L. Stipkovits Erika: Ölelni és ölre menni

Berente Erika írása

Ölelni és ölre menni címmel jelent meg L. Stipkovits Erika pszichológus negyedik kötete, melyet november 18-án mutatott be a közönségnek a Kisfaludy Teremben. Beszélgetőtársa D. Pusztai Andrea volt.

Miért szentelt könyvet a testvéri kapcsolatnak? – szólt a társalgást bevezető első kérdés. Az eredeti családunk, ahol megszülettünk és felnőttünk, meghatározó egész életünkre. Az ott szerzett tapasztalatok és rögzült minták nehezen felejthetők, vagy írhatók felül. Normális esetben a testvérünkhöz, testvéreinkhez fűződő kapcsolat az a családi kötelék, ami legtovább tart, s ami végig hatással van ránk. Ráadásul szüleink mellett testvéreink azok, akik a legtöbbet tudják rólunk, leginkább ismerik erényeinket és hibáinkat.

Létezik a jó testvérkapcsolat mítosza, pedig a valóság erősen eltér ettől, hiszen a testvérek közötti konfliktus természetes, mi több, szükségszerű, hiszen ez nevel minket a közösségi kapcsolatok megfelelő kezelésére. Ezzel együtt a testvérek közötti viszony gyakran problémákkal terhelt, amit a család sokszor tabuként kezel. A mélyen gyökerező baj aztán alattomosan, akár egy életen át mérgezi a vérségi kötelék által egymáshoz béklyózott emberpárt.

A szerző 11 fejezetben járja körül a testvér-lét tipikus konfliktusforrásait: a születési sorrend kérdését, az egyes szülőtípusok hatását, az „ikerség” sajátosságait, a túl nagy, illetve túl kicsi korkülönbség következményeit, a testvérféltékenységet, az egyenlőtlen bánásmód rombolását, az egykeség hozadékát, a tipikus családi játszmákat, a csonka-, illetve a mozaikcsaládok működési hibáit. Felszínesen érint két nehéz, de szerencsére nem általános helyzetet: a beteg és az elhunyt testvérrel való érzelmi kapcsolatot – ez azonban egy újabb kötet témája kellene, hogy legyen.

L. Stipkovits Erika – jó szokásához híven – most sem hagyja cserben olvasóját, az új ismeretekkel felvértezett érdeklődő segítségére siet. A kötet végén gyakorlatokat tesz közzé, melyek kellő „tréninget” követően „védőhálóként” segíthetik a testvérszerepbe belecsöppenő kisgyerekeket, illetve a már felnőtt testvéreket is.

Jocha Károly: A lólengés magyar világklasszisai

Sipos Sándor: Az utolsó magyar katonai lovag

Csiszár Antal írása

November 18-án a Kisfaludy Károly Könyvtár muzeális gyűjteményében Sipos Sándor könyvbemutatójára került sor: Az utolsó magyar katonai lovag című kötet szerzőjével Szalay Balázs társalgott. Érdekes megnézni miként „beszélnek” a különböző korok történelmi tankönyvei a doni katasztrófáról, hogyan tükröződik ez a téma terjedelmében és a tárgyalás szemléletében. A Kádár-korszak csupán néhány sort szentelt az esemény felelevenítésének, a kudarcot, a sereg felbomlásának képét vetítette – a politikai rendszer nem vállalhatta a „baráti” Szovjetunió ellen harcoló honvédek hősi helytállását. A rendszerváltás után már árnyaltabb értékelés vált lehetővé, de még ekkor is születtek pro és kontra véleményeket megfogalmazó szakmunkák.

