Jókai Mór: Forradalmi és csataképek – tmoni

Az 1848-as forradalom és szabadságharc leverése után, 1850 tavaszán írta meg Jókai Mór Forradalmi és csataképek 1848- és 1849-ből című elbeszéléskötetét, melyet a tardonai bujdosásból hazatérve, júliusban jelentetett meg Sajó álnév alatt. Azonnal hatalmas siker lett, hiszen egyfajta nemzeti mítosszá emeli a bukott forradalom történéseit. Az író emlékezésre hívta olvasóit, és a valós történelmi eseményeket fikcióval egyesítve tépte fel a még be sem hegedt sebeket. Vajon mi célból? Ezt megtudni már soha nem fogjuk, de a könyv hangulatából kiindulva úgy képzelem, hogy szándéka nem a lázítás vagy a vereség felmagasztalása lehetett (ez utóbbi semmiképpen), inkább a számvetés, a történtekkel való szembenézés.

Az ekkor még csupán huszonnégy éves Jókai szinte teljes írói vértezetében mutatkozik meg már ezekben az írásokban; amit a nagy romantikusban szeretünk, készen áll már. Fantáziája, nyelvi ereje, zeneisége, a rajzos részletek élethűsége, a magasztos és a humoros iránti kivételes érzéke mind-mind föllelhető a novellákban. Romantikusan fölnagyítja vagy anekdotikusan megmosolyogja tárgyát már itt is (pl. A két menyasszony, Egy bál), hasonlatosan a későbbi nagy műveihez. Életképfestő és anekdotázó művészetére remek példa a Komárom című írás, amelyben a lerombolt városnak állít emléket. A témát tekintve nem lehet csodálkozni, hogy a történetek egy része a tragikum felé sodródik (pl. A Bárdy család, Székely asszony), és hangvételük szomorú, sőt néha dühítő. Egy biztos, a kötet minden írása hat még ma is, az olvasót beszippantja a jól ismert Jókai-forgatag, mely lebilincselő stílusával gondoskodik arról, hogy ne tegyük félre a könyvet, hanem az első szótól az utolsóig olvassuk el.

Bár nem ez Jókai legnépszerűbb műve, a szabadságharcot követő évtizedben az Egy magyar nábobot és a Kárpáthy Zoltánt kivéve nincs olyan regénye, mely versenyre kelhetne a Csataképekkel. S bár irodalmunkban ő a nagy romantikus regényíró, derűs életképei, csattanósra hegyezett anekdotái nélkül nehéz elképzelni Mikszáth novelláit, sőt a századvég új utakat kereső novellistáinak (Gárdonyi, Tömörkény, Papp Dániel) írásait is. S ha távolabbra tekintünk, erős szubjektivitású, elmosódó körvonalú, egyedi hangulatú történeteinek hatását Cholnoky és az érett Krúdy írásaiban is megfigyelhetjük.

Páskándi Géza: A szalmabábuk lázadása – tmoni

Páskándi Géza a magyar gyermekirodalom klasszikussá vált meseregénye, A szalmabábuk lázadása az 1848-49-es szabadságharc hétköznapi hőseinek és ismert történelmi alakjainak állít emléket. A történet a világosi fegyverletétel után, a legsötétebb Bach-korszakban játszódik Pest-Budán, ahol két árva gyermek, Penyige Pál és Derelye Borbála elveszetten bolyong az utcákon, mígnem elvetődnek Hétszáz Jeromos bábkészítő mesterhez, kinél menedékre és munkára találnak: hasonló sorsú társaikkal szalmabábukat készítenek. A bábkészítő egy császári tiszttől titkos megbízatást kap szalmabábuk elkészítésére, mert a császáriak a bábuk felakasztásával és felgyújtásával egy-egy el nem fogott magyar szabadságharcos jelképes kivégzését akarják végrehajtani. A mester elkészíti ugyan a bábukat, ám műhelyében a kivégzésre ítélt játékoknak éjszakánként titokzatos módon lába kél. Pál és Borbála végére akarnak járni a dolognak, ezért elbújnak a bábuk közé, s egy fantasztikus birodalomba jutnak, egy más világba, ahol hihetetlen kalandokat élnek meg, mielőtt hazakerülnének, ahol örömteli meglepetés várja őket.

