A Teljesen idegenek című olasz filmet 2016 decemberi bemutatását követően több mint egy teljes éven át vetítették a magyar mozik: olyan kiemelt érdeklődés övezte, hogy csak nemrégiben került le a műsorról. És nem csak nálunk imádták Paolo Genovese alkotását – 2017-ben bemutatták a spanyol változatát, idén pedig a franciák mellett mi, magyarok is elkészítjük belőle a magunk verzióját (BÚÉK címmel, Goda Krisztina rendezésében).

A film titka annyi volt, hogy egy nagyon aktuális és mindenki által átélhető alaphelyzetet vázolt fel, majd olyan irányba vitte el, amitől egyszerre maradt életszerű és elképesztően izgalmas. Genovese ráadásul egy kifejezetten modern ötletet házasított össze olyan klasszikus témákkal, mint a hazugság, a hűtlenség, a titkolózás, az önbizalomhiány, önmagunk felvállalása vagy az identitás. A mobiltelefonokra érkező hívásokat, SMS-eket és képes üzeneteket közös vacsorájuk időtartamára közkinccsé tevő baráti társaság története olyan hétköznapi kalandot hozott, amit minden néző csak imádni tudott.

A Teljesen idegenek végén volt egy mágikus csavar, ami inkább tűnt jópofa gegnek, mint alátámasztott, fontos hitbeli megalapozottságú fordulatnak – így a fene se gondolta volna, hogy Genovese következő munkája teljes egészében a vakhitre épül, és sokkal jobban emlékeztet középkori moralitásjátékra, mint kortárs filmalkotásra. A hely című mű a Teljesen idegenekhez hasonlóan viszonylag kevés figurával dolgozik, ugyanúgy egy asztal körül játszódik, és a bonyodalmak szintén úgy bontakoznak ki, hogy a karakterek végigbeszélik a cselekményt.

De ezzel vége is a két film közötti kapcsolatnak: A hely körülbelül úgy viszonyul a Teljesen idegenekhez, mint a két alkotásban megjelenő helyszínek egymáshoz – egy művi, idegen hely és idegen emberek az otthon ismerősségével, a barátok jelenlétével szemben. Ehhez hasonlóan a Teljesen idegenekben megjelent valódi, átélhető, mindenki számára ismerős gondok és bajok A helyben mesterséges, életidegen problémákká válnak. Megcsalás, a saját testünkkel való elégedetlenség, a barátainknak való megfelelési kényszer: többek közt ezek a témák kerültek terítékre a korábbi alkotás vacsoraasztalánál. Ezzel szemben A hely kávézójának asztalánál az a fő kérdés, hogy az ott rendelő titokzatos alakhoz járuló legkülönfélébb emberek elkövetnek-e valami szörnyűséget, hogy cserébe visszakapják a férjüket, a gyereküket, a látásukat vagy a hitüket.

A film sztorija szerint ugyanis főhősünk egy The Place nevű kávézóban ül nyitástól zárásig, egy titokzatos könyvet tanulmányoz (hol beleír, hol áthúz, hol visszaolvas dolgokat), és fogadja a hozzá érkező idegeneket. Akikben az a közös, hogy mind valami súlyos, egész életükre rátelepedő átokkal küzdenek: valakinek Alzheimer-kórban szenved a férje, más elidegenedett a fiától, megint más pedig a férjétől. Egy vak fiú látni szeretne, egy fiatal lány szép akar lenni, egy apáca elveszett hitét akarja visszaszerezni. Kérésüket követően a mindentudó férfi fellapozza a könyvét, majd közli, milyen feltételekkel fog teljesülni a kívánság – a legtöbb esetben valamilyen bűncselekményt kell az illetőnek elkövetnie.

