862

Csáky tornyából a Zrínyiek fészke


csaktornya

Aztán ha már annyit emlegettük itt a Zrínyi családot, nézzük meg az otthonukat, Csáktornya várát is, ahol 150 évig élt a Zrínyiek öt generációja. Csáktornya valószínűleg Csáky Demeternek a 13. század közepén itt emelt lakótornyáról kapta a nevét. Amit idefuvarozott kőből rakhattak, de amúgy Csáktornya is jellegzetes „mocsárvár” volt téglából, földből emelt falakkal, bástyákkal, és körülötte tóval, ingovánnyal.

Csáky uram után ültek benne a mohó osztrákok is, aztán Károly Róbert kikergette őket, Nagy Lajos pedig a Lackfiaknak adta birtokba a várat. Aztán ezek csillaga leáldozván, a Kanizsaiak voltak birtokban itt. Majd jöttek a Cilleiek, tőlük Mátyás adó- és pénzügyi zsenije, Ernuszt János vette át, akit Bécsben még Ernstnek hívtak. A család itteni ága már a török időkben, 1540 körül halt ki, ami után, 1546-ban telepedtek meg itt a pogány elleni harcot kezdetektől fogva felvállaló Zrínyiek. Jelesül Miklós, aki a horvát báni címe mellett a dunántúli főkapitány is volt, és hősi halált halt Szigetváron. Az ő nevéhez fűződik az olaszbástyás új vár felépítése, és a közepén álló reneszánsz kastély is.
Ahol a Zrínyiek nagy udvartartást vittek, könyvnyomda működött és a kor viszonyai között méretesnek mondható könyvtár állt az olvasni vágyók rendelkezésére. De itt volt a portyákon szerzett zsákmány helye is, itt volt a Zrínyi család minden gazdagsága, ezért tervezték elfoglalni a törökök is.

csaktornya2

A kastéllyá épített vár egy két világháború közötti képeslapon (Thúry György Múzeum CC BY-NC-ND)

1671-ben aztán, miközben az összeesküvésbe keveredett Zrínyi Péter bán Bécsbe indult, hogy tisztázza magát (nem sikerült, április 30-án elválasztották a fejét a testétől) császári csapatok dúlják fel és rabolják ki a palotát és a várat. A Zrínyiek után érkező Althan grófok az 1700-as évek elején barokk kastéllyá építtették át a feleslegessé vált várat, a kapubástyára pedig méretes óratornyot emeltettek. 1791-től viszont már a Festetich családé lett mindaz, amit itt létrehoztak. 
Aztán 1848 októberében látnak újra hadakat a falak, Perczel Mór ugrasztja meg itt a horvát határőrökből álló császári hadat és állítja vissza a magyar impériumot. 1855-ben viszont már cukorgyár üzemel a kastélyban, a második világháború után pedig gazdasági iskola és kollégium lett kialakítva itt. A ma is üzemelő, a Zrínyi család kevés megmaradt emlékét is kiállító múzeum 1964-ben nyitotta meg kapuit. A mostani magyar határtól alig negyed órára van autóval, érdemes megnézni.

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu 

Címlapkép: A vár madártávlatból (zrinskiroute.eu)

2018.03.02