700

A mogyoródi csata – Ezen a napon történt

Horváth Gábor írása

mogyorodi-csata

1073-ra Salamon magyar király és unokatestvérei, Géza, László és Lampert hercegek viszonya igencsak elmérgesedett. Ez nem volt meglepő, hiszen már az édesapák is konfliktusban voltak, mondhatni öröklődött a dolog, hiszen Salamon apját, I. Andrást a hercegek apja, I. Béla űzte el 1060-ban. 1063-ban német katonai segítséggel Salamon foglalhatta el Béla halála után a magyar trónt, és a magyar előkelők nyomására megbékélt Gézáékkal, akik az ország harmadát kapták meg dukátus címén.

Az idill csak 1071-ig tartott, mikor a bizánciak ellen vívott háború során a király nyíltan megsértette a hercegeket, s a zsákmány elosztásánál nem adta ki részüket. A magyar egyházfők ugyan elérték, hogy 1073. november 11-én Salamon és Géza fegyverszünetet kössön Szent György napjáig (április 24.), ám ekkor már mindenki harcra készült. Salamon az ország nyugati szélén várta az apósától, a német-római császártól érkező erősítést, míg László herceg Oroszországba, majd Csehországba ment segítségért. László Ottóval, Olmütz hercegével – ő a bélafiak sógora volt – el is indult, hogy egyesüljön Gézával, aki Biharban gyűjtötte csapatait. Salamon azonban gyorsabban lépett.

Salamon király igen izgalmas személyisége XI. századi történelmünknek, akinek uralkodásra való alkalmatlansága hamar megmutatkozott, ugyanakkor nem volt tehetségtelen. Kiváló katona volt, egyúttal egy kalandor archetípusa. A király azonnal érezte, hogy Gézát még azelőtt le kell vernie, mielőtt serege csatlakozik Lászlóéhoz. 1074. február 26-án – a fegyverszünetet megszegve – Kemejnél, a Tisza mellett Salamon – németek és csehek által támogatott – hada megtámadta Géza herceg seregét, s nagy vereséget mért rá. Géza el tudott menekülni, Nyitra – László hercegsége – felé futott, ahol csatlakozott öccséhez. A hercegek hada Vác felől kanyarodott Mogyoród irányába, ahol összecsapott Salamon haderejével.

A krónikák szerint a csata előtt több előjel is megjövendölte a hercegek győzelmét. Vácnál Lászlónak látomása támadt, melyben egy angyal szállt le az égből, s a királyi koronát Géza fejére helyezte. Géza erre megfogadta, hogy győzelmük esetén ezen a helyen templomot épít Szűz Máriának. A két haderő 1074. március 14-én sorakozott fel egymással szemben: Salamon serege a magasabban fekvő dombokon, a hercegeké alacsonyabb területen, hátában a Dunával állt fel. Ez egyben azt is jelentette, hogy számukra a menekülés lehetősége nem nagyon volt opció. A csata előtt László – aki ekkor még nem Szent, de kiválasztottságát az események már jelzik – újabb jelet kapott az égiektől. Miközben a csatasort rendezte, egy bokorból fehérszínű nőstény menyét ugrott elő, s lándzsáján végigszaladva mellkasára futott. Szent István – hírhedten keménykezű – édesanyja ugyebár, a Sarolt nevet viselte, amely fehér hölgymenyétet jelent, így egyértelműen jó ómennek tűnt a kis ragadozó.

A hercegek seregének bal szárnyán László állt bihari csapatokkal, középen Géza a nyitraiakkal, míg a jobb oldalon a cseh-morva segédcsapatok Ottó herceggel. Megtévesztésül László és Géza zászlót cserélt, hogy Salamont félrevezessék. Salamon valóban Lászlóval szemben állt fel, saját jobb oldalán, míg kegyence, Vid ispán a Bács megyei csapatokkal a másik szélen foglalt állást. A támadást Salamon indította meg a hercegek bal szárnya ellen, ám észlelve, hogy ténylegesen nem Gézával áll szemben, hirtelen megfordította csapatait, s az ellenfél közepe ellen rohant. Ezt kihasználva László oldalba támadta a király seregrészét. Eközben Vid csapatait a morvák szinte eltaposták, így minden oldalon eldőlt a csata. A Mogyoród melletti síkságot 1074-ben nem az autósport szerelmesei, hanem a testvérharcban elesettek tetemei borították. A hercegek megsiratták a halottakat, hazaküldték megajándékozva Ottó herceget, s hamarosan Géza lett Magyarország királya.

Salamon ugyan élete végéig igyekezett visszaszerezni koronáját, de ennek realitása egyre csökkent, s Szent László 1077-es koronázásával a magyar nemzet nem is kívánhatott jobb uralkodót nála.

A címlapon: a mogyoródi csata ábrázolása a Képes Krónikában.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Képes krónika. Budapest, 1993.; Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt I. Budapest, 1899.

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2018.03.14