A Jaurinum Győri Történeti Társaság bemutatkozása a gyárvárosi közönség előtt

Koncz Dániel előadása

A Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Gyárvárosi Közösségi Házában július 6-án Eleink előéletei és előítéleteink címmel vetített képes előadáson Koncz Dániel régésztechnikusi munkája során szerzett tapasztalataira is támaszkodva mutatta be a X-XI. században Győr környékén élt emberek viseletét, életét.

Beszélt a jelenleg könyv formában fellelhető tudásanyagról, illetve a régészeti feltárások eredményeiről is. Szeretné, ha az ásatásokon szerzett ismeretek minél szélesebb körben elterjednének, segítve ezzel a történelmi tévhitek eloszlatását. Ehhez kapcsolódva kiemelte a filmek, illetve a Magyarországon is egyre népszerűbb hadijátékok jelentőségét. Ezek a legtöbbször kikapcsolódásnak, családi programnak számító alkalmak játékos formájuk mellett nagyszerű lehetőségek lehetnek a tudás kiszélesítésére is. Így az alkotóknak és a fellépő hagyományőrzőknek a szórakoztatás mellett a hitelességre is törekedniük kell. Pontosan ezt teszi a Jaurinum Győri Történeti Társaság is.

Az előadás kiegészítő részeként az érdeklődők láthatták az úgynevezett nyugati harcos és a keleti harcos teljes öltözetét, fegyverzetét, illetve egy rövid bemutatónak köszönhetően a keleti és a nyugati harcmodor közötti különbségeket is. A nézők kérdezhettek, kézbe vehették a fegyvereket, felmérhették a korhűen, szakszerűen elkészített felszerelés súlyát, saját maguk is felpróbálhatták az egyes kiegészítőket, így az egyetlen magyarországi ásatáson előkerült sisaklelet, a „pécsi sisak” rekonstrukcióját is.

A rengeteg tényt is tartalmazó történelmi előadás a vetített képeknek, a humornak, a játékos, de történeti hűségre törekvő gyakorlati bemutatónak köszönhetően rendkívül könnyeddé és közérthetővé vált – ami a jó ismeretterjesztés elsődleges feltétele –, így a közönség új ismeretekkel gazdagodva, de kellemes hangulatban térhetett haza.

Bogár Erika

2016.07.11