''Képekben mondom el''

Fotókiállítás a győri börtönben

borton-fotokiallitas01

Különleges kiállítás nyílt a győri büntetés-végrehajtási intézet kultúrtermében, ahol Molnár Attila Károly amatőr fotós kronológiai sorrendben elhelyezett tárlata került fel a látogató helyiség falára, immáron második alkalommal. A fotókiállítást Bóka B. László várostörténész nyitotta meg az intézet vezetőjének felkonferálása után.

Idén a fotók mellé versek is kerültek, amelyeket a börtön fogvatartottjai és a személyi állományból álló nézőközönség együtt, képekről képekre haladva olvasott fel és számolt be arról, hogy milyen benyomást és érzéseket keltett bennük a mű.

A kiállítás során mindenkinek lehetőség nyílt arra, hogy gondolatait megoszthassa, érzéseit kifejezhesse a képekkel kapcsolatosan, ezt követően pedig személyesen is kérdezhessen az alkotótól.

Molnár Attila amatőr fotóművész az Eötvös Loránd Tudományegyetem andragógia szakán diplomázott. Angol és német idegen nyelvből felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezik. Munkája főként oktatási, fejlesztő tevékenységből és sajátos tanulási igényű hallgatók segítéséből áll.

Molnár Attila andragógusként fontosnak tartja a fogvatartottak társadalomba való visszatérésének segítését, amelynek során önkéntesként több büntetés-végrehajtási intézetben is dolgozik szabadidejében, mint például a Balassagyarmati és Váci Fegyház és Börtönben vagy a Zala Megyei Bv. Intézetben.

Szerinte a börtönben töltött idő alatt az a feladat vár a fogvatartottakra, hogy felkészüljenek szabadulásuk utáni életükre. Az eredményes reszocializációhoz vezető úton, a büntetés ideje alatt a fogvatartottak egyéni lehetőségei korlátozottak, ennélfogva segítségre van szükségük a társadalomba való visszatéréshez, ehhez nyújt segítséget az amatőr fotós.

Molnár Attila internetes felületet is működtet annak érdekében, hogy az olvasó bővebb betekintést nyerhessen az által végzett reintegrációt elősegítő tevékenységbe.

A börtönben végzett kulturális program a reintegráció elősegítése mellett az egyéni fejlődést is lehetővé teszi.

Fotók: Gy-M-S Megyei Bv. Intézet
Forrás: bv.gov.hu

2017.08.15