Az 1979-ben Locarnóban FIPRESCI-díjat nyert film drámai erővel ábrázolja azokat a manipulációkat, amelyeknek Busó Jani, a határ menti méntelepre frissen kinevezett, tanulatlan és tapasztalatlan vezető az áldozatává válik. A terrorisztikus hatalom mögötte és nevében működve számolja fel a méntelepet, mint az osztályellenségek horthysta fészkét, függetlenül attól, hogy ez a személyzet kitűnő szakemberekből állt.

A Gábor Pál Angi Verájával egy évben készült, ábrázolásmódját tekintve azzal párba állítható alkotás összetett társadalmi és lélektani hátteret fest a gyanakvó, robbanékony, indulatos, de jószándékú Busó Jani mögé. A méntelep kommunista vezetője (Madaras József) olyan ember, aki folyton szorong, csak néz, nehezen kommunikál, és nem tud szinte semmit tenni, mert hiányzik hozzá a szakértelme és a hatalma is. Meggyőzéssel próbálja maga mellé állítani a lovak minden mozdulatát ismerő méneskari tiszteket, akiknek bizalmatlanságán, ellenállásán rendre megtörnek törekvései. Intézkedéseivel a lovak életét is veszélyezteti. A tisztek azonban végrehajtatják a két mént egymás közelébe engedő végzetes utasítást – hadd lássa Busó Jani, milyen dilettáns.

A két malomkő közt őrlődő Busó Jani egyre inkább akadállyá válik az „élesedő osztályharc” jelszavát meghirdető, egyre kiismerhetetlenebbé váló pártbürokrácia számára. Az ÁVO egyre szorosabbra vonja csapatait a telep körül. A környékbeli kóbor kutyák leölésével kiprovokálja azt az helyzetet, ahol a tisztek végleg Jani ellen fordulnak. A film csúcsjelenetében az addig mozaikosan épülő cselekmény, a ki nem mondott konfliktusok feloldhatatlanul kitörnek. A félközeliben tartott feszült párbeszédes jelenetsorban ideológiák és magatartástípusok csapnak össze. Busót befolyásos bátyja, Mátyás, a szomszédos állami gazdaság vezetője, képviselő sem tudja megmenteni, mert hiába mondja neki, hogy lapuljon meg.

A film legintenzívebben a szorongásokban jeleníti meg a személyi kultusz torzulásait, a folyamatot, ahogy vidékre is leért, s ahogy a vidéki emberek élete néhány hónap alatt megváltozott. Mátyás érzi a torzulásokat, a problémákról őszintén beszél a Vezérnek, gondolván, Rákosi sok mindenről nem tudhat, félrevezetik őt, de neki tudnia kell a megoldást. A félelem és a szorongás, a terror pokoli vizuális képe a Vezér tar koponyáját hátulról mutató jelenet, melyben élet-halál ura atyáskodva leszidja az őszinte képviselőt.

A hatalom Mátyást is igen durván megleckézteti: hajnalok hajnalán az ágyból rángatják ki az ávósok, s viszi a fekete autó Recskre. Internálás helyett azonban egy internált intézőt kap maga mellé a bölcs vezértől, aki valóban tudja a megoldást a rossz permetezőszerre.

Kovács András filmje a hétköznapi történések szintjén mutatja meg, mennyire nem ismerik föl az emberek a folyamatot, amelyben élnek, hogyan őrli fel őket a rendszer, s szorul háttérbe a helyi viszonyokat még ismerő vezetés a mindent túlteljesítő, hozzá nem értő új garnitúrával szemben. Ez a terrorgépezet, amelynek működése országos szinten a Rajk-perben csúcsosodott ki, Busó Janit megölte, a népi származású párttitkárt, Máthét leváltotta, Mátyást pedig félreállította. Erről beszél a rendező a kiadvány Eltiport hitek című extrájában.

A film legnagyobb attrakciói viszont maguk a lovak. Ahogy Varga Vera, a film dramaturgja írja: a film „dramaturgjai” voltaképpen ők voltak. Érzékenységük, biológiai létezésük törvényei helyenként átírták ezt a nagyon erős írói anyagra épülő forgatókönyvet. A történet drámaiságát hordozó jelenetek is átalakultak, így született meg a fekete és a fehér mén élethalálharca a kancáért, a lószerelem csodálatos, megrendezhetetlen pillanatai. Koltai Lajos operatőr bravúros felvételeinek képi lírája, tragikus felhangjai kitágítják a film szimbolikus lehetőségeit: elemi erővel beszélnek arról, amiről a szorongó emberek nem tudnak: az emberség, a nemzeti értékek haláláról.

A Terror és forradalom 1949-56 sorozat következő darabja Bacsó Péter: Te rongyos élet! című filmje lesz.

Fazekas Eszter
Forrás: mandarchiv.hu