A borosta régi ellenfelének tokja


borotvatarto-finta-muzeum

A pásztorfaragások egyik legjobban díszített produktumai a borotvatartók. Adja is magát a sima felület, és mint tudjuk, a pásztoroknak is volt idejük az ilyen farigcsálásra, már ha nem kellett éppen az elletéssel vagy a tej feldolgozásával foglalatoskodniuk.

A Finta Múzeum munkatársai által archívumunkba feltöltött borotvatok talán rácáfol a bevezetőben említettekre, ugyanakkor a mandadb.hu-n bőven találunk a túrkeveinél sokkal jobban díszített darabokat. Csak éppen nem lehetséges, hogy minden oldalukról tanulmányozzuk őket. A borotvatartók vagy a borotvatokok a pásztorok, juhászok, csikósok egyik fontos használati eszközét rejtették azon kevés közül, amelyekkel ezek az emberek találkoztak életük folyamán. Az arcszőrzet higiéniai okokból való kordában tartásához, a borotválkozáshoz borotvakések tartóinak most 3D-ben is körbejárható formája talán a 18. század folyamán alakult ki, legalábbis ebből az időből származik a múzeumokban őrzött legrégebbi darab. A hosszúra nyúló, keskeny téglatestet formázó, kihúzható fedelű fatokot aztán a későbbiekben, a 19. és a 20. század folyamán felváltják a faszeggel rögzített, elfordítható fedelű variációk.

A magyarországi gyűjteményekben őrzött borotvatokok közül a legmívesebbek, leggazdagabban, legszebben díszítettek mind a Dunántúlon készültek. A növényi motívumok és geometrikus díszek mellett ősi magyar jelképek is feltűnnek némely darabokon, de nem ritka az emberábrázolás sem. Itt is, mint a sótartókon, feltűnik a felfegyverzett betyár és néha a mátkájának, babájának az alakja. A díszítés karcolással, véséssel, domború faragással kezdődött, a színezést festéssel, „spanyolozással” oldották meg, de használták a csontberakást és az „ólmozást” is. (A spanyolozás során színes spanyolviaszt öntöttek a bemélyített mintákba, az ólmozás során ugyanezt tették, csak ólommal.) A borotvatokok a pásztorember „poggyászába” kerültek, de voltak falra akasztható változatok is. A fa mellett bőrből (pl.: mókus vagy őz), esetleg szűrposztóból is készülhettek. Hogy aztán az itt látható, 1890-ben összeállított, 22 centiméter hosszú darabot miért nem díszítette készítője, arra nézve csak találgatni lehet. Előfordulhatott, hogy nem is volt igénye rá, de az is, hogy csak nem volt az ilyesmire ideje.

Címlapkép: Finta Múzeum CC BY-NC-ND

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu

2018.03.07