717

Hamburgerként lapátolja

Alexander Payne: Kicsinyítés – filmkritika

kicsinyites-film01

Ennyire eredeti, vicces és elgondolkodtató alapötlettel is ritkán találkozni Hollywoodban. A Kicsinyítésben norvég tudósok kitalálják, hogyan lehetne megoldani a túlnépesedés és a környezetszennyezés problémáját: hosszas kísérletezések után sikerül összezsugorítaniuk az embereket, akiknek így nemcsak a teste, de az ökológiai lábnyoma is kicsi lesz.

Néhány év alatt miniatűr közösségek sora születik meg szerte a világon, amelyek a gazdasági világválság utóhatásait nyögő középosztály számára is a kiutat jelentik az örökös hitelekből: mivel a kicsinyített emberek kevesebbet fogyasztanak és mindenből kevesebbre van szükségük, a pénzük is többet ér. Aki éppen csak kijön a fizetéséből a nagyvilágban, az milliomos lehet a kicsiben. Van ugyan egy-két százalék esély az elhalálozásra, és az ember fogait is kihúzzák, a folyamat pedig visszafordíthatatlan, de cserébe a megvalósult amerikai álmot kínálják az embereknek: luxuséletet, munka nélkül. Nem csoda, hogy az átlagemberek között is átlagosabbnak mondható Paul Safranek (Matt Damon) és felesége (Kristen Wiig) némi gondolkodás után kap a lehetőségen, és úgy dönt, liliputi playboyként éli tovább az életét.

kicsinyites-film02

Alexander Payne, a humanista mozi kisdoktora ügyesen hajlítja szatírába ezt a science fictionbe illő helyzetet, mert tudja, hogy az emberek nemcsak élnek, de rögtön vissza is élnek a technológiai újításokkal. Elég bevágnia egy vitaműsor részletét, és máris képet kapunk arról, hogyan alakítja át ez a felfedezés a világot: az izraeliek lekicsinyítik a palesztinokat, az afrikai diktátorok a riválisaikat, és a konfliktus is éleződik már a kis- és a nagyemberek között. Szavazhassanak a kicsik akkor is, ha nem termelnek GDP-t és nem adóznak, csak a pénzt viszik? Ráadásul kirúgják a felturbózott fogyasztásra épülő amerikai gazdaság lábait: az autóipar haldoklik, az odahagyott otthonok pedig lenyomják az ingatlanok értékét.

A Kicsinyítés csípős poénokban mutat rá, hogyan válik Amerikában a világjobbító innovációból rendre könyörtelen üzleti vállalkozás. Payne nem fél kidomborítani annak az iróniáját, hogy a túlfogyasztás katasztrófájától épp azzal tudják megóvni a Földet, hogy az emberek még többet fogyasszanak – csak kicsiben –, az amerikaiak ugyanis nem környezetvédelmi megfontolásból vállalkoznak a zsugorításra, hanem hogy végre gazdagok legyenek, kiiratkozzanak a szürke hétköznapokból, és azzal áltassák magukat, hogy újrakezdték az életüket. A film legemlékezetesebb jelenetében a rendező akkurátusan részletezi a kicsinyítési műveletet, és egy percig sem tagadja, minek látja a procedúrát: az amerikai középosztály öncsonkításának, akik kárt tesznek a testükben csak azért, mert nem tudják értékelni, amijük van. A bohókásan előadott zsugorítás csontig hatoló szatíra, az óriásnővérek úgy lapátolják át az összement férfiakat a tolókocsira, mintha hamburgerhúst sütögetnének.

kicsinyites-film03

Provokatív és lenyűgöző kezdés, ahonnan még nagyobbat kéne dobbantania Payne-nek, de ez váratlanul és érthetetlen módon elmarad. Több filmet, egész sorozatot lehetett volna forgatni a Kicsinyítésből, és ezt Alexander Payne is érezte: rögtön bele is zsúfolta mindegyiket egyetlenegy, két óra plusz tíz perces mozijába, hogy aztán egyiket se fejtse ki alaposan, kielégítően. Ötletekből nem szenved hiányt, drámából viszont annál inkább: ami konfliktust kicsihol Matt Damon kisemberének kálváriájából, az meglepően sablonosnak érződik egy ilyen szokatlan felvezetés után.

