Múzeumok Éjszakája 2016

Interjú Grászli Bernadett-tel

A hét végén, június 24. és 26. között lesz Győrben a Múzeumok Éjszakája, mely ebben az évben az 1 múzeum, 11 helyszín, 101 program mottó alatt kerül megrendezésre a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum szervezésében. A programsorozat létrejöttéről, kialakulásáról, szervezéséről, lebonyolításáról, az idei érdekességekről, a látni- és hallgatnivalókról, valamint a részvételi (alkotási) lehetőségekről kérdeztük az igazgatónőt, Grászli Bernadett művészettörténészt.

Hogyan kezdődött az immár hagyományosnak számító rendezvénysorozat? Honnan ered az ötlet? Honnan indult, és hogyan nőtte ki magát országos méretűvé? És ami a legfontosabb: mi a célja?

Magyarországon tizenötödször, vidéken pedig a 14. alkalommal kerül megrendezésre a Múzeumok Éjszakája, mely egy francia kezdeményezés alapján vált népszerűvé Európában. A különböző országokban az időpontok nem egységesek, ami néha szerencsés is, mert így a muzeológus szakembereknek lehetőségük van megtekinteni egymás rendezvényeit, és tapasztalatot cserélni: élményszerzés és szakmai utazás ez egyszerre. Ausztriában október első szombatján, Magyarországon a Szent Iván-éjhez közeli időpontban (leghosszabb éjszaka) rendezik meg a Múzeumok Éjszakáját, Csehországban és Németországban pedig a május közepét választják, mert akkor van a múzeumi világnap. Célja a múzeumnépszerűsítés, amely kezdetben csak az alaptevékenységek bemutatására korlátozódott (kiállítások, tárlatvezetés), de mára olyan nagy volumenű rendezvénnyé nőtte ki magát, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma is nagymértékben támogat. Tulajdonképpen egy múzeumi értékek köré szerveződő összművészeti fesztiválról beszélhetünk, amely egy igényes, megújult múzeumi környezetben egyesíti a különböző művészeti ágak programjainak jellemzőit, s így biztosít önfeledt, de kulturált szórakozást. Valójában ötvözi a zenei, a kulturális és művészeti fesztiválok karakterét – természetesen a múzeummal a középpontban –, és már turisztikai-idegenforgalmi vonzerőt is jelent. Mivel közművelődési és múzeumpedagógiai tevékenységet egész évben folytatunk, gyakorlatban és tapasztalatban nincs hiány.

Győr mikor csatlakozott az eseményhez? Az országban hány múzeum van benne? Mi a csatlakozási pont: van esetleg közös tematika, amire fel vannak fűzve a programok?

Városunk már a második évtől, amikor a vidéki múzeumoknak először volt lehetőségük, csatlakozott a Múzeumok Éjszakájához. Ebben az évben már 400 intézmény vesz részt 2200 programmal. Nemcsak múzeumok, hanem például a levéltárak, az ítélőtábla, a pénzverde és még sokan mások. Van egy közös tematika, ami köré szerveződik az egész rendezvény, ez pedig a Hősök, felfedezők, újítók. Mi nem hagyományos módon közelítünk ehhez a témakörhöz, nem nevezünk meg sem hősöket, sem felfedezőket, sem újítókat, hanem úgy fogjuk fel, hogy a felfedező maga a látogató, aki maga fedezi fel a hőseit a rendezvény során, az újítók pedig azok a kortárs művészek, akik egyedi dolgokat visznek véghez és mutatnak be ezen az eseményen. Úgy gondoljuk, hogy ezzel a megközelítéssel jobban meg tudjuk szólítani a fiatalokat.

Mekkora munka megszervezni és lebonyolítani egy ilyen volumenű rendezvényt, ahol ennyi helyszínen ilyen sok program van? Mikor kezditek szervezni? Hány ember vesz részt benne a kollégáid közül? Vannak-e olyan helyi társintézmények (nem múzeumok), amelyek csatlakoztak egy-egy vagy több programmal?

Egész évben készülünk, és majdnem minden kolléga részt vesz mind a szervezés-előkészítés munkálataiban, mind a lebonyolításban. Érdekes tapasztalat a kollektívát egy kicsit más feladatkörben látni, mint a megszokott napi munka. Vannak önkéntes segítőink is, sőt külső programmegvalósítókkal, biztonsági őrökkel is erősítünk, de így is kevesen vagyunk. A városi levéltárral és a Szent László Látogatóközponttal évek óta jó a kapcsolatunk, ők mindig kapcsolódnak az eseményhez, és idén a megyei könyvtár is csatlakozott. Szeretném hangsúlyozni a Múzeumok Éjszakájának közösségépítő szerepét is, hiszen vannak olyan helyi közösségek, akik részt vesznek a megvalósításban, mint például a színjátszók (Import Impró), vagy a baráti körünk. Újdonság lesz az idén, hogy a Máltai Szeretetszolgálaton belül működő partisegély hoszteszei is jelen lesznek a könnyűzenei koncerteken és a fiatal generációt megcélzó rendezvényeken. Ez azt jelenti, hogy drogprevenciós szolgáltatás is rendelkezésre áll majd, valamint a Misszió Mentőszolgálat esetkocsival és két helyszínen felállított elsősegélyhellyel, amellett, hogy őrző-védő szolgálat biztosítja a kulturált szórakozást.