Oszlányi tábornok (a német és a magyar hadsereg 40000 katonájának parancsnoka) életútja cáfolja a menekülő katona – szocialista tankönyvekben szereplő – sztereotípiáját, érdemeiért kétszer is megkapta a Katonai Mária Terézia-rend vaskeresztjét. A műben a szerző kiemeli, hogy a német szövetséges nem bocsátotta rendelkezésükre a megfelelő fegyverzetet, hosszú szakaszt (kétszáz kilométert) kellett biztosítaniuk. Ennek ellenére merész rajtaütést, részgyőzelmet is elkönyvelhettek. Jány Gusztáv főparancsnok hadparancsa igazságtalan és megalázó volt, ezt később vissza is vonta (a hadsereg egyáltalán nem veszítette el a becsületét).

Hősnek kell tekinteni honvédainkat, akik az orosz télben, gyenge fegyverzettel, a kilátástalan körülmények közepette is helytálltak, a vereség nem írható az ő számlájukra. Az elesettek, sebesültek, fogságba kerültek becsületének helyreállításához elengedhetetlen a reális történelmi megközelítés, emlékük megőrzése. Oszlányi tábornok győri leszármazottakkal is dicsekedhet – a Győri Honvéd Hagyományőrző Egyesület ápolja a magyar katonai tradíciókat, Sipos Sándor a vezetőjükkel, Csenár Imrével is felvette a kapcsolatot. Az egyesület akkori rangidőse (99 éves volt) élő szemtanúként adhatott információkat a számára. Megtekinthettünk egy filmhíradó részletet is, melyben a kormányzó úr átnyújtja a Vaskeresztet Oszlányi Kornél tábornoknak.

Nárai Márta – Reisinger Adrienn: Társadalmi felelősségvállalás és részvétel – A lokális és területi közösségi folyamatokban

Ősze Mária

Nárai Márta szociológus és Reisinger Adrienn közgazdász, a Széchenyi István Egyetem docensei. A szerzőpáros monográfiája a Dialóg Campus kiadó Studia Regionum sorozatában jelent meg 2016-ban. A szerzőkkel a Kisfaludy Károly Könyvtár második emeleti rendezvénytermében Prof. Dr. Rechnitzer János közgazdász, egyetemi tanár, a győri Széchenyi István Egyetem Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskolájának vezetője beszélgetett. A szerzők hosszú ideje foglalkoznak a témával, hallgatóként, doktoranduszként, egyetemi oktatókén ezen a területen végeztek és végeznek kutatásokat, valamint tartanak kurzusokat az egyetemen. Ennek a könyvnek az ötlete 2011-ben született meg, öt év kellett ahhoz, hogy a végleges, rendkívül érdekes, izgalmas és aktuális változat elkészüljön. Előzménye egy 2012-ben kiadott egyetemi jegyzet volt.

A szerzők végzettségüknek megfelelően ugyanazt a témát két különböző szemszögből közelítették meg: egyikük a társadalmi felelősségvállalás és a civilek, másikuk a társadalmi részvétel és a civilek irányból. A kötet komoly elméleti alapvetést tartalmaz, minden teória mellett azonban az empirikus kutatásokat és azok eredményeit is bemutatják. 2012 és 2013 folyamán végeztek felmérést 1000 fő bevonásával, emellett a civil szervezeteket, azok vezetőit és önkénteseket is megkérdeztek. Számos országban ugyanis jól működik, hogy az embereket különböző társadalmi kérdésekben meg lehet szólítani, rá lehet venni őket szerepvállalásra is, sőt sok eredményt elérő együttműködések is születnek. Azonban a felülről épített, autoriter, központosított kultúrákban a társadalom átrendeződik, a közösségek, a civil szféra háttérbe szorul, mivel mindent felülről akarnak irányítani.

A kötetben szó esik a társadalmi felelősségről, milyen intézmények léteznek, mennyire működnek ezek jól, milyen módszerek és eljárások vannak ezen a területen, mekkora az egyén felelőssége a társadalmi folyamatokban. A szerzők tárgyalják a tervezés témakörét is, hogyan vehetnek részt az állampolgárok a társadalom tervezésében, milyen módszerei és technikái vannak ennek. Sajnos, ahogy az egyetemi hallgatók, úgy az állampolgárok jelentős része sem ismeri a civil szférát és az abban működő szervezeteket. Például a beszélgetésből az is kiderült, hogy a magyarországi munkavállalók 40%-a nem ajánlja fel adója egy százalékát semmilyen szervezet számára sem.

