''Kezünkben van egy nép és az ország sorsa''

Premier a Győri Nemzeti Színházban

istvan-a-kiraly

Április 21-től játssza a Győri Nemzeti Színház Szörényi Levente és Bródy János emblematikus rockoperáját, az István, a királyt, a főbb szerepekben kettős szereposztással. A nagyszerű remekmű Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján készült. Az előadást Forgács Péter és Kováts Gergely Csanád rendezte. Közreműködik a színház zenekara, énekkara és tánckara, vezényel Silló István és Köteles Géza.

1983. augusztus 18-án tartották meg a városligeti Királydombon az István, a király legendás ősbemutatóját. A nagyszerű színészek, Pelsőczy László, Sára Bernadette, Berek Kati, stb. mellett a korabeli rock élet sztárjai, Vikidál Gyula, Nagy Feró, Deák Bill Gyula kiváló hangjukkal és zseniális alakításukkal tették felejthetetlenné szerepüket; Varga Miklós csak hangját kölcsönözhette Istvánnak, de a többiekhez hasonlóan neve eggyé vált a szereppel. Az elmúlt 35 év folyamán számos stadionban, arénában, szabadtéri színpadon kerültek színre a rockopera újabb és újabb előadásai, azonban az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet adatai alapján talán meglepő lehet, hogy a győri előadás mindössze az ötödik kőszínházi premierje a műnek.

A rockopera a Géza fejedelem halálát követő, az István és Koppány közötti hatalmi viszálykodást dolgozza fel, ahogy Miklós Tibor írja Musical című könyvében: „A tét egy nemzet sorsa, fennmaradása. István, aki a jövő – az Európához tartozás – nevében cselekszik, törvényszerűen kerül szembe a lázadó, az ősi gyökerekhez és utódlási jogaihoz makacsul ragaszkodó nagybátyjával, Koppánnyal, ám szükségszerű ellentétüket feloldhatatlanná környezetük politikai fanatizmusa teszi”.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy nehéz feladatra vállalkozott a győri színház stábja, amikor egy olyan rockoperát tűzött műsorra, amely több generáció kitörölhetetlen emléke. Tán nincs még egy olyan színpadi mű, amelynek teljes szövegét, zenéjét oly sokan tudnánk kívülről, az egykori előadók hangja és színészi alakításai pedig belénk égtek mindörökre. Esetleg ezért sokak számára istenkísértésnek tűnhet ez a vállalkozás, nem könnyű a feladat, de épp ez az óriási kihívás inspirálhatta a mostani előadás alkotóit és szereplőit.

Nekünk nézőknek csupán annyi a feladatunk, hogy a színház kapuin kívül hagyjuk korábbi emlékeinket. Ez talán ugyanolyan nehéz, mint az előadás alkotóinak és résztvevőinek a dolga, de ha sikerül, akkor nagyszerű színházi élmény részesei lehetünk. Hiszen minden adott a sikerhez: a fenomenális remekmű, a kiváló rendezés és koreográfia, az elképesztő munkát végző színészek, továbbá valamennyi résztvevő.

A szerzőpárosnak mind a szövegben, mind a zenében – ahogy Miklós Tibor írja – sikerült „érzékeltetni a főszereplők drámáját. Szenvedélyes, érzelmekkel teli dalaik egyszerre utalnak az államalapítás korára és a darab megírásának időszakára. Nagy erénye a zenedrámai megvalósításnak, hogy stilárisan és hangzásban is élesen elkülönül a lázadók – Koppány és hívei – rockos, keményebb megfogalmazása az emelkedettebb, meditatívabb, mélyebb rezdüléseket, vívódásokat is felszínre hozó István-megszólalásoktól és az ezekre épülő gregorián stílusú kórusénekektől”. Előadás közben egy pillanatra belekukkantva a zenekari árokba bizony feltűnt, hogy a zenekar tagjai élvezettel adják elő ezt a nagyszerű zenét.

A darab zsenialitása mellett a máig tartó siker kulcsa az énekesekben, a szereplőkben rejlik. Négy férfi szerep elképesztő hangi és színészi követelményeket támaszt az előadókkal szemben. Nehéz bizony megugrani a mércét, azonban nem lehetetlen. Az általam látott előadásban Cselepák Balázs, aki talán még nem rendelkezik olyan nagy színpadi rutinnal, igazolta, hogy igazi rockénekes, aki úgy tudja Koppány szólamát előadni, hogy az embert folyamatosan rázza a hideg, miközben őt hallgatja. Nagy Balázs kiválóan játszotta el a kétkedő István szerepét. Klinga Péter győzte hanggal Laborc gyilkos szólamát, és szemeiben a szerep őrültségét is képes volt megjeleníteni. Gyanítom, Győrben be fog robbanni a köztudatba Csiszár István, aki végtelen szuggesztív személyiség, elképesztően alakította Torda nem könnyű szerepét, hangi kvalitásai is félelmetesen jók. Saroltként Agócs Judit nyújtott nagyszerű teljesítményt, egyaránt megmutatta a fiáért aggódó gondoskodó anyát és a kérlelhetetlen fejedelemnét, és talán sokak meglepetésére a szerep nem túl könnyű szólamát is nagyszerűen szólaltatta meg. Kisfaludy Zsófia Réka, Mózes Anita pedig Gizella szerepében szokásukhoz híven nagyon-nagyon jók.

A társrendező Kováts Gergely Csanád egyben koreográfusa is az előadásnak. A táncrészek a kezdetek óta szerves részei a műnek, a győri előadás koreográfiái döbbenetes erővel hangsúlyozzák az amúgy is elképesztő erejű jeleneteket.

A Győri Nemzeti Színház hatalmas színpadára Bátonyi György álmodott monumentális középkori „épületet”, amely egyaránt szolgál templomként; szinte magunk előtt láthatjuk a román kori templomokat vastag falaikkal, palotaként, ősmagyar rítus helyszínéül, stb., azonban egy-egy „zugával” a mű intimebb jeleneteinek is kiváló helyszínéül szolgál. Tordai Hajnal nagyon szép és korhű jelmezei révén jól elkülönülnek egymástól a két különböző oldalon álló felek. A nagyszerű jelmeztervezőnek azt is sikerült elérnie, hogy a korábbi színpadi produkciókkal ellentétben a győri előadásban nem nehezednek a színészekre súlyos kosztümök, nem nyomják agyon őket.

Bátran merem állítani, hogy a Szörényi-Bródy szerzőpáros István, a királya nemzeti rockoperánk, amelynek újabb méltó előadása született a Győri Nemzeti Színház alkotói és színészei révén.

Az előadás főbb szereplői: István Másik Lehel és Nagy Balázs, Sarolt Agócs Judit és Lázin Beatrix, Gizella Mózes Anita és Molnár Ágnes, Réka Kisfaludy Zsófia és Fehér Nóra, Koppány Cselepák Balázs és Csiszár István, Laborc Vastag Tamás és Klinga Péter, Torda Csiszár István és Száraz Tamás. Asztrik Molnár Erik, Sur Bródy Norbert, Solt Vincze Gábor Péter, Bese Mohácsi Attila. Prológ és Krónikás Forgács Péter.