Fitz Józsefnek nagyon boldog, gondtalan gyerekkor jutott. Mivel édesapja tekintélyes magánkönyvtárral rendelkezett, így már otthon magába szívta a könyvek szeretetét, nagyon sokat is olvasott. Emellett a zene és a sakk iránt érdeklődött. A gimnázium első öt osztályát a fehértemplomi állami gimnáziumban végezte, majd a 6-8. osztályt a temesvári piarista gimnáziumban fejezte be. 1906-ban érettségizett.

Gimnáziumi évei alatt kezdett el írni. Első, nyomtatásban megjelent műve a Minek megölni a pillangót? című vers volt. Jól tudott németül, franciául, de beszélt és olvasott angolul, olaszul, latinul és finnül is. 1908 és 1910 között Münchenben, Párizsban és Lausenne-ban élt és tanult. 1909-ben elhatározta, hogy addigi novelláit kötetbe rendezi, a 13 elbeszélést tartalmazó kötetet végül a Lampel adta ki. Tanulmányai befejezése után doktori értekezését Brassai Sámuelről készítette. 1913-ban kapta meg bölcsészdoktori oklevelét, innentől datálható vonzódása a könyvtárosi pálya iránt. Eredetileg a Széchényi Könyvtárba szeretett volna kerülni gyakornokként, de nem vették fel. 1914-ben kezdte meg könyvtárosi munkáját a budapesti Egyetemi Könyvtárban. Ekkor még saját feladatokat nem nagyon kapott, 1914-ben készült el első önálló műve, a Gyulai Pál bibliográfiája 1840-1914.

A világháború kitörése után behívták katonai szolgálatra, a balkáni fronton harcolt, ekkor is sokat olvasott. 1918 novemberében otthagyta a hadsereget, visszatért az Egyetemi Könyvtárba. A húszas években érdeklődése leginkább az ősnyomtatványok felé fordult. A nemzetközi ősnyomtatvány-kutatás központja Berlinben volt, itt készült a Gesamtkatalog der Wiegendrucke, 1924-ben felvételét is kérte a berlini Collegium Hungaricumba. Budapesten ő lett ennek a hatalmas ősnyomtatvány munkának a magyarországi képviselője, folyamatosan tájékoztatást adott a hazai ősnyomtatványokról és a kutatásukról. 1928-ban részt vett a kölni nemzetközi sajtókiállítás szervezésében, ahol a könyvtárát képviselhette.

Fitz József az 1920-as évek végére már nemzetközileg elismert könyvtári szaktekintély lett. 1923-ban megválasztották a Magyar Bibliophil Társaság másodtitkárává, sokat dolgozott ebben a bizottságban. 1930-ban lemondott a posztjáról, mert kinevezték a Pozsonyból Pécsre költözött Egyetemi Könyvtár igazgatójának. Kinevezésekor a könyvtár állami támogatását lecsökkentették, ő két alapvető feladatot tűzött ki: az olvasóterem átalakítása, bővítése és új raktári rend kialakítása. A raktárban bevezették a numerus currens szerinti csoportosítást, kialakították a betűrendes-, a tárgyszó-, valamint a szakkatalógust. Újításai rendkívül haladó szelleműek voltak, fölöspéldányjegyzékeket is készített.

1934-től az Országos Széchényi Könyvtár igazgatója lett, majd 1935 júliusában az intézmény főigazgatójának nevezték ki. Igazgatósága alatt olyan reformokat hajtottak végre, amelyek korszerűsítették a könyvtár munkáját. Létrehozta a bibliográfiai osztályt, amelynek az volt a feladata, hogy ellássa a szóbeli és írásbeli tájékoztató szolgálatot, ellenőrizze a köteles példányok beszolgáltatását, a magyar nemzeti bibliográfia éves köteteit szerkessze és összeállítsa. Felállította a referensz osztályt. Az új múzeumi törvény (1934. évi VIII. tc.) alapján felvázolta a könyvtár gyarapítási feladatát. Véghezvitte a katalógusrendszer korszerűsítését is, ennek elemei a betűrendes szolgálati és olvasói katalógus, a sorozati nyilvántartás, a tizedes rendszerű szakkatalógus és a gyarapítási napló voltak.

Az 1935. január 31-én megalakuló Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesületének ő lett az elnöke. Már ekkor, első elnöki beszédében a legsürgősebb feladatnak a könyvtárosképzés intézményessé tételét tartotta. Könyvtárosképző tanfolyamokat szervezett, ahol ő maga is tartott előadásokat. 1945-ben politikai okokból alkalmatlannak minősítették a könyvtár vezetésére, és eltávolították igazgatói posztjáról. 1946-ban nyugdíjba vonult, ám még évekig szaktanácsadóként tevékenykedett.

1948-ban adta ki A magyar nyomdászat 1848-49 című kötetét, 1959-ben jelent meg A magyar könyv története 1711-ig című műve. 1945-ben alakult meg az Országos Könyvtári Központ (OKK), ennek Fitz József is tagja volt, itt tevékenykedett a központ 1952-es megszűnéséig. 1960-ig a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat könyvtárosaként dolgozott, 1957-ben az irodalomtudományok kandidátusa lett.

1964. szeptember 12-én halt meg, 76 éves korában. 1988-ban tiszteletére a Magyar Könyvtárosok Egyesületének közreműködésével megalapították a Fitz József-könyvdíjat. Az elismerést könyvtárak, könyvtárosok szavazatai alapján a Magyar Könyvtárosok Egyesületének nyári vándorgyűlésén adják át az előző évben Magyarországon megjelent, legjelentősebbnek tartott könyvnek ítélik oda.

Fitz József szakirodalmi munkássága jelentős, nyomdászattörténettel foglalkozó művei ma is kötelező irodalmak a könyvtár szakos hallgatók számára. Nevéhez fűződik a Nemzeti Bibliográfia újjászervezése is. Azt vallotta, hogy csak az tudja jól végezni munkáját, aki szerelmes a mesterségébe – napjainkban talán ez a szerelem tart még minket ezen a pályán.

Nagy Mária

Forrás: wikipédia; epa.oszk.hu; Pogány György: Fitz József élete és munkássága. Pályakezdés és az Egyetemi Könyvtár - 1930-ig.= In.: Könyvtáros, 1987. 10. sz. 619-629. p.;Pogány Görgy: Fitz József élete és munkássága 2. A könyvtárigazgató (1930-1945).= In.: Könyvtáros, 1987. 11. sz. 676-685. p.; Pogány György: Fitz József élete és munkássága 3. Könyvtárszakértői és társadalmi tevékenysége 1920-tól 1945-ig.= In.: Könyvtáros, 1987. 12. sz. 737-745. p.

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.