A szerzők elárulták, hogy ez az első önálló monográfiájuk, és nagyon jó érzés volt hosszú évek munkájának gyümölcsét kézbe venni. Céljuk a szemléletformálás, hogy az emberek belássák, egyénileg is van lehetőségük alakítani a társadalmat, képviselni valamilyen fontos ügyet.

Vollein Ferenc: Tündérország

Szemes Péter bemutatásában került az érdeklődők elé Vollein Ferenc képkatalógus kiadványa Tündérország címmel a Könyvszalon második napján, november 19-én a Kisfaludy Károly Könyvtár muzeális gyűjteményében. A kötet a rendkívül fiatal, mindössze 17 éves festőművész pályafutását mutatja be 67 színes alkotáson keresztül. A képkatalógust kortárs képzőművészeti és irodalmi alkotók tanulmányai, továbbá a művészi életpályát dokumentáló színes képi anyag is gazdagítja.

Szemes Péter: Itt és otthon

tmoni írása

A Szemes Péter irodalomtörténész, a Pannon Tükör című kulturális folyóirat főmunkatársa 2008 és 2014 között megjelent válogatott kritikai írásait tartalmazó, Itt és otthon címet viselő kötet bemutatójára szombaton került sor a megyei könyvtár muzeális gyűjteményében. Szalai Zsolt költő, kritikus beszélgetett a zalaegerszegi szerzővel, akinek értekező prózája – amint azt a cím is sugallja – a regionális és magyar irodalmi életből is merít. A könyv első részének (Itt) a lokális tere a nyugat-dunántúli régió (Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye), melyet Szemes Péter Szellemi Pannóniának nevez. Ennek értelmében az idevalósi szerzők egy-egy kötetéről készült kritikák kaptak helyet benne, így természetesen győri írók írásaival is találkozhatunk. Megmérettetik például Pátkai Tivadar A kőrisfa árnyéka, Villányi László Ámulat és Joó József Zsidahó című alkotása is. A második rész (Otthon) viszont a teljes kortárs magyar irodalomból (vers, próza, dráma, gyerekirodalom) merít, de tartalmaz tanulmánykötetekről, esszékötetekről írt kritikákat is. A szerző szerint írni kell a régió szerzőiről, mert nem kellene hagyni, hogy a köztünk élő, értékes szerzők feledébe merüljenek, de azt is nagyon fontosnak tartja, hogy „hazahozzuk” a magyar irodalmat, vagyis ismertessük meg a régió lakóival.

Szita Szabolcs: Gyógyíthatatlan sebek

Berente Erika írása

A Holokauszt Emlékközpont Kiadásában, a közelmúltban jelent meg Szita Szabolcs Gyógyíthatatlan sebek című monográfiája. A szerzővel ez alkalomból Hajba Ferenc újságíró beszélgetett a Kisfaludy Könyvtár rendezvénytermében. A kötet alcíme árulkodó: Magyarok az auschwitz-birkenaui lágervilágban.

Aki érdeklődik Szita Szabolcs munkássága iránt, az tudja, hogy kutatási területe a második világháború időszaka. Jelen kötete azért bír kiemelkedő fontossággal, mert a „magyar Auschwitzról” elsőként megjelent, összegző jellegű tudományos mű. A kötetről való beszélgetés során általánosabb érvényű kérdések is felmerültek: Hogy lehetett ezt az időszakot túlélni? Talpra állni, és újra nevetni? Hogyan őrzi meg lelki egészségét a kutató, aki évtizedeken át e témával foglalkozik? Miért jöttek létre a halálgyárak? Hogyhogy nem tudtak az egyházak hatékonyabban fellépni? Miben és mennyire felelős Magyarország? Mi lett azokkal, akik visszatértek?