És az egészben az a legfurcsább, hogy senkinek még csak eszébe sem jut kételkedni a dolog hitelességében: mindenki biztos benne, hogy ha leüti a szomszéd nénit, akkor holnap övé a lottó ötös (a példa a spoiler elkerülése érdekében szándékosan csak kitalált). A hely a jelek szerint egy olyan világban játszódik, ahol mindenki megbolondult, és a vuduhívőkkel vagy a barlangrajzokat készítő ősemberekkel került egy értelmi szintre. Elkeseredett hőseink ugyan a legtöbben szélsőséges határhelyzetben vannak, de ez a néző számára még nem elégséges magyarázat arra a nonszenszre, amit művelnek – hiszen problémájukat leszámítva egytől egyig normális emberek.

Bár utóbbira jórészt csak tippelni tudunk, mivel egyetlen karakternek sem ismerjük meg a jellemét, egy icipicit sem. A helyben nincsenek jellemek, csak címkék – akárcsak egy középkori moralitásjátékban, itt is van Jó és Rossz, Bűnös és Ártatlan, Ördög és Angyal (bár nem mindig könnyű eldönteni, hogy a főhős az előbbi vagy az utóbbi-e). Itt mindenki csak a hozott problémájával és a funkciójával (azaz hogy milyen feladatot bíznak rá) azonos, minek köszönhetően egy kreált, életidegen, mesterséges világ jön létre, amit az alkotók mintha csak körzővel és vonalzóval alkottak volna meg.

Az érzést, hogy valami nem igazit látunk, csak erősíti a tény, hogy minden történés a színen kívül zajlik, egy percre sem mozdulunk ki a kávézó teréből, mindenről csak a főhős „ügyfeleinek” beszámolóiból értesülünk. Az életidegenséget tovább fokozza a központi figura és a kávézó pincérnőjének homályos beszélgetése az élet értelméről, a magányról és a férfi feladatáról. És mikor kiderül, hogy a nőt Angelának hívják (na, vajon ki lehet ő?), rá kell döbbennünk, hogy itt megint csak egy nagybetűs funkcióról, nem pedig egy valódi személyről van szó, így nem egy emberi kapcsolatot látunk alakulni, hanem a film erőltetett mikrouniverzumát erősítő kölcsönhatást, két fogaskerék egymásba illeszkedését.

Mindez a természetellenesség és hiteltelenség pedig a cselekményt is megviseli, hiszen A hely világa annyira erőltetett és művi, hogy a pontokat könnyedén összeköthetjük mi magunk is, így a film több poénja túl hamar lelepleződik. Ha az egyik karakter arról mesél, hogy megismerkedett egy zűrös sráccal, aki egyedül él, mert megszakította a kapcsolatot a családjával, nem lesz nehéz kitalálni, hogy melyik figura az apja. Vagy ha egy másik hős azt a feladatot kapja, hogy (SPOILER!) erőszakoljon meg egy nőt, elég könnyű lesz összekapcsolni azzal a szereplővel, akinek célja elérése érdekében teherbe kell esnie.

Genovese új alkotását végignézve az az érzésünk támad: talán mégsem volt akkora áldás, hogy a Teljesen idegenek olyan kiválóan sikerült. Lehet, hogy emiatt nem volt most az alkotó fölött semmi kontroll, nem volt senki, aki rá mert volna szólni, hogy az új filmmel valami nem stimmel – talán emiatt, talán másért, A hely mindenesetre nem lett több egyszerű szemfényvesztésnél.

A hely (The Place)
írta: Christopher Kubasik, Paolo Genovese, Isabella Aguilar
rendezte: Paolo Genovese
fényképezte: Fabrizio Lucci
vágó: Consuelo Catucci
producer: Marco Belardi
zene: Maurizio Filardo
szereplők: Valerio Mastandrea, Marco Giallini, Alessandro Borghi, Silvio Muccino, Alba Rohrwacher, Vittoria Puccini, Sabrina Ferilli, Silvia D’Amico, Rocco Papaleo, Giulia Lazzarini, Vinicio Marchioni, Marianne Mirage
gyártó cég: Medusa Film, Lotus Productions, Leone Film Group, Tornante Company
forgalmazza: Cinenuovo Kft.
bemutató dátuma: 2018. március 8.

Vajda Judit
Forrás: filmkultura.hu