lehetőséget kap, ezúttal Pierre Brasseurrel játssza a Leonidas című Verneuil darab főszerepét. A következő premierje a Théatre de Paris-ban Jean de Letraz: Trois Josephs című darabja, melyben imádja a közönség. A siker hatására a filmsztár Fernandel felkéri következő filmjének főszerepére. A színházzal szerződést kellene bontania, a forgatás érdekében. Színpadi partnere azonban a szűnni nem akaró teltházak miatt ellenzi a távozását. Így végül elmarad Perczel Zita berobbanása Fernandel oldalán. A döntés hátterében valójában akkori szerelme, Marcel, a francia színész állt, akivel 1939. június 21-én házasodtak össze.

Az ifjú pár turnéra indult, végigtáncolták Algériát, majd a Comedie-Francais-zel Bordeauxba utaztak. Később hajóra szálltak, és ekkor már Rio de Janeiro volt az úti cél. Csak a háború kitörését követően tértek vissza Párizsba. A szenvedélyes kapcsolat azonban hamar megromlott, különváltak útjaik, bár Perczel Zita a válóper idejére már terhes Marceltől. A nehéz helyzetben az orosz filmproducer, Lucachevitch, nyújt vigaszt. Ő lesz a második férje, akivel Amerikába utazik. A gyermek végül is New Yorkban jön a világra Alexander Leo Attila Lucachevitch néven.

A házaspár emigráns orosz és francia értelmiségi körökben mozog. Jean Renoir, Pierre Lazaroff, Antoine de Saint-Exupery szinte állandó vendégek náluk. Perczel Zita az emigráns magyar körökkel is kapcsolatot tart. Az akkor már Amerikában élő Kabos Gyula elsőként gratulál Attila megszületéséhez, de Lengyel Menyhérttel és Vadnay Lászlóval is szoros barátságot tart. Lucachevitch egy nap családjával Los Angelesbe költözik, ettől kezdve a napfényes Hollywoodban élnek. Ám hiába az álomgyár közelsége, Perczel Zitát senki sem keresi szerepekkel. Megszületik második gyermeke, és teljesen a családjának él. Közben azonban egyre mélyebb depresszió gyötri. Egy kitűnő helyi pszichiáter segítségével tud csak felépülni, gyógyulása három évig tart. Ezután visszatér Európába, Párizsba, ahol hamarosan újabb színpadi sikerek várják, a hosszú, közel 11 esztendős kihagyást követően.

1966-ig szerepel a francia fővárosban, majd egyik lányát és unokáját követve Madridba költözik, ahonnét később Rómába távozik. Itt él, amíg az 1990-es politikai fordulatot követően újból felkérést nem kap Magyarországról.

1991-ben a Budapesti Kamaraszínház Noël Coward Forgószínpad című darabjának egyik szerepére szerződteti. Perczel Zita a Rómában, Párizsban leélt évtizedei után erre a szép szerepre szinte az első hívó szóra hazautazik Budapestre. Ajándék esztendők ezek az idős színésznő számára a magyar színpadon, az itteni kollégák szeretetével körülvéve. Pályája újra felível, Magyarországon ismét felfedezik. Szerepet kap Mészáros Márta Örökség, András Ferenc Dögkeselyű és Sőth Sándor A nagy postarablás című filmjében is.

A kecskeméti Katona József Színház 1994-ben jutalomjátékra hívja, A nagymama címszerepére. Halála előtt egy évvel, 1995-ben átvehette a gyémántdiplomáját. Utolsó filmje a Törvénytelen, amit már nem tudott befejezni. 1996-ban hunyt el. Kívánságára a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

„Álmaim közül talán Szandaszőlőshöz maradtam hű. És biztosan vannak más, öntudatlanul mély hűségek bennem... például, hogy magyar vagyok.”

A „Meseautó magányos utasának” egyik legemlékezetesebb szerepe.

Összeállította: Szabados Éva

Forrás: Wikipédia, szineszkonyvtar.hu, bardosjudit.hu, szabadfold.hu

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.