Páskándi hihetetlen képzeletgazdagsággal megírt regénye kiváló ötvözete a fantasztikumnak és a realitásnak. Nem véletlen, hogy film is készült belőle Palásthy György rendezésében. Hogyan próbálják megakadályozni a gyerekek a bábuk felakasztását, hogyan jutnak el Szalmaországba és hozzák el a szalmakatonák seregét segítségül – erről szól ez a fordulatos film. A családi moziban Haumann Péter alakítja Hétszáz Jeromost, a bábkészítő mestert, s a két gyermekszínész (Deréki Zsolt, Novák Judit) mellet olyan művészek jelennek meg a filmvásznon, mint Bánsági Ildikó, Mácsai Pál, Götz Anna vagy Bárdy György.

A film és a könyv egyaránt gyerekekről szól gyerekeknek, de üzenetének minden rétege csak felnőtt fejjel fejthető meg, ezért szerencsés felnőttként újra elolvasni (vagy megnézni) a történetet.

Jules Verne: Sándor Mátyás – Berente Erika

Ajánló listáink összeállításakor arra törekszünk, hogy a legkülönfélébb műfajokat vonultassuk fel olvasóink kedvére. Ez alkalommal a történelmi kalandregények közül Jules Verne Sándor Mátyás című kötetét ajánljuk figyelmükbe. A XIX. század fékezhetetlen fantáziájú mesemondóját az UNESCO Index Translationum adatbázisa minden idők második legolvasottabb szerzőjének mondja. Könyveit a magyar olvasók több generációja is falta, leginkább a magyar témájúakat: A dunai hajóst, a Várkastély a Kárpátokbant, a Storitz Vilmos titkát és természetesen a Sándor Mátyást.

Vajon miért foglalkoztatta annyira a neves francia szerzőt Magyarország, hogy négy kötetet is szentelt e témának? Verne tudatosan megtervezte írásainak tárgyát és sorrendjét. Regényeinek nagy részéből ciklust formált, melynek a Különös utazások címet adta. Kalandos történeteken keresztül ismertette meg olvasóit a távoli, messze eső országokkal, ezért kezdett el érdeklődni országunk iránt is. A regény írásakor, az 1880-as évek elején áttanulmányozta a közelmúlt történetét. Az 1848/49-es szabadságharc, az azt követő megtorlások, az ország jól érzékelhető passzív ellenállása, a császári udvar működése elegendő kiindulási alap volt egy fordulatos történet megírásához. Franciaországban a 48-49-es események megítélése egyáltalán nem volt egységes, sokan a pánszláv gondolat mellett tették le a voksukat, szerencsénkre Verne a magyar szabadságharcosokkal szimpatizált – így született meg Sándor Mátyás alakja és története. A szerző regényének címszereplőjét egyik barátjáról, Habsburg-Toscanai Lajos Szalvátor főhercegről mintázta. A történet vezetése pedig – kár lenne tagadni, Verne sem tette – erősen emlékeztet id. Alexandre Dumas Monte Cristo-jára.

Maga a cselekmény: a regény a magyar szabadságharc bukása után játszódik. Sándor Mátyás erdélyi gróf és társai, Szathmár László gróf és Báthory István összeesküvést terveznek az osztrák császári hatalom ellen. Három udvarhű kalandor – Torontál Simon bankár, Sárkány és Zirone – azonban leleplezik őket. A halálos ítélet elől csupán Sándor Mátyásnak sikerül megszöknie. Évekkel később, egy gazdag tudós képében, Antekirtt doktorként tér vissza bosszút állni és igazságot szolgáltatni. Kalandok, cselszövés, hazafiság, titkosírás, álruha, szerelem, becsület, szabadságvágy, bosszúállás és egy pici ismeretterjesztés, amúgy Verne módra. Igazi „vadromantikus” történet, kellemes szórakozás mindenkinek, akinek az ingerküszöböt nem A bárányok hallgatnak jelenti.

Arany és Petőfi levelezése prózában, versben – Szabados Éva

Arany Jánost és Petőfi Sándort, a magyar költészet e két teljesen eltérő karakterű klasszikusát szoros barátság fűzte össze. 1847. februárjától – a Toldi pályadíjának hírétől – 1849. júliusáig, Petőfi haláláig. E két és fél esztendőben folyamatosan leveleztek versben és prózában.

