1913-ban megnősült, orvosi tanulmányait 1916-ban fejezte be és szerzett diplomát. Egy járási kórházban, majd frontkórházakban kezdte meg szakmáját. 1919-től Vlagyikavkazban dolgozott, itt mutatták be első darabjait. Ettől kezdve Bulgakov egyre inkább az irodalom felé fordult, ám még előtte, szülővárosában valós tapasztalatokat szerzett a polgárháborúról, a véres eseményekről. Németek, vörösök és fehérgárdisták váltották akkor egymást Kijevben. 1921-ben Moszkvába költözött: itt már újságíróként dolgozott, lírai-szatirikus cikkei jelentek meg, amelyek a forradalmi Moszkva színes forgatagát idézik fel. Azonosult az új társadalom legfontosabb célkitűzéseivel, de nem csatlakozott egyetlen irodalmi csoporthoz sem, sajátos világlátásával az útitárs írók közé tartozott.

1924-ben elvált, majd ismét megnősült. Sorra megjelenő elbeszéléseiben (Ördögösdi, Kutyaszív, Végzetes tojások) groteszk-komikus szituációkat, fantasztikus történeteket teremtett, melyben a humor, a szatíra és a szarkazmus erejével festi meg a tömegembert, az ostobaságot. A fehér gárda című polgárháborús regényében elsőként állította középpontjába egy szubjektíve becsületes fehérgárdista család tragikumát. Ez a könyve az erkölcsi jó szándék és a történelmi tévedés regénye, melyben a polgárháború eseményei során a monarchista Turbin család várakozó reményei illúziók maradnak.

A bulgakovi irónia mellett a múlt értékeit védő Bulgakov egyre inkább támadások össztüzébe került. A RAPP élesen támadta a hozzá hasonló útitárs írókat, hiszen műveik nagy részében „komor színekkel” festik a valóságot, és felnagyítva ábrázolják a nehézségeket. Ebből a regényéből készült a Turbin család napjai című darabja. Ezt követte a Menekülés, mely az előző mű témavariációja, ám újszerű „álomdramaturgia” alkalmazásával épül: a valóság átnő az irreálisba (az álomba mint belső valóságba), s az emigrációba szorult tisztek erkölcsi megroppanását groteszk, képtelen helyzetekbe sodródásuk jelzi. A mű bemutatását a RAPP főtitkára megakadályozta. Bulgakovot „belső emigrációval” vádolták, amellyel diszkreditálja a jelent, és rehabilitálja a múltat. Ám a fő érv: 1929-ben Sztálin is szovjetellenesnek minősítette a Menekülést. A Zoja szalonja és a Bíborsziget című szatirikus vígjátékok metsző iróniával szóltak a közerkölcsökről.

1928-tól nem publikálhatott. 1930-ban Sztálinhoz írt levele nyomán – mely Bulgakov magas fokú emberségének, erkölcsi tartásának, művészeti krédójának és nem utolsósorban személyes bátorságának is bizonyítéka – segédrendezői állást kapott a Művész Színháznál (1930-36). 1932-ben házasságot kötött Jelena Szergejevna Silovszkajával.

Életének utolsó évtizedében irodalmi munkásságának középpontjába a művész és a hatalom viszonya, összeütközésük, s mögöttük a gondolatnak és az írás szabadságának, a lelkiismeretnek s az értelmiségi lét felelősségvállalásának kérdése került. Az Iván, a Rettentő című játékos-komoly darabja a kisszerűségtől, feljelentgetőktől fenyegetett művészsorsnak, az alkotói szabadságnak és az emberi méltóságnak az ellehetetlenülését hangsúlyozza. A Képmutatók cselszövése és a Puskin utolsó napjai a mindenáron megőrizni kívánó ember és művész lelki gyötrődését mutatja be remek dialógusokban. A Színházi regény groteszk képet nyújt a színház belső világáról, a rivalizáló színészek életéről, de legfőképpen a kisszerű zsarnok képtelen belső emberi világáról és a művészi-emberi kiszolgáltatottságról. Főművét A Mester és Margaritát szinte a halál zárja le.

Egészségi állapota rohamosan romlott. Az orvosok magas vérnyomásból adódó vesebetegséget diagnosztizáltak nála. Bulgakov lediktálta feleségének főműve, A Mester és Margarita utolsó változatát. A regény olyan két, egymástól időben és térben távol eső történetsort szintetizál regénnyé, amelyek között a térnek és az időnek nem az elválasztó, hanem az elválókat összekapcsoló hatalma munkál. A mű cselekménye három síkon játszódik. Az első a fantasztikus sík: egy Woland nevű mágus alakjában megjelenik Moszkvában a Sátán, elképesztő csodákat tesz, és az őrültekházába juttatja mindazokat, akik találkoztak vele. A reális síkot pont ezek az emberek képviselik, a korabeli szovjet valóság figurái. A filozófiai sík Pontius Pilatus és Jézus, a hatalom és a jóság konfliktusának története, melyről regényt ír az őrültekházában lévő Mester (aki sok tekintetben Bulgakov önarcképének vonásait hordozza). A Mestert nosztalgikus szerelem fűzi Margaritához, aki azonban férjes asszony. A fantasztikus történet végén a szerelmesek lelkét Jézus parancsára Woland az Örök Városba, Jeruzsálembe viszi.

1940 februárjától barátai és rokonai őrizték betegágyát. Március 10-én a testi szenvedésektől megkínzott, már hosszú ideje fekvőbeteg, s alig látó író megváltásként fogadta a halált. Egy nappal később a szovjet írószövetség épületében megemlékezést tartottak, amely előtt Szergej Merkurov szobrász mintát vett a halotti maszkról.

Nagy Mária

Források:
wikipédia
http://enciklopedia.fazekas.hu/palyakep/vilag/Bulgakov.htm
Világirodalmi lexikon. 1. köt. A-Cal. Budapest :Akadémiai Kiadó, 1970.

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.