A XX. század első felétől szép számban születtek antiutópiák, hogy bemutassák, hová torzítja és nyomorítja a zsarnokság az emberi közösségeket. Aldous Huxley Szép új világa egy technológiailag fejlett és hedonista örömöknek hódoló társadalmat mutat be, ahol az emberek látszólag mindent megkapnak, ami a boldogsághoz kell. Lelki és szellemi értelemben azonban nyomorban tartják őket. Orwell 1984 című művében lefoszlik a látszat. Az életkörülmények nyomorúságosak, megjelenik a nyílt elnyomás és erőszak.

A diktatúrában az államhatalom nem az ország népének érdekeit szolgálja, hanem valamely személyét vagy csoportét. A diktatúra vezetője leggyakrabban a diktátor, aki az állam törvényeit figyelmen kívül hagyva, erőszakszervezetekre támaszkodva, korlátlan hatalmat igyekszik fenntartani. A jelenség zsarnokság néven már régóta ismert a történelemben. Platón Állam című művében a türannoszt, azaz zsarnokot a leghitványabb és legnyomorultabb embernek nevezi. Rabszolgához hasonlítja, akiben a legaljasabb és legesztelenebb vágyak vetették tömlöcbe a saját lelkét, és vad őrjöngésbe kergetik. Állandó félelemben és rettegésben él, mindenünnen ellenségeket lát leselkedni.

A ciklikusan ismétlődő „betegség” ma is jelen van. Az egyik legsúlyosabb példája Észak-Korea, ahol már hosszú évtizedek óta tartják az embereket a legkegyetlenebb körülmények között. A nyílt színi kivégzést „pedagógiai módszernek” tekintik, de az éhínségek miatt is több millióan veszítették már életüket. Az ország fegyverarzenálja pedig egyre csak növekszik. 

Az, hogy a többi ország nem tud vagy nem akar véget vetni ennek, csak megerősíti, hogy érdemes foglalkoznunk a témával. A művészet, az irodalom képes szórakoztató formában tanítani, felnyitni az emberek szemét. Nem véletlen, hogy a diktatúrákban rendszeresen könyveket semmisítenek meg. Mint Ray Bradbury Fahrenheit 451 című, 1953-ban megjelent disztópikus sci-fi regényében, amely egy olyan jövőbeli Amerikában játszódik, ahol betiltották az olvasást, és égetik a könyveket.

Aldous Huxley: Szép új világ

Huxley leghíresebb és legmaradandóbb műve 1932-ben jelent meg először. Halhatatlanságát valószínűleg annak köszönheti, hogy sok, akkor még vadnak tűnő elképzelése mára megvalósulással fenyeget.

A 26. századi Londonban játszódó történet egy torzult társadalmat mutat be, amelynek legfőbb értéke az „egyetemes közboldogság”. Az embereket arra idomítják, hogy a boldogság nem más, mint a kényelem és az állandó testi jólét fenntartása. Hogy a gépezetben minden olajozottan működhessen, mindenkit manipulálni kell, mert a legnagyobb veszélyt azok jelentik, akik kérdéseket tesznek föl. Olyan ember formájú lényeket nevelnek hát, akiket már nem érdekel a fenyegetést jelentő igazság.

Ebbe a „szép, új világba” csöppen bele John, egy hagyományos törzsi társadalomban, indián rezervátumban született „vadember”, hóna alatt Shakespeare összes műveivel. A kezdeti ámuldozás után gyorsan kiábrándul az elidegenedett társadalomból. Fokozatosan lepleződik le számára, hogy milyen árat kell fizetniük az örömökért: fel kell áldozni a családot, a kulturális sokszínűséget, a művészeteket, az irodalmat, a tudományt, a vallást és a filozófiát. Marad a genetika, mellyel még azt is megszabják, hogy kinek milyen szellemi képességei lehetnek, és mesterséges kasztokat hoznak létre. A kondicionálásnak köszönhetően mindenki a neki meghatározott életet éli, és nem is vágyik jobbra. A hatalmas gépezetben az egyén csupán egy fogaskerék, és az olajozott működéshez minden zavaró tényezőt ki kell iktatni. Ezért mindenkinek napi szóma adagot osztanak, ami nem más, mint a „tökéletes” kábítószer. Ebben a fogyasztásközpontú világban nemcsak a ruhákat kell állandóan újra cserélni, a monogám kapcsolatok helyett a promiszkuitást tartják dicséretesnek. Az egyetemes közboldogság megfosztja az embereket a valódi érzelmek lehetőségétől, a halálig fiatal, tökéletesen karbantartott test kultusza a szellemi értékektől.

„Az egyetemes közboldogság állandóan forgásban tartja a gépezet kerekeit, míg az igazság és szépség erre nem alkalmas. És persze valahányszor a tömegek megragadták a politikai hatalmat, akkor inkább a boldogság számított, nem pedig az igazság és a szépség.” – mondja a szép új világ egyik világellenőre.

A halál tudata is veszélyes, mert az embert eltávolítja a múló örömökhöz való ragaszkodástól, és felébreszti az igényt a maradandó értékek iránt. Ezért beteges módon igyekeznek elbagatellizálni a halál tényét. A gyerekeket úgy kondicionálják, hogy a haldoklók kórházában játszhatnak, és amikor meghal valaki, csokoládékrémet kapnak. Ez a módszer kioltja a tiszteletet, az együttérzést és elhallgattatja a föltoluló kérdéseket.

