737

Két elsőfilmest támogat a Filmalap


nagy-zoltan-impromptu-film

Nagy Zoltán Impromptu címmel készülő játékfilmjének és Bakony Alexa Egy fiú című dokumentumfilmjének ítélt meg gyártási támogatást a Filmszakmai Döntőbizottság, mindkét alkotás a Filmalap Inkubátor Programjában készül.

Impromptu címmel és a Filmalap 62 millió forintos támogatásával készül Nagy Zoltán (a címlapképen)első mozifilmje, melynek története valós eseményeken alapszik: egy vidéki város ifjúsági vonószenekarának kulisszái mögé enged bepillantást. A történet főszereplője egy 18 éves fiú, aki rájön, hogy mentoruknak, a zenekar vezetőjének viszonya van a zenekar egyik tagjával, egy 13 éves lánnyal.

Nagy Zoltán a kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem elvégzése után Gothár Péter osztályában a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanult, Enyhén sós című diplomafilmjét a legjobb kisjátékfilm díjára jelölte tavaly a Magyar Filmakadémia.

Az Impromptu operatőre a szintén elsőfilmes Gulyás Nándor, látványtervezője Nyitrai Anna (Virágvölgy), vágója Kornis Panni lesz. A forgatókönyvet, mely novemberben elnyerte a „My First Script” workshop díját a zágrábi filmfesztiválon, Nagy Zoltán és Horváth János Antal közösen jegyzi. A forgatás nyáron kezdődik Budapesten, Nyíregyházán és annak környékén, a szereplőválogatás még folyamatban van. A mozi a Filmfabriq gyártásában (producer Osváth Gábor, Dreissiger László), a KMH Film (Pusztai Ferenc) és a Vertigo Média (delegált koproducer Kárpáti György) együttműködésével készül, jövőre lesz látható a magyar mozikban.

bakony-alexa-egy-fiu-film

Az Egy fiú című dokumentumfilm a Filmalap 22 millió forintos támogatásával készül. Tóbiás 18 éves, Jázmin néven született Szabolcs megye egyik apró falujában. A transznemű fiú legnagyobb vágya, hogy testileg is férfivé válhasson, édesanyja pedig mindent megtesz, hogy támogassa őt. A film kettejük kapcsolatát mutatja be, fő témája az elfogadás.

Bakony Alexa (fent a képen) a Színház- és Filmművészeti Egyetemen diplomázott, először televíziós műsorkészítőként, majd Almási Tamás és Kékesi Attila osztályában dokumentumfilm rendező szakon.

Az Egy fiú a Filmfabriq gyártásában készül, producerei Dr. Szűcs Ildikó és Osváth Gábor. Bakony Alexa alkotótársai – Táborosi András operatőr, Bohács Tamás hangmérnök és Rudas Marianna vágó – a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végeztek az elmúlt években. Az Egy fiú filmtervére külföldről is irányul már érdeklődés, egyedüli magyar projektként meghívta a napokban zajló ZagrebDox, a Zágrábi Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál szakmai fóruma, ahol az alkotók bemutatják a filmtervet a külföldi kollégáknak.

A Filmalap 2015-ben indított Inkubátor Programjának célja az innovatív és kísérletező filmalkotói bemutatkozások szakmai és anyagi támogatása. A kezdeményezésnek köszönhetően évről évre öt fiatal pályakezdő tehetség készítheti el első mozifilmjét.

Magyar Nemzeti Filmalap

2018.03.08