Payne már a Kerülőutak (2006) után ezzel a filmmel akarta folytatni a pályát, de a nagy stúdiók sorra visszadobták a forgatókönyvet, a Paramount végül úgy bólintott rá, hogy tudták: papíron nem kifizetődő a vállalkozás (igazuk lett, a Kicsinyítés eddig csak a felét hozta vissza a 70 milliós költségvetésének). Payne és forgatókönyvíró-társa, Jim Taylor (akinek a bátyja dobta fel a film alapötletét már évekkel ezelőtt) sokáig azért nem találtak fogást a forgatókönyvön, mert nem tudták, kinek a szemén keresztül tárják elénk ezt a science fiction világot. A kész filmen is ez a probléma érződik. Matt Damon hiába épített magának karriert abból, hogy átlagembereket játszott a hollywoodi szuperhősök között, most nem viszi el hátán a filmet: Paul Safranek annyira szürke és jellegtelen, önkeresése pedig annyira elcsépelt, hogy nem igazán lehet kötődni hozzá. A többiekhez, különc szomszédjaihoz és a vietnámi takarítónőjéhez annál inkább, csak hát a film nem az ő életükről szól. A már megint egy pimasz ügyeskedőt játszó Christoph Waltz és a milliomos hajótulajt adó Udo Kier csak azért statisztálnak ebben a filmben, hogy vicces bon mot-k sorával dobják fel a hangulatot, és deus ex machinaként vezessék el olyan helyekre hősünket a harmadik felvonásban, ahová másképp nem juthatna el.

kicsinyites-film04

Mire idáig elérünk, Payne rég elhagyta a premisszáját. Már nem azon filozofál, hogyan változtatja meg az emberiséget, a gondolkodásmódunkat, a társadalmat a technológiai újítás, mert úgy gondolja, az emberiség ugyanazokat az egyenlőtlenségeket termeli újra és újra. Amiben lehet, igaza van, de feltartott ujjal elszavalt nagymonológok nélkül is lehet beszélni az emberi felelőtlenségről és az osztálykülönbségekről. Ráadásul az amputált lábú, takarítónőként és gyakorló szamaritánusként ügyködő vietnámi nő és az élet értelmét a mások segítésében megtaláló fehér amerikai története korántsem izgalmas annyira, mint az eredeti koncepció, amivel a Kicsinyítés bevonzott minket a moziba. Gondok persze nem a mondanivalóval, hanem a tálalással akadnak: leginkább a mindent ellepő unalommal, ami még az érdekesebb fordulatokat is megtorpedózza. Az elgondolkodtató és humoros sci-fi a könnyes melodrámának és a Greenpeace-giccsnek adja át a helyét, így aztán amikor mégis bedobnak egy-egy poént az alkotók a második félidőben, az olyan, mintha nézők kiabálnának be a partvonalról: a ravasz hangnemkeverést elhagyó filmben már annyira oda nem illőnek tűnnek a poénok, mintha rendbontók trollkodnának a moziban. (Pedig a legjobb viccet is ekkor sütik el a nyolcféle amerikai szexelésről.)

Payne filmje kihagyott ziccer: a legérdekesebb, de egyben a legbosszantóbb amerikai film az elmúlt hónapokból, aminek azért még így is annyi frappáns ötlete és emlékezetes poénja van, hogy nem lehet igazán haragudni rá. Csak szomorúan csalódni benne.

Kicsinyítés (Downsizing)
magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 135 perc, 2017
rendezte: Alexander Payne
írta: Alexander Payne, Jim Taylor
operatőr: Phedon Papamichael
vágó: Kevin Tent
zene: Rolfe Kent
producer: Jim Burke, Megan Ellison, Mark Johnson, Alexander Payne, Jim Taylor
szereplők: Matt Damon, Kristen Wiig, Christoph Waltz, Rolf Lassgard, Ingjerd Egeberg, Udo Kier, Jason Sudeikis, Neil Patrick Harris, Laura Dern
forgalmazza: UIP-Duna Film
bemutató dátuma: 2018. január 11.

Soós Tamás
Forrás: filmkultura.hu

2018.02.07