Melynek egyik mennyezetfreskója mi mást is ábrázolna, mint a szentgotthárdi csatát. Dorfmeister István híres képén pedig van egy fehér ló, ami állítólag mindig szembe néz a látogatóval, így tartja a helyi hagyomány. Az úthoz a már sokszor használt Révhelyi Elemér által készített képeket ajánljuk.

Szentgotthárd legmeghatározóbb épülete, akárhogy is nézzük, a jelenleg jórészt az önkormányzat által belakott cisztercita apátság épülettömbje a Nagyboldogasszonynak szentelt templommal. Mindkettő barokk épület, építtetői a ciszterciták, akiket még 1183-ban telepített le itt (Zirccel egy időben) III. Béla királyunk. A jámbor, de a kor gazdálkodási ismeretinek birtokában lévő barátok Trois Fontaines-ből érkeztek, a Rába és a Lapincs összefolyásánál lévő települést, kolostori majorságokat pedig a Szent Istvánnal azonos esztendőben e földi világot itt hagyó hildesheimi püspökről, a bencés St. Gotthardról nevezték el. A ciszterciek majd 400 esztendeig imádkoztak és dolgoztak itt, amíg nem Zsigmond királyunk a kolostort mindenestül a Széchy családnak nem adományozta. Széchy Margit pedig 1556-ben elűzte birtokáról a cisztercitákat, pedig az elkövetkező vérzivataros esztendőkben nagy szükség lett volna az imájukra. Mert az ekkor már fallal kerített kolostort és templomot 1604-ben egy Wolfgang von Tieffenbach nevű zsoldosvezér szedett-vedett hada szállta meg, akik aztán Bocskai hadainak közeledtére az épületeket felrobbantva elinaltak Szentgotthárdról.

Így 70 évig templom nélkül maradtak a gotthárdiak, mígnem 1676-77-ben fel nem építették azt az istenházát, amit aztán az új, barokk kolostor és templom elkészülte után magtárként hasznosítottak. A szembeforduló fehér ló mellett a másik legenda arról szól, hogy ennek tornyát még a szentgotthárdi csatában lőtték el a császáriak. Akik 1664. augusztus elsején egy nagy esőtől pillanatok alatt félelmetes folyammá duzzadó (erre a mutatványra manapság is képes) Rába segítségével tönkreverték a felfuvalkodott Köprülü Ahmed Bécs ostromára felvonuló hatalmas hadát. Tehát sehol sem volt még a „magtártemplom” 1664-ben, viszont Vak Bottyán hadait láthatta már, amikor a város alatt 1705. december 13-án a vidám kurucok tönkreverték Hannibal Heister fegyelmezett hadát. A kuruc idők után béke köszöntött erre a tájra is, az 1730-as évek végén a Bécs melletti Heiligenkreuz-ból vissza is tértek a ciszterciták, 5 barát, és 1740-ben – gondolva a jövővel – hozzáfogtak a hatalmas kolostor, majd 1748. augusztus 14-i alapkőletétellel az impozáns templom építéséhez. A terveket Franz Anton Pilgram bécsi építész készítette, aki ebben az időben dolgozott a jászói premontrei apátságon is. Fényes Elek 1851-es nagy országleírásában beszámol a kolostor 3000 kötetes könyvtáráról és az apáti szobák szép Dorfmeister-freskóiról, mert a neves freskófestő nem csak az 1779. március 16-án Szili János, az 1777-ban alapított szombathelyi egyházmegye első püspöke által felszentelt templomon dolgozott. A gazdálkodni még mindig nagyon tudó ciszterek pedig Fényes Elek idején már a majorokkal együtt 29 helység felett rendelkeztek. Hogy aztán mindent elveszítsenek majd, és hírmondójuk se maradjon ezen a tájon.

Az ország harmadik legnagyobb barokk templomának városa pedig ott áll még mindig a Rába partján, közel a hármas határhoz. Igaz, híres dohány-, óra-, játék-, kasza- és selyemgyára sem működik már (apropó, ez utóbbiban még folyik némi textilipari tevékenység), de erősen belekapaszkodott a magyar fölbe, ahonnan 1919-ben még a Vendvidéki Köztársaság sem tudta kiszakítani.

További képek a MaNDA adatbáziásában böngészhetők.

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu