Fanyaloghatnánk az első megközelítésre édeskésnek ható magyar cím miatt is, ám a helyzet ennél egyszerűbb is, bonyolultabb is. Egyszerűbb, mert hasonlóan korrekt tartalmi megjelölés, mint az eredeti (Otez-moi d’un doute), bár azzal szemben a film melodramatikus vonalát emeli ki.

Érzelmi alaptétje az, szerelmes lehet-e egymásba két ember vagy tilos nekik, mert testvérek. Ugyanakkor bonyolultabb, hiszen a főhős, Erwan önazonosságának problematikussá válásán keresztül a tényleges tét a miénk is. Kik vagyunk, mitől vagyunk olyanok, amilyenek? A tanult vagy a velünk született tulajdonságaink irányítanak-e bennünket? A film nem meglepő módon azt mondja, hogy is-is, de ne szaladjunk ennyire előre.

A breton Erwan Gourmelon (François Damiens, Mondd ki, hogy uborka!, Dominik Moll, 2016) 45 éves, özvegy. Átlagosnak tűnhet: kopaszodó, gátlásos – a látszat azonban hétköznapi szuperhőst takar. A férfi egyedül nevelte fel a lányát, s nagy szakértelmet kívánó a munkája is. Tűzszerész, aki jól összeszokott csapatával a tengerparton és környékén hatástalanítja a világháborús gránátokat, bombákat. Ami amazoknál is nagyobbat robban, azt dr. Rio (Sam Karmann, nyúlfarknyi szerepében is összetett karaktert ad, egyszerre hideg, résztvevő és ironikus) genetikustól tudja meg Erwan és gyereket váró tinédzser lánya, Juliette (Alice de Lencquesaing). A lány nem hajlandó elárulni, ki a születendő baba apja, azt azonban ellenőrizni szükséges, hogy a kicsi hajlamos-e a családban apai ágon öröklődő genetikai betegségre. Kiderül, hogy szerencsére nem, ám a vizsgálati eredmény fölforgatja Erwan életét: a férfi „biológiailag nem kötődik” az őt felnevelő és gyöngéden szeretett öreg tengeri medvéhez, Bastienhez (Guy Marchand, emblematikus színész-énekes-író).

Erwan az első sokk után magánnyomozót fogad (Brigitte Roüan, újabb telitalálat mellékszereplő), s csakhamar találkozik biológiai apjával (André Wilms, Kaurismäki: Kikötői történet). A bonyodalmakat tetézi, hogy az az érdekes, izgalmas orvosnő (Cécile de France, „a francia film napsugara”), aki a tenger- és hajófüggő Bastiennek visszaadja az életkedvét, azaz újra engedi hajót vezetni, éppen Erwan biológiai apjának a lánya…. Nagyon nem mindegy, hogy szerelem első látásra vagy ellenállhatatlan testvéri szeretet az az érzés, ami összeköti őket.

A filmesek új regisztert találtak a francia komédiában is, amelyre könnyű rácsodálkozni, mennyire evidens: ilyen a kortárs alakokat bemutató, eredeti francia ízű, sokak számára érdekes vígjáték. A franciák évtizedek óta nagyok ebben: úgy tesznek, mintha habkönnyű volna a történet, fogyaszthatóan, mégis finoman mutatnak mély drámát. A hibátlan casting és a pontos színészvezetés a skandináv filmek mintájára hétköznapivá tesznek olyan furcsaságokat, amelyek más, realistább eszközökkel megmutatva kevéssé volnának életszerűek. Az ugyancsak a Cirkóban látható Ötven tavasz hasonló eljárással dolgoz föl egy ugyancsak kevéssé tárgyalt, odafigyelést igénylő témát.

A főszerepet alakító François Damiens kiváló karakterszínész, született tehetség, nem is gondolnánk, mennyire messziről érkezett a filmhez. Nemzetközi kereskedelmet tanult, majd úgyszólván véletlenül kandikamerás felvételekben vett részt, s annyira népszerű lett szülőföldjén, Belgiumban, hogy Franciaországba menekült a hírneve elől: nem tudta folytatni a munkáját, mert mindenütt felismerték. Pályamódosítása 2008-tól tekinthető véglegesnek, elsősorban komédiákban vált az egyik legnépszerűbb francia nyelvű színésszé. Svéd vendégmunkás karakterét a Nathalie második életé-ben (David Foenkinos, Stéphane Foenkinos, 2011) Audrey Tautou mellett olyannyira emlékezetessé tette, hogy az sem felejti el, aki a filmre talán nem gondol túl jó szívvel. Damiens azon kevéssé előnyös külsejű színészek sorát gyarapítja, akik ellenállhatatlanok tehetségük, öniróniájuk, humorérzékük miatt.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Carine Tardieu-nek nálunk ezt megelőzően mindössze egy játékfilmje volt látható egy filmfesztiválon (Dandelionék, 2012), amely szintén a komédia eszközeivel foglalkozott az énazonossággal, akkor annak kialakulását mutatta be. Nehezített terepen teljesített jól: egy kilencéves kislány állt a középpontban, akinek édesanyját nem mellesleg a már említett Ötven tavasz (Blandine Lenoir, 2017) főszereplője, Agnès Jaoui alakította. A fiatal rendező pályája nagy nemzetközi sikerrel indult, A mások csókjai (Les baisers des autres, 2003) számos egyéb díj mellett Valladolidban elnyerte a legjobb európai rövidfilm díját. (Vimeo-oldalán Tardieu ezt az alkotását is megosztotta. A franciául tudók számára kevésbé sikerült második játékfilmje, a 2007-es La tête de maman is elérhető.)

Az önazonossághoz hasonlóan elvont alapkérdéseket közérthetően, pláne komédiában tárgyaló alkotások készítését úgyszólván tanítani lehetne Carine Tardieu harmadik játékfilmjével. Első és legfontosabb (emiatt elegánsak a francia komédiák): ne lógjon ki a lóláb, ne legyen oktató vagy szájbarágó. Működőképessége nagyban múlik a részletek pontos kidolgozásán is, és Tardieu jó érzékkel helyezte történetét Bretagne-ba. Férfi szereplőinek érzékenységét, sérülékenységét darabosságuk, késleltetett, mélyen megélt reakcióik pontosra hitelesítik. A tengeri medvék és halászemberek leszármazottjai szájából súlyosabbak a férfiszavak már a negyvenes éveikben is. A fiatalok, nos, ők finoman szólva kevéssé kialakultak, s nem mindig szimpatikus módon keresik az útjukat, érthető, hogy leginkább az ő korosztályuk kerül a poénok kereszttüzébe. Szerencséjükre a közeg elfogadó, a poénoknak pedig robbanniuk kell, akárcsak a magánéleti vagy a nagyon is valós bombáknak.

Szerelem tesztelve (Otez-moi d’un doute)
feliratos, francia-belga romantikus vígjáték, 100 perc, 2017
rendezte: Carine Tardieu
forgatókönyv: Baya Kasmi, Michel Leclerc, Raphaële Moussafir, Carine Tardieu
operatőr: Pierre Cottereau, vágó: Christel Dewynter, zene: Eric Slabiak, producer: Fabrice Goldstein, Antoine Rein
szereplő: François Damiens, Cécile de France, Guy Marchand, André Wilms, Alice de Lencquesaing, Sam Karmann, Brigitte Roüan
forgalmazó: Cirko Film
bemutató dátuma: 2017. december 28.

Boronyák Rita
Forrás: filmkultura.hu