…üzent hadat aprócska déli szomszédjának, eldöntve ezzel a dominólánc első elemét Európa politika játszóterén. A következmény közismert, egy hétre rá már a nagyhatalmak zöme háborúban állt egymással. Egy terrorista merénylet – mert az volt, bár Szerbiában Princip nemzeti hős – végül.

Vajon történelmi szükségszerűség volt-e, hogy a hadüzenet és a két állam közötti harc világháborúhoz vezessen? Személy szerint nem hiszek a történelmi szükségszerűségben (amely egyébként is marxista tézis, és bizonyíthatatlan), hiszen a döntéseket emberek hozzák, és ez a felelősség egyfajta elhárítása. Ennek ellenére mondható, hogy voltak olyan mechanizmusok, amelyek azt sugallják, hogy a háborút nem lehetett elkerülni. Ugyan az Osztrák-Magyar Monarchia egyáltalán nem volt militarista állam (költségvetésének sokkal kisebb hányadát fordította a hadseregre, mint Franciaország, amely vezetett ebben még Németországot is megelőzve!), de készült a szövetségek közötti leszámolásra. A neuralgikus pont a világpolitikában Németország volt, amely lényegesen kisebb szerepet kapott a gyarmatosításban, mint amire a gazdasági teljesítménye predesztinálta. A másik „lókötőnek” Oroszország bizonyult, amely balkáni politikájával hagyományos stratégiai célja, Isztambul és a délszláv államok fölötti befolyás megszerzésére törekedett. Oroszország volt az is, aki végül a benzint öntötte a háború gépének motorjába, mikor Péter szerb királyt biztosította támogatásáról a júliusi krízis esetén, így az elutasította az osztrák-magyar ultimátumot.

A Monarchia az előző évek két balkáni háborúja során veszített a tekintélyéből, mivel ottani szövetségesei hadicéljaikat nem érték el, viszont nyílt ellenlábasa, Szerbia megduplázta területét. Azt sikerült ugyan elérnie, hogy Szerbia ne jusson ki az Adriai-tengerre (és ennek volt köszönhető főként Albánia létrejötte!), de ezzel is csak a szembenállás nőtt a két fél között. Egy nagyhatalom a politikában addig tartható nagyhatalomnak, amíg képes akciót vezetni saját érdekszféráján belül, s az OMM sokszor bizonytalankodó külpolitikájából egyesek azt az – egyébként téves – következtetést vonták le, hogy már nem tekinthető annak. De a látszatra ügyelni kellett.

Kétségtelen, hogy a dualista államnak lépni kellett valamit, még akkor is, ha a Ferenc Ferdinánd elleni merényletet állampolgárságra nézve saját polgárai hajtották végre, mivel követhető volt a fonal, amely a terroristáktól egészen Szerbia politikai vezetéséig vezetett. Ennek mikéntjéről már eltérő nézetek voltak. A Ferenc Ferdinánd elleni merénylet utáni koronatanácson – ahol egyetértés kellett volna a döntéshozatalhoz – Tisza István magyar miniszterelnök vetette el egyedül a hadüzenetet. Ennek oka az volt, hogy úgy látta, hazánk számára a háború semmit nem hozhat, ellenben nagyon sokat tud veszíteni vereség esetén. Magyarországnak nem voltak területi igényei, hiszen éppen azzal foglalkozott, hogy a magyarság dominanciáját megerősíthesse az ezer éves határokon belül. Végül azonban ő is elfogadta a Szerbiának benyújtott ultimátumot, és az esetleges hadüzenetet.

Végül mind a német, mind az osztrák-magyar vezérkar tábornokainak vállán ott csücsült a kisördög, amely azt sugdosta: „Inkább most, mint később”. A korszak a statisztika aranykora volt, és a statisztikák azt mutatták, hogy Oroszország fejlődése olyan gyors, hogy pár éven belül a mozgósításbeli sebességelőny, amivel a Kettős szövetség rendelkezik, hamarosan elenyészik. Ebben az esetben pedig a matematikai pontossággal kialakított német haditervet, mely szerint előbb a franciákat ütik ki, majd utána lépnek csak fel a lassabban közeledő oroszok ellen, ki lehet hajítani a szemetes kosárba. Ez az „essünk túl rajta” érzés az egész társadalomban jelen volt, nem véletlen az a lelkesedés, ami a mozgósítás során sokszor átjárta az embereket. Le akarták tudni a konfliktust, hogy aztán egy igazságosabb és boldogabb életet folytathassanak. Csak utólag tudjuk, mekkorát tévedtek!

Nyugodtan kimondható, hogy a Monarchia hadüzenetének fő okai a következők voltak:
- Szerbia OMM elleni propagandája a Balkánon, sőt a Monarchián belül.
- Félelem Oroszország Balkánon történő előrenyomulásától.
- Félelem attól, hogy néhány évvel később rosszabb körülmények között kell majd felvenni a harcot.
- Németország végül fehér lapot adott a katonai akcióhoz, mondván, bármilyen következménye lesz a Szerbia elleni hadüzenetnek, szövetségese mellett fog állni.

Az Osztrák-Magyar Monarchia vezetése 1914. július 28-án bízott abban, hogy egy gyors, rövid háborúban csapást tud majd mérni Szerbiában, s így megingott nagyhatalmi pozícióját megerősítheti, abban pedig biztos lehetett, hogy amennyiben eszkalálódik a konfliktus, és Oroszország is ringbe száll, akkor a kor legerősebb hadserege, a német ott lesz megsegíteni őt.

Mikor Báró Giesl 1914. július 28-án Belgrádban átadta Ferenc József császár és király hadüzenetét, a dominók dőlni kezdtek…

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom:
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1914_julius_28_kirobban_az_elso_vilaghaboru/
Németh István: Az első világháború 1914-1918 : Tanulmányok és dokumentumok. Bp.: L’Harmattan, 2014.

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.