A teljes anyag ránk maradt értékes örökségként, amely Alföldy Jenő összeállításában jelent meg. Meríthetünk belőle mind emberileg, mind a történelem titkait fürkészve. A levelek naplószerűen tudósítanak a két költő életéről, megvilágítva a reformkor utolsó éveit, a forradalom és a szabadságharc felgyorsuló eseményeit. Ugyanakkor a baráti eszmecsere feltárja egymás iránti mély tiszteletüket és szeretetüket. Ma már szokatlan az a nyíltszívű, tiszta jó szándék, amivel egymás írói zsenijét méltatják. A kicsinyes irigykedés szintjétől messze elemeli őket nemes jellemük és a közös eszmény, a szabad magyar nemzet ideája. (A teljes dokumentum itt olvasható.)

„TOLDI írójához elküldöm lelkemet
Meleg kézfogásra, forró ölelésre! ...
Olvastam, költőtárs, olvastam művedet,
S nagy az én szívemnek ő gyönyörűsége.

Ha hozzád ér lelkem s meg talál égetni:
Nem tehetek róla ... te gyújtottad úgy fel!
Hol is tehettél szert ennyi jóra, ennyi
Szépre, mely könyvedben csillog pazar fénnyel?

Ki és mi vagy? hogy így tűzokádó gyanánt
Tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki.
Más csak levelenként kapja a borostyánt,
S neked rögtön egész koszorút kell adni.”

(Petőfi Sándor: Arany Jánoshoz – részlet)

„Zavaros lelkem, mint a bomlott cimbalom:
Örül a szívem és mégis sajog belé,
Hányja-veti a hab: mért e nagy jutalom?
Petőfit barátul mégsem érdemelé.

Hiszen pályadíjul ez nem volt kitűzve ...
Szerencse, isteni jó szerencse nékem!
Máskép szerény művem vetém vala tűzbe:
Mert hogyan lett volna nyerni reménységem?

És mily sokat nyerék! Pusztán a pályabér
Majd elhomályosít, midőn felém ragyog:
De hát a ráadás! ... Lelkem lelkéig ér,
Hogy drága jobb kezed osztályosa vagyok.”

(Arany János: Válasz Petőfi Sándornak – részlet)

Móra Ferenc: Dióbél királyfi – Szabados Éva

Nagy mesélőnk, Móra Ferenc önéletrajzi ihletésű történetfüzérét jó szívvel ajánlom az olvasóknak. A könyvecske olyan emberséges világot idéz fel, ahol az erények még értékesnek számítottak, ahol az eszes szegény ember túljárhatott a zsugori gazdagok eszén. Móra bemutatja faluja lakóit, derűs portrét rajzol apjáról és nagyapjáról. A legnagyobb iróniával azonban önmagáról mesél, Dióbél királyfiról, aki nem született se túl erősnek, se túl okosnak.

„Azt már elmondtam, milyen ember volt a nagyapám. Erős, mint a vasék. Azt is elmondtam, milyen ember volt az édesapám. Okos, mint a hét bölcs mester. Hát most már azt is el kell mondanom, hogy milyen gyerek voltam én.
Nem mondhatnám, hogy valami világ eleje lettem volna. Semmi kilátásom sem volt rá, hogy engem Erős Törőcsiknek vagy Okos Törőcsiknek hívjanak. Inkább arra számíthattam, hogy az én nevem Dióbél Törőcsik lesz. Olyan kicsike voltam, mikor megszülettem, hogy a keresztanyám, Hadara Setét Kalára nevetve csapta össze a kezét: - No, csak szerencsés ember ez a Törőcsik. Bölcsőről se kell neki gondoskodni a fia számára. Belefér egy fél dióhéjba. Hiszen csak akkora a szentem, mint egy dióbél.”

Ízes nyelvezete is értékes és élvezetes olvasmánnyá teszi Móra Ferenc művét. Az epizódok egymásba szövődő meséje nyomán lassan feltárul előttünk az 1848-49-es szabadságharc világa. De több történet idézi a világosi fegyverletételt követő keserű éveket is. Teljes képet kapunk tehát, mégis Móra lelkével látva, a történelmi események emberi léptékűvé válnak. Mindent megszépít az időtávlat, a fájdalmakat feloldja a megbocsátás és a bölcs derű.

Összeállították: tmoni, Berente Erika, Szabados Éva

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.