A könyv maga 14 fejezetre tagozódik. Egy-egy rész foglalkozik az auschwitzi munkatábor kiépítéséről, a magyar cenzúráról (Ki mit tudott?), a zsidó tárgyú rendeletekről, a „munkás áttelepítésekről”, a Höss akció előkészítéséről, a vasúti szállítás műhelytitkairól, a zsidó önmentési akciókról, a deportálás utolsó heteiről, az elhurcoltak visszatéréséről. Külön fejezetet kap a történelmi felelősség kérdése, valamint a két nagyszabású Auschwitz-per. Egy rövid írásban szó esik még Auschwitz-Birkenauról, mint a világörökség tagjáról is. A kötetet névmutató, fotóapparátus és 11 oldal terjedelmű irodalomjegyzék zárja.

Jobbágyi Gábor: 1956 és a megtorlás fekete könyve

Csiszár Antal írása

Az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából a Kairosz Kiadó gondozásában jelent meg Jobbágyi Gábor kötete, az 1956 és a megtorlás fekete könyve. A jubileumi kiadványt a Könyvszalon harmadik napján, november 20-án mutatták be a győri olvasóközönségnek. A rendezvény helyszíne a pódiumszínpad volt, a szerzővel Jobbágyi Zsolt beszélgetett.

Jobbágyi Gábor saját megélései, tapasztalatai, valamint levéltári források alapján, szemtanúk segítségével és logikai úton próbálta bemutatni a megtorlások mechanizmusát, indítékait és „sokkoló” eredményeit. A szerző koncepciója megkérdőjelezi az eddig hivatalosnak számító eseménysor ok-okozati összefüggéseit – mondhatni a forradalom kirobbanásának hátteréül a hivatalos történelemkönyvektől, szakmunkáktól eltérő képet fest.

Jobbágyi Gábor elöljáróban felvázolja a Rákosi-rendszer utolsó időszakát, majd képet kapunk a magyar politikusok mozgásterének kremli kijelöléséről, felsejlik a titkosszolgálat, a külföldi (szovjet tanácsadók) szerepe is. A könyv központi témakörére térve a szerző véleményt formál a bírói szervezet függetlenségéről és az ítélethozók szakképzettségéről. Kritikával illeti az akkoriban szokásos bizonyítási eljárást. Számtalan forrás támasztja alá például, hogy a vádlottakat fizikai és pszichés tortúrának vetették alá, így csikartak ki hamis önvallomásokat. Forrásait áttanulmányozva megállapítja, hogy az ítélethozatali munka igazságtalansága mellett következetlen, logikailag ellentmondásos volt, például az ítélet első fokon egy év börtön, másodfokon halálbüntetés. Ezek az úgynevezett „eljárások” a justizmord (joghalál) eklatáns példái.

Egy olyan rend, melyben nem valósul meg a hatalmi ágak szétválasztása, az önkény melegágya. Ha ehhez olyan bírói és ügyészi szervek tartoznak, amelyek a hatalmat készségesen kiszolgálják, s futószalagon hozzák a súlyos, elmarasztaló, gyakran halálos ítéleteket, az maga az intézményesített terror.

Az akkor történteket kutatni és papírra vetni kell, mert ahogy az idő múlik, egyre kisebb lesz a szemtanúk száma, egyre kevesebben fognak tudni szót emelni a meggyilkoltakért, a levéltárakban fellelhető iratanyag pedig töredékes.