Mi történik vajon, ha valaki megzavarja a gépezet tökéletes működését, ha kétségek merülnek fel a szép új világot illetően? A válasz Huxley tolmácsolásában nyomasztó, de gondolatébresztő. Új nézőpontot adhat, melynek segítségével rácsodálkozhatunk saját megszokott világunk visszásságaira, és elgondolkodhatunk a jövő lehetőségeiről.

George Orwell: 1984

„A szabadság az, ha szabadságunkban áll kimondani, hogy kettő meg kettő négy. Ha ezt megtehetjük, minden egyéb magától következik.”

A világ egyik lenyomasztóbb könyve Orwell kultikus műve, mely 1948-ban született. Számos eleme vált szállóigévé. Az 1984 vezette be a mindent látó Nagy Testvér alakját, a közismert 101-es szobát és a Gondolatrendőrséget.

Orwell életében diktatúra alatt állt a sztálinista Szovjetunió, a hitleri Németország és más országok is, az éhezés, a kényszermunka és a tömeges kivégzések mindennaposak voltak. Az 1984 a totalitárius államok működési mechanizmusait írja le, a hátborzongató tökéletességig fokozva.

A helyszín ismét London, amely egy fiktív államalakulat, Óceánia egyik tartományának fővárosa. Óceánia évtizedek óta folytat háborút két másik államalakulattal: hol Eurázsiával, hol Kelet-Ázsiával. A három világhatalom értelmetlen háborúzása miatt az emberek folyamatosan nélkülöznek, miközben a híreket napi szinten hamisítják. A hazugság a rendszer fenntartásának alapja. A négy fő minisztérium pontosan a megnevezésével ellentétes feladatokat lát el: „a Béke-minisztérium háborúval foglalkozik, az Igazság-minisztérium hazugságokkal, a Szeretet-minisztérium kínzással, s a Bőség-minisztérium éheztetéssel.”

A kormány titokzatos vezetője Nagy Testvér, aki élő mivoltában nem jelenik meg a cselekményben. Mégis mindenhol jelen van a plakátokon, melyek így fenyegetnek: „Nagy Testvér szemmel tart!”.

Az újbeszél nevű fiktív mesterséges nyelv a diktatúra egyik legerősebb eszköze, mellyel irányítása alá vonja az emberek gondolkodását. Az újbeszél fő célja, hogy elvegye annak lehetőségét, hogy megfelelően meg lehessen érteni a forradalom vagy a véleményeltérés fogalmát. Ezért eltávolítja azokat a szavakat, amelyek arra használhatóak.

A Párt három jelmondata, amely mindenhol látható:
„A HÁBORÚ: BÉKE
A SZABADSÁG: SZOLGASÁG
A TUDATLANSÁG: ERŐ”

Ha senki sem szabad és mindenki tudatlan, akkor a kifejezések értelmetlenné válnak, a jelmondatok pedig axiomatikussá.

Orwell főhőse, Winston Smith sorsán keresztül mutatja be, hogy a rendszer hogyan kúszik be az emberek lelkébe, és milyen pusztítást visz véghez. Utolsó mentsvárat a szerelem jelenthetné, és egy rejtélyes kapcsolat a Testvériség nevű Pártellenes szövetséggel. Ám Orwell kegyetlen víziójában nincs menekülési út. A Párt minden egyén fölött tökéletes ellenőrzést gyakorol, és minden próbálkozást csírájában eltipor.

Amikor felmerül a kérdés, létezik-e egyáltalán Nagy Testvér, akkor döbbenhet rá az olvasó az antiutópia kulcskérdésére: vajon mi működteti a zsarnokságot? Az író keményen szembesít, és az emberi természet mély vizsgálatára kényszerít.

Huxley szerint a vágyaink révén tartanak fogva bennünket, Orwell inkább a félelem szerepét emeli ki. Mindkettejüknek igaza lehet. Nehéz leckét kell megtanulnunk, egyéni és kollektív erőfeszítések árán, hogy véget érjen az évezredek óta vissza-visszatérő szenvedés. Az antiutópiák hosszú sora mutatja, hogy a szabadsághoz fel kell nőni. Ehhez hozzátartozik, hogy emlékszünk a múltra és igyekszünk tanulni belőle. Ebben nyújthatnak támpontokat a keserű orvosságként ható antiutópiák.

Idézetek a szabadságról

„A szabadság nem egyszerűen a zsarnokság vagy az elnyomás hiánya. Nem is felszabadítás arra, hogy azt csináljunk, amit akarunk. A szabadságnak megvan a maga belső logikája, amely megkülönbözteti és megnemesíti: a szabadság az igazsághoz van rendelve, és abban teljesedik ki, hogy az ember keresi az igazságot és benne él abban.” (II. János Pál)

„Aki lemond szabadságáról, az ember voltáról, emberi jogairól, mi több: kötelességéről mond le.” (Jean-Jacques Rousseau)

„A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem.” (Bibó István)

„A madár nem érzi, hogy megnyesik a szárnyát, de nem tud repülni többé.” (Jules Renard)

„Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!” (József Attila)

Szabados Éva

Forrás: Wikipédia, MEK, citatum.hu