Főispánoktól a „frizsiderszocializmusig”

Lezajlott a Szülőföldünk honismereti pályázat díjkiosztója

A Szülőföldünk Győr-Moson-Sopron Megyei Honismereti Egyesület hagyományos módon idén is három témakörben hirdetett pályázatot. Ezek: az új és legújabb kori történeti kutatás, néprajzi és nyelvjárási gyűjtés, valamint helytörténeti és néprajzi fotózás.

A pályázaton bárki részt vehetett, aki a megyében lakik, tanul vagy dolgozik; esetleg innen származott el, és pályamunkája Győr-Moson-Sopron megye egészével, vagy részegységével valamely módon összefügg.

A pályázatra az ifjúsági kategóriában 10, a felnőttben pedig 20-25 oldalas dolgozatokat vártak. A beküldött pályaműveket Dancsecz Mónika, dr. Horváth József, Jászberényi Ferencné, Nagy Róbert, Néma Sándor és Szalontay Judit lektorálta.

Az eredményhirdetésre 2016. augusztus 12-én a Városi Művészeti Múzeum dísztermében került sor. A beküldött pályamunkák jeligések voltak, a pályázók kiléte az eredményhirdetésig titokban maradt. Most, hogy olvashatjuk a neveket, már bizton számíthatunk arra, hogy a beküldött tanulmányok színvonala egyenletesen magas. Valóban így van: a Helytörténeti kategóriában megosztott első díjat kaptak négyen is. A díjazottak összesített névsora:


Helytörténeti kategória

1. helyezett: Torma Attila: Főispánok élete, munkássága Győr vármegyében 1917-1950 között. Jelige: „Megyei kormányzók”
1. helyezett: Dr. Karácsony István: Szigetköz Érsek Imréje, Érsek Imre Szigetköze, Ki volt Érsek Imre? Jelige: Érsek Imre „pokoljárása”
1. helyezett: Dr. Szűts Tibor: Győr 1945-1990 (gazdasági fejlődés elemzése). Jelige: „Frizsiderszocializmus”(64)
1. helyezett: Szabady János: Tanulmány Csanak és Ménfő egyesüléséről, a helységek szőlőművelésének története. Jelige: Ménfőcsanak
2. helyezett: Hárs József: Pista és a zene eredeti forrásokból, 1927-1979. Jelige: Zongoráztam Gyertyafénykeringőt és egy szép Bachot…
3. helyezett: Fortuna Patrícia: A Fortuna család története (CD melléklettel). Jelige: „Féltő Fortunád mindig kegyeljen”

Néprajz kategória

1. helyezett: Takács Istvánné: Halászat, horgászat a Szigetközben. Jelige: szigetközi
2. helyezett: Prikler Szilvia Beatrix: Egy házasság szexuális tehetetlenségből fakadó problémái (19. században). Jelige: Válás

Fotó kategória

1. helyezett: Harsányi Attila: „Nem éltem hiába”: Schima Bandi győr-gyárvárosi munkái. Jelige: „Iparművész”
2. helyezett: Baráti Franciska: Ilyen szép korszerű épületek váltsák a régieket ma Halászin. Jelige: Franciska

A díjazott és dicséretben részesült munkákat a megyei közgyűjteményekben helyezik el. A korábbi és a legújabb pályázati anyagokat keressék a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár Helyismereti Gyűjteményében, a Kisfaludy Károly Könyvtárban.

Berente Erika
Fotó: Némáné Kovács Éva

2016.08.17