Magyarország belső helyzete sem volt kedvező. Noha a magyar udvarba az év elejétől érkeztek a hírek a török hadjárat céljáról, a magyar hadsereg csak lassan gyülekezhetett, elsősorban az élelmezési nehézségek miatt. A király végül augusztus elejére rendelte el a gyülekezőt, ami szokványos európai háború esetén elegendő is lehetett volna, ám a törökök sokkal gyorsabban mozgósítottak hihetetlenül hatékony hadtáprendszerüknek köszönhetően. Szerencsére a magyarok nem pusztán a királyra és seregére számíthattak, hanem a déli végeket még mindig felügyelete alatt tartó, és hatalmas vagyonnal rendelkező egykori kormányzó, Hunyadi János is készülődött az összecsapásra. Bár tízezernél is több zsoldos állt rendelkezésére – európai szinten hatalmasnak számított! –, ez kevésnek tűnt a sikerhez. A csatáról most nem írunk mást, hamarosan úgyis terítékre kerül a napfordulók között.

Magyar történelmi közhely – és nem minden esetben indokolatlanul –, hogy minket a „nyugat” rendszerint csak hitegetett támogatásával, de sohasem segített tényleges katonai erővel. Habár a XV. század közepére a keresztes háborúk eszméje háttérbe szorult, de sohasem volt teljesen visszhang nélkül. Mivel a magyar állam érezhetően végveszélybe került, a pápák többször éltek a keresztes hadjárat felélesztésének kísérletével, alkalmanként sikerrel. 1396-ban és 1444-ben is tekintélyes létszámú keresztes sereg indult a török hódítók ellen – noha a többséget mindkétszer a magyar katonák adták –, ám végül vereséget szenvedtek.

III. Callixtus pápa 1456-ban anyagi eszközökben való szűkölködése okán ismét csak a keresztes hadjárat hívó szavában bízhatott, és az imádság erejében. Előbbi okból Magyarországra küldte Kapisztrán Jánost, míg a keresztény Európa lelki felrázására kiadta 1456. június 29-én a bulláját, amelyben elrendelte, hogy minden templomban délután 3 és 6 óra között félóránként háromszor kondítsák meg a harangokat, s a hívők imádkozzanak a magyarok győzelméért. E bulla következménye lett aztán a déli harangszó. Bár kezdetben nem délben és nem is a nándorfehérvári győzelem miatt szóltak a harangok, de a körülmények úgy alakultak, hogy először az emberek fejében, majd 1500-ban egy újabb pápai bulla következtében hivatalosan is Hunyadi győzelméhez lett kötve a déli harangszó.

Az 1456-os harangozást és imádkozást elrendelő pápai bulla tartalma csak lassan terjedt el a keresztény világban, és szinte egy időben érkezett ezzel Hunyadi július 22-i nándorfehérvári győzelmének híre. Nem csoda, ha Európa királyi udvaraiban a pápa által elrendelt imádkozás erejének tudták be az azonnali sikert. Mikor augusztus 6-án Rómába is megérkezett a nagy magyar győzelem híre – Hunyadi ekkor már haldoklott –, a pápa ezt a napot, az Úr színeváltozásának napját, fel is vette a katolikus egyház hivatalos ünnepeinek sorába.

Végül 1500-ban, amely kerek volta miatt szent évnek számított, az akkori egyházfő, VI. Sándor elrendelte, hogy ezt követően minden nap 12 órakor szólaljanak meg a harangok, megerősítve 1456-os elődje rendeletét, s immár nem a török veszély miatt, hanem az 1456-os győztesek tiszteletére. A képen a Hunyadi Mátyásról elnevezett Mátyás-harang látható a kalotaszentkirályi templom kertjében.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1456_junius_29_iii_callixtus_papa_elrendeli_a_deli_harangszot/

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.