Idén is Kortársasjáték

A XVI. Győri Könyvszalonon

A november 18-tól 20-ig zajló XVI. Győri Könyvszalon programjai között idén is kiemelt helyen szerepel a Kortársasjáték drámaíróverseny, ahol 1 nap alatt kell színdarabot írniuk kortárs magyar drámaíróknak. Idén Garaczi László, Pozsgai Zsolt és Zalán Tibor lesznek a felkért szerzők, akik a Könyvszalon megnyitóján húzzák majd ki a témát a Kisalföld napilap aznapi szalagcímei közül. A kész műveket bemutató előadásra már megvásárolhatók a jegyek a Győri Nemzeti Színház pénztáraiban és online is.

A rendezők idén Bagó Bertalan, Háda János és Szűcs Gábor lesznek, a színészek pedig Fejszés Attila, Kovács Gergely, Janisch Éva, Sík Frida, Jáger András; Járai Máté, Rupnik Károly, Nagy Johanna, Menczel Andrea, Molnár Erik; Budai Zsófi, Sárközi József, Bende Ildikó, Mihályi Orsolya, Molnár Zsolt.

Garaczi László

1956. július 17-én született Budapesten. Az egri Ho Shi Minh Tanárképző Főiskolán magyart és történelmet, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen filozófiát hallgatott. Verset, prózát, esszét, drámát is ír, több mozi- és tévéfilm-forgatókönyv is a nevéhez fűződik. 2004-ben magyarra fordította William Shakespeare Hamlet, dán királyfi című drámáját. Elképesztő mennyiségű irodalmi elismerést kapott, például 2001-ben József Attila és Szép Ernő díjat, 2002-ben Márai-díjjal tüntették ki, 2009-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével díjazták. Több drámaíró versenyen vett már részt.

Néhány műve: Imoga, Ovibrader, Plasztik, Mintha élnél, Pompásan buszozunk!, Wünsch híd, Mami Blue, Nyugalom

Pozsgai Zsolt

1960. szeptember 20-án született Pécsen. Drámaíró, színházi és filmrendező, forgatókönyvíró. Több színháznak volt művészeti vezetője. Irodalmi és kulturális kiadványok közreműködője. 1992-ben Szép Ernő díjat kapott. Liselotte és a május című darabjának filmes átiratából készült a Liza, a rókatündér című mozi Balsai Móni főszereplésével. A tavalyi Kortársasjátékon Tengerre, Magyar! című drámájával megnyerte a legjobb dráma díját a zsűri döntése alapján.

Néhány műve: Horatio, Fekete méz, Liselotte és a május, Razzia, Konyec (eredeti forgatókönyv), Janus, Kisváros, A nevető ember (színpadra alkalmazta)

Zalán Tibor

1954. augusztus 27-én született Szolnokon, gyerekkorát Abonyban töltötte. József Attila-díjas (1987) költő, író, dramaturg, pedagógus, egyetemi tanár. 2005-től 2007-ig a zalaegerszegi Griff Bábszínház, 2008 óta pedig a Békéscsabai Jókai Színház dramaturgja, színdarabírója. „Szemem színe kék, ha boldogtalan vagyok, akkor zöld, és ez elég sűrűn előfordul velem.” – írja önéletrajzában. Nemcsak versenyzőként, de zsűriként is vett már részt drámaíró versenyen.

Néhány műve: Sakk-bástya, Papírváros, Papageno a metróban, Szása i Szása, Zalán Tibor és néhány akvarell

A Kortársasjáték résztvevőinek díjazása több kategóriában történik. A tavalyi évhez hasonlóan szakmai zsűri dönt a legjobb drámáról, a közönség a legjobb előadásról. A közönségdíjas produkciót a nézők a harmadik előadás után színházjegyük megfelelő urnába dobásával szavazzák majd meg. A 3 tagú zsűri Forgács Péter, a Győri Nemzeti Színház Igazgatója, a Kortársasjáték ötletgazdája, Egressy Zoltán József Attila-díjas drámaíró, a győri teátrum dramaturgja és dr. Horváth Sándor Domonkos, a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér igazgatója lesznek, akik díjazzák a legjobb színészt, a legjobb színésznőt és idén újításként a legjobb rendezőt is.

Forrás: Győri Nemzeti Színház

2016.10.19