Somogyi Ferenc: Tigrislovaglás

Szabados Éva írása

Somogyi Ferenc új kötetének bemutatását az emblematikus cím magyarázatával kezdte. A keleti eredetű és Hamvas Bélánál is megjelenő szimbólumnak több szintű jelentése van. Első szinten a társadalmi visszásságokhoz való kritikus viszonyulást, második szinten remetelétbe kivonulást jelent. A harmadik szinten már továbblépve őrzi, ápolja az évezredes értékeket. A negyedik, legmagasabb szinten pedig úgy van jelen az ember az adott korban, hogy az már nem érinti. „Ami felett nincs hatalmam, annak ne legyen hatalma felettem.”

Nagy bátorság kell, hogy valaki felugorjon a tigris hátára, méghozzá fegyvertelenül, hiszen nem az a cél, hogy megöljük a tigrist, hanem hogy legyőzzük. A szerző könyve borítójáról azt mondta, mindent összefoglal, ami az írásában ki van fejtve: Pallas Athéné ül a tigris hátán.

Somogyi Ferenc, a Széchenyi István Egyetem Nemzetközi és Elméleti Gazdaságtan Tanszékének vezetője szerint minden tudománynak legelőször is igazi emberképpel kellene rendelkeznie, mielőtt bármit lefektetne. Meg kellene határozni, hogy milyen értékek mentén gondolkodunk. Hisz morál nélkül nincsen semmi. Most mégis éppen ez az, ami romokban hever. Hol keletkezett a létromlás? Honnan erednek a természetben, a társadalomban és az emberek pszichéjében is támadó gondok?

A Tigrislovaglás egy fontos szempontra hívja fel a figyelmet, az időtényezőtől nem lehet eltekinteni. Somogyi Ferenc arról a 200 éves ciklusról beszélt, amely a 18. és 19. század fordulóján a tömegtermelés megjelenésével kezdődött, és napjainkban zárul le. Nyilvánvalóvá vált, hogy nem jó irányba haladunk, ezért forr a világ. Egy válságos korszak legfontosabb kérdése pedig az, hogy merre tovább?

A könyv négy jövőre vonatkozó forgatókönyvet tartalmaz. Ezek közül három pozitív, egy pedig figyelmeztető. Az emberi léptéket meghaladó technológia veszélyességében valamennyi közgazdász egyetért. A nagy technológia egyik súlyos, de valószínűsíthető következménye az ember idomítása és tenyésztése. A megoldás a tisztességes társadalmi kontroll, és az emberléptékhez való visszatérés.

Somogyi Ferenc kiemelte, mennyire fontos a lokalitás megerősítése, mely magában rejti az élet centrumát, lényegét. Ha a globalizáció felszámolja a kulturális diverzitást, magát az életet számolja fel. Ennek megfelelően a „tolsztoji” forgatókönyvet tartaná a legkívánatosabbnak, ahol az egészséges méretű közösségekben újra jelentősége lehetne a cselekvő példaadásnak, az alapvető értékek átörökítésének.

Pörös Géza: Krzysztof Zanussi világa

Szilvási Krisztián írása

Pörös Géza, a Duna Televízió egykori alelnöke volt november 20-án a pódiumszínpad vendége Krzysztof Zanussi világhírű lengyel filmrendezőről írott kötete kapcsán, a szerzővel Kucska Ferenc beszélgetett. A Zanussi világa című könyv – amely alapossága révén kivívta a szakma elismerését – tavaszi bemutatójára maga az életrajz „tárgya”, a 77 éves direktor is ellátogatott, aki személyes jó barátjának nevezi a szerzőt. Kezdésként megkerülhetetlen témaként Andrzej Wajda, az idén októberben elhunyt Oscar-díjas filmrendező került szóba, a róla szóló közel negyed óra jelzi, mekkora művészt veszített vele a világ.

