1725

„Jövök, jövök, élek, élek!”

Gárdos Péter és Chaja Polak a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon

Két holokauszt-túlélő anya története volt a kapocs április 23-án Chaja Polak holland szerző és Gárdos Péter között a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. A Salka és a Hajnali láz című könyvek közös sors-története hiteles könnyekkel mesél az emberiségellenes bűnök szégyenletes mintapéldányáról, de szerencsére az életigenlés sokkal zajosabb bennük a halálnál.

Ahogyan Büchler András moderátor felvezetésében elhangzott, két „unokatestvér” könyvkiadó közös témaválasztásaként ülhetett egy asztalhoz Chaja Polak holland szerző (Salka, Park Könyvkiadó) és Gárdos Péter magyar filmrendező (Hajnali láz, Libri Könyvkiadó). A zsidóság egyik nagy „hagyománya”, hogy add tovább a történetet, történetedet, ennek a „felszólításnak” a szellemében ismerhetjük meg a két kötet által egy holland és egy magyar anya tragédiáját a holokauszt idején, ahol végül mindketten túlélték a túlélhetetlent.

Könyveim témája többnyire a háború – kezdte Chaja Polak először flamandul, majd csakhamar inkább angolra váltva –, mivel átéltem, saját élményeim és tapasztalataim származnak belőle a gyerekkoromból. Nem vagyok moralista, de át akarom adni a fiatal generációnak az általam megélteket. Mivel napjainkban is rengeteg háború dúl, muszáj beszélni erről, hogy csökkentsük az antiszemitizmust, amely nem akar szűnni.” Míg Polak édesanyjának, Gárdos Péter szüleinek történetét fogalmazta meg egy közöttük zajlott levelezés alapján Hajnali Láz című regényében. Amikor rátalált ezekre a levelekre, és végigkövette tragédiájukat, majd csodaszámba illő „túlélésüket”, megdöbbentette ez a két fiatal ember, akik abban a helyzetben képesek voltak csakis a jövővel foglalkozni, az, hogy ilyen mértében le tudták zárni a múltat, az átélteket, ezért érezte úgy, hogy mindezt „kutya kötelessége” továbbadni egy könyv formájában.

A kérdésre, hogy a megjelent regények írása közben változott-e, és ha igen, mennyire az édesanyákról kialakult képük, Chaja Polak tagadólag felelt: ő próbált lefesteni egy végtelenül optimista személyiséget, olyat, mint amilyennek (meg)ismerte. Gárdos Péternél kicsit más a helyzet: ő ismerte (és ismeri, hiszen még él) az édesanyját, viszont édesapjának arról az életszak(asz)áról semmit nem tudott a levelek előtt, hogy a bergen-belseni koncentrációs táborban a sonderkommando tagjaként hullákat égetett. Az, hogy megismerte róla az elhallgatott múltat, gyökeresen módosította az apjáról benne élő képet.

Polak elmesélte, hogy anyja roppant büszke volt a történetéről megjelent könyvre, viszont a többi családtagja már különbözőképpen élte meg a napvilágra kerülését. A húga szerint az anyjuk nem ilyen volt, míg az öccse el sem merte olvasni a kész könyvet, annyira megrázták az első oldalak. A legszebb benyomást azonban Polak egyik nagynénje, az anyja legfiatalabb húga szerezte, akinek a szemében a leírt történet eredményeképpen teljesen „rehabilitálódott” az idős nővér, és megteremtette közöttük az igazi családi köteléket. Gárdos esetében az anya rögtön tagadni próbált, hogy nem is igaz ez a történet, ám amikor fia felolvasta neki az egyik levelet, már azt mondta: ez csodálatos! Attól tartott, a regényben leírt vallási szemlélet miatt a főrabbi egy életre meggyűlöli majd, de Gárdos megnyugtatta, hogy ez nem lesz így.

Pető Kata színművész a beszélgetés ezen pontján részletet olvasott fel a Hajnali lázból (majd később a Salkából is), Gárdos Péter tenyerével eltakarta a szemeit, homlokát megdöntve, fejét kissé lehajtva hallgatott – ennyire megrázó és ennyire igaz szülei története.

Az irodalmi (be)hatások után érdeklődve Polak azt mesélte, hogy nem volt olyan könyv, amely befolyással lett volna a Salka születésére, viszont egy festmény az anyjáról, amely utána maradt, meghatározó szerepet játszott számára érzelmileg. Ezt a képet testvéreivel évente továbbadták egymásnak, ez a festmény volt az inspirációja, rajta keresztül próbálta megérteni az öccse és a húga anyjához való viszonyát. Mindkét könyvben szerves szerepet kap a politikai beállítódás, így jogos volt a kérdés, miért érezték szükségét a baloldaliság hangsúlyozásának? Először Gárdos Péter ragadta magához a szót, elmondván, hogy abban az időben a baloldali eszmék divatja hódított, amelyhez sokan hittel, őszintén és talán legfőképpen naivan csatlakoztak, mindez pedig elszakíthatatlan része apja történetének. Polak hevesen bólogatva értett egyet, ő is többé-kevésbé hasonló okokat tudott felsorolni. Elmondta, hogy a háború után az anyja és az apja is erősen hitt a kommunizmusban, a szocializmusban, ebben látták a világot emésztő antiszemitizmus meggyőződéssel hitt ellenszerét.

A megtörtént eseményeket leíró könyveknél mindig kérdés, mennyit kellett saját fantáziából hozzátenni a valósághoz, mennyi belőlük a fikció. Polaknál talán az egyetlen kitalált dolog anyja nevének megváltoztatása volt, amellyel azt a célt akarta elérni, hogy a saját látásmódját, saját érzéseit tudja megírni benne. Nem bizonyos események kiragadására és azok kronologikus ábrázolására törekedett, hanem a saját szemszögének és emócióinak a megörökítésére. Gárdos Péternél speciálisabb a helyzet, hiszen szülei történetét tőlük nem ismerte, csak a megtalált levelekből. Amikor aztán minden kiderült a számára, az anyja elképesztő, hajszálpontos leírásokat adott a vele évtizedekkel korábban történtekről. Apja szemszögének (akit egy másik svédországi kórházban kezeltek) viszont 90%-a elképzelés, kitaláció, lévén halála miatt vele már nem beszélhetett erről. Aztán miután elkészült a könyv, és az anyja végigolvasta, a későbbiekben rengetegszer feltette neki a kérdés: Péter, ez most valóban megtörtént, vagy fikció? „Nos, így viszonyul a valóság a kitalációhoz.

Polak a Salkával emléket szeretett volna állítani az édesanyjának, míg Gárdos nem is könyvben gondolkodott először. Forgatókönyvet akart írni a történetből, majd filmet rendezni, amely csodálatos sztorijánál fogva bizonyosan világsiker lett volna. Ennek ellenére hét évig nem sikerült egyetlen jelenetet sem megfogalmaznia, akkora teherrel nyomta őt a valóság súlya. De végül aztán csak elkészült a Hajnali láz, amely tavaly hódító útjára indult a világon (és már filmet is forgatott belőle), Gárdos Péter azonban máig egyszerre fájó és személyes mélységeket magába foglaló tekintettel árulta el, hogy „egyszerűen beledöglöttem, amíg megírtam ezt a könyvet”.

Szilvási Krisztián
Fotók: Vas Balázs

2016.04.25