Ezzel végleg eldöntve a Disney részéről, a Csipkerózsika-álomba kényszerített klasszikus meséinek jövőjét, melyeknek csókot adva, a Hercegnők élőszereplős feldolgozásának hullámát indította el. A gótikus és expresszionista elemekkel mesterien zsonglőrködő Burtonnél jobb kezekbe nem is kerülhetett volna Lewis Carroll kultikus meséje, mégis hiányzott belőle az a fajta zsigeri őrület és elvont, sötét hangulat, amely a képzelet és valóság szemet kápráztató egyvelegét adta volna. A sokak által várt csoda ezzel elmaradt. A pénznél nagyobb úr nincs, így a folytatás borítékolható volt, de ezúttal Burton produceri székre cserélte a kamerát, és helyette a Mupets filmek alkotója, James Bobin vette át a dirigálást. Ez részben előnyére vált az Alice Tükörországban filmnek, részben pedig hátrányára is.

A múltat megváltoztatni nem tudod, de sokat tanulhatsz belőle – osztja meg magvas gondolatát a film fontos jelenetében Alice-szal a Sacha Baron Cohen alakította Idő. És nagyon úgy néz ki, hogy ezt maga Bobin is szem előtt tartotta, ugyanis a Tükörország legnagyobb előnye elődjével szemben, hogy bevezeti az elmúlt években divatossá vált múlt-jelen-jövő közötti időutazást. És ahogy ez már működött az X-men: Az eljövendő múlt napjaiban vagy A Vadász és a Jégkirálynőben, úgy ezúttal is érdekes irányba tereli hőseink történetét. Ez egyrészről nemcsak folyamatosan maximumra járatja a cselekmény tempóját, de a nézője figyelmét is megragadja, hiszen ezekben a jelenetekben kedvelt groteszk figuráink múltjába kapunk betekintést. Sötét és szomorú motivációk sejlenek fel, miközben a konfliktusok eredetét is megértjük. Az elgondolás a készítőktől nem volt rossz, hogy a kulcsfigurákat a múltba való kalandozással mélyítsék, sőt igen érdekessé teszi őket a szemünkben.

Persze ne legyenek illúzióink, a Tükörország pont annyira követi Carroll eredeti könyvét, mint ahogy tette azt a Burton-féle Csodaország. Tehát semennyire. Helyette viszont kapunk egy folytatást, amely a Kalapos háttértörténetével és egy teljesen új figura bevezetésével, az Idővel igyekszik elkápráztatni nézőjét. Nagy kár azonban, hogy mindannak ellenére, hogy Burton víziója csak közepesre sikeredett, Bobin még ezt a színvonalat sem tudja megütni a látvány terén. Mintha már a forgatás kezdetén lemondott volna arról, hogy elérje a „mester” mércéjét. Hiányoznak a jelenetekből azok az apró és pulzáló elemek, melyek hirtelen magukba szippantották a nézőjüket (és LSD használatára buzdított), és bár mindaz elég töménynek tűnhetett, de a történet akadozó fogaskerekét helyenként okosan takarta el.

Az őrületes világ fura lakói is mintha nem találnák a helyüket, és belefáradtak volna a folytonos rohangálásba. Johnny Depp minden eddiginél fásultabb és visszafogottabb, de talán jobb is így. Nem ripacskodik, nem próbálja elhappolni a showt kollégái elől, sokkal szerethetőbb és emberközelibbé vált az első találkozásunk óta. Helena Bonham Carter harsány, lufifejű, megkeseredett Piros Királynőjét még mindig öröm – vagyis gyűlöletes – látni. Mia Wasikowska szerethető és hiteles Alice-ként, aki ha ezúttal sem nyújt bravúros teljesítményt, magabiztosan segít régi cimboráin. Sacha Baron Cohen viszont mindent visz, a középszertől ő menti meg Bobin gyakorta ötlettelen vízióját. Időként egyszerre humoros, drámai és félelmetes. Úgy néz ki, Johnny Depp mellé még egy átváltozó művészt alkalmazni csak és kizárólag jó dolgot eredményezhet.

Összességében az Alice Tükörországban vizualitásában alulmarad a közepes elődjével szemben, ugyanakkor ügyesen árnyalja karakterei motivációit és tulajdonságait. Sacha Baron Cohen igazi meglepetés, aki Időként nem pazarolja a perceket, és a középszertől a hátán cipelve menti meg a filmet. James Bobinból hiányzik az az őrület és csodálat, amely ehhez a világnak a felfestéséhez elengedhetetlen. Gyermekeknek mégis remek szórakozást nyújthat, a klasszikus meséből megszokott tanulságoknak hála.

Köller Kristóf
Forrás: TheScreen.hu