Pörös Géza évről évre rendszeres meghívottja a Lengyel Nemzeti Filmfesztiválnak, ám útját a lengyel filmművészethez tulajdonképpen egy véletlennek köszönheti: egy filmpályázat révén jutott el Lengyelországba, így találkozott az ottani filmművészettel. Magát Krzysztof Zanussit csupán a harmadik filmje után szerette meg, tulajdonképpen akkor értette meg igazán mozijai szellemét és lelkét. Zanussi összes filmjében az egyes embert vizsgálja, azt, hogyan lehetséges tisztességesnek lenni, maradni egy ilyen „elrontott” világban. Milyen utak, tévutak, lehetőségek és módozatok merülnek fel, léteznek ezzel kapcsolatban. Pontosan 30 évvel ezelőtt, 1986 decemberében sikerült először „találkoznia” Zanussival, Varsóban, a rendező saját lakásában személyes tárgyai (valamint felesége és édesanyja főztje, kávéja) révén. Mintegy fél évvel később aztán maga a művész kopogott be Pörös Géza ajtaján elhagyhatatlan, állandóan viselt öltönyében. Így kezdődött minden.

Zanussi csodagyerekként indult, fizikusnak tanult, hat nyelven beszél és dolgozik tökéletesen. Pörös Géza elárulta, hogy „vonzottak benne bizonyos értékek, amelyeket ma is fontosnak és vállalhatónak tartok, ezért írtam meg róla ezt a könyvet.” Sokat elmond például róla, hogy pluszpontot jelentettek nála az intellektuális típusú, beállítódású színészek. Kucska Ferenc szerint Zanussi egy „Istenkereső rendező”, filmjeiben folyton ott lebeg a hit, forgatott alkotást II. János Pál pápáról is. Való igaz, fizikus volta ellenére filmjeiben sokszor utalt a „végtelenre”, azaz végső soron az Istenre. Vallásos nevelésben részesült, és Lengyelországban a vallás sokat többet jelentett és jelent, mint nálunk. Benne fiatal korától kezdve az élt, hogy „meg kell adni Istennek, ami az Istené”. Filmjeiben a temető, mint szélesebb értelmű szimbólum, rendszeresen megjelenik.

Kamarás István: Embertan-erkölcstan sztori

Csiszár Antal írása

Kamarás István két kötetét is bemutatták az érdeklődőknek a Könyvszalon utolsó napján, november 20-án. A jól ismert szociológussal, egyetemi tanárral, szépíróval, az Isten Bohócai Rend alapítójával Homor Tivadar erkölcstani tantárgypedagógus beszélgetett.

Kamarás István 1988 óta vesz részt egy sajátos magyar tantárgy – az embertan-erkölcstan – kidolgozásában, és bevezetésének előkészítésében. Tankönyvíró, a NAT emberismeret fejezetének szerzője, pedagógusképzésben résztvevő egyetemi tanár, tanszékvezető. Itt krónikásként, az Embertan-erkölcstan sztori szerzőjeként szerepel.

Az erkölcstan kérdése társadalmi és tankönyvi kihívás is egyben. A megfelelő szintű oktatáshoz kellő számú és felkészült pedagógusra van szükség. Ez önmagában is problémaforrás. Egyrészt vannak egyetemi diplomát szerzők eme diszciplína tanításához, de van hatvan órás képzés is nem szakos tanároknak, ami az előzőek körében méltán kelt feszültséget. Főleg akkor, ha a tapasztalatok szerint az iskolavezetők a hatvan órásakat részesítik előnyben. Ez utóbbi tanfolyam kevéssé vértezi fel a pedagógusokat, hiszen napjaink képlékeny viszonyai sebeket ejtettek az általános erkölcsi nívón, a farkastörvények nem kedveznek a segítőkészségnek, együttérzésnek, odaadásnak. Az emberi kapcsolatok sokszor kihűlnek, mindenütt tapasztalható a tömegember-lét általános elidegenedettség érzése. Ezen kíván segíteni hosszabb távon az új tantárgy, ám a kísérlet sajnos kudarcba fulladt. E hungarikumnak számító pedagógiai kezdeményezés krónikáját vetette papírra Kamarás István.

Fotók: Szabó Béla, Zilahy Márta, Vas Balázs