Miből finanszírozzátok ezt minden évben? Saját költségvetésből, vagy vannak rá plusz források, esetleg támogatók? Milyen árban kaphatók jegyek, és lehet-e elővételben vásárolni? Milyen kedvezményes jegyek vannak?

A fenntartó, Győr Megyei Jogú Város jelentős támogatásával, a saját bevétel mozgósításával és pályázati pénzből tudjuk évről évre megvalósítani a programsorozatot; a külső támogatóink a médiapartnerek, ill. a Palatia Nyomda. Nem emeltünk az árakon, mert ez nem egy bevételorientált rendezvény, de nem is ingyenes, mert ezzel is jelezzük, hogy értéket képvisel. Egy átlag mozijegy árán tartjuk az árainkat, sőt a kedvezményes jegyek alatta vannak. A legkisebbek (6 év alatt) szüleikkel együtt ingyenesen vehetnek részt a programokon, ugyanígy a fogyatékkal élők is egy fő kísérővel, valamint a múzeumi baráti kör tagjai. Nem teszünk különbséget magyar és külföldi látogatók esetében (múzeumi jegyárakban ez néha előfordul). A pedagógusigazolvánnyal rendelkezők fél áron, a diákok és nyugdíjasok pedig kedvezményesen válthatnak belépőt, de úgy gondolom, hogy az 1000 és 1200 Ft-os jegyárak jelképesnek tekinthetők, ha azt nézzük, hogy mennyi programot és élményt kínálunk érte. Ezzel a múzeumi jeggyel az intézmény mind a 11 kiállítóhelyét lehet látogatni a három nap folyamán. Ezenkívül van partyjegy is, ami az Apátúr-házban rendezendő koncertekre – melyet a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programja is támogat – szól: az 1800 Ft-os belépővel három koncert látogatható, valamint az összes múzeumi program. A koncertjegyek persze limitált számban – a befogadóképességhez alkalmazkodva – kaphatók, de elővételben is megválthatók az Esterházy-palotában és a RómerKvelle árusítóhelyein.

Mit jelent pontosan az éjszaka a programsorozat nevében? Éjjel meddig tartanak a programok? Az előző évi tapasztalatok alapján mennyi érdeklődőre lehet számítani?

Kezdetben „egyéjszakás kaland” volt, de manapság már egész hétvégére is szólhat. A győri múzeum is így készült: a szigorúan vett éjszaka június 25-én, szombaton 18.00 órától hajnalig tart (a kiállítóhelyek éjfélig tartanak nyitva, az Esterházy-palota hajnali 2-ig várja a látogatókat, a koncerthelyszíneken pedig reggelig zajlik majd élet), de lesz egy felvezetője, mert annyi koncertet és érdekességet raktunk össze, ami elegendő egy rendhagyó felütéshez. Így már 24-én, pénteken este egy kiállításmegnyitóval és előadással kezdünk, és éjfélkor, egy koncert után Péterfy Bori, a neves énekesnő fogja bejelenteni, hogy megkezdődött a Múzeumok Éjszakája. 26-a vasárnap pedig a levezető nap lesz: lehetőséget biztosítunk azoknak, akiknek pénteken-szombaton nem sikerült mindent megnézniük, amit szerettek volna, ill. akiknek „nem volt elég a múzeumi élmény”, hogy megtekinthessenek még néhány kiállítást.
Tavaly országos szinten négyszázezer látogatója volt az eseménynek, Győr pedig megközelítette az ötezret, ami nagyon szép teljesítmény néhány óra alatt. Sokat segít, hogy egy országos rendezvényről van szó, melyet minden média reklámoz. Idén megújítottuk a kommunikációnkat mi is, nagyobb hangsúlyt helyeztünk arra, hogy minél több potenciális látogatóhoz eljussunk: több műsorfüzet és plakát, nagyobb online marketing, sőt játékokat is bevetettünk, mert rekordot szeretnénk dönteni az idei Múzéjen.

Milyen programokkal várja a győri Múzeumok Éjszakája a gyerekeket, a fiatalokat, a felnőtteket és az időseket? Különböző kiállításokon kívül milyen jellegű rendezvényekre számíthatunk?

Minden korosztálynak kínálunk programokat: lesznek színházi előadások gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, élőzenei koncertek, DJ-fellépések, családi programok, hagyományos értelemben vett múzeumpedagógiai és egyedi foglalkozások, melyek egy-egy gyűjtemény (pl. Kovács Margit Gyűjtemény, Váczi Péter Gyűjtemény) köré szerveződnek, látványraktár, táncház, filmvetítések, virágkötészeti bemutató (Mezőffy Tamás Európa-bajnok), hagyományos és különleges kiállítások, exkluzív tárlatvezetések, fényképezkedés a múzeum velocipédjével – s mindez laza fesztiválhangulatban.

A részletes program megtekinthető a Rómer Múzeum honlapján.

tmoni

2016.06.22