A magyarok lovaglóművészetéről, a régi félelmetes harcmodorról szóló ismeretek a kultúra részei, eleink kalandozó hadjáratai, a lóhátról való nyilazásuk méltán váltott ki rettenetet a nyugat- és dél-európai államok lakosainak körében. A lovasság hírnevét tovább gyarapították huszárjaink, akik fontos szerepet kaptak az irodalmi ábrázolások körében is.

Cseri Dávid könyve a közelmúltról, annak hőseiről mesél. Általános vonásként rajzolódik ki az életrajzokban az iskolák végzése: katonai vonalon a legmagasabb szintű képzést a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia jelentette, ide járt a növendékek zöme. A katonai képzés terén ki kell emelni az alsó- és felsőfokú katonai reáliskolát, majd a hadapródiskolát, ezek jelentették a katonai irányú tanulmányok előszobáját.

Hőseink egy része megjárta a front vonalait, ahol nem csupán „puskaport szagolt”, de meg is sebesült. A hadifogság is kijutott nekik, valamint egyéb bonyolult élethelyzetekbe is jócskán kerültek.

Különleges lovastudásuk megszerzésére az Örkénytábori Lovasiskola szolgált, Olaszországban és Franciaországban már voltak ilyenre minták. Magyar lovastanár újította meg az ugrást: korábban az ugratásnál hátradőlt a lovas, most előre, a ló súlypontjának megfelelően. A könyvben felsorolt zsokék számos díjjal gazdagították a magyar lovassportot, vitték tovább hírnevét és saját tudásukat Dániába, Hollandiába, vagy akár az Egyesült Államokba. A holland királynő például személyesen járta ki, hogy egyik híres zsokénkat a szocialista tömbből kiengedjék az országukba, az USA-ban pedig a nagypolgárság számos tagja magyar zsokéktól vett órákat, s feltétlenül elismerték a tudáson alapuló tekintélyt.

Maga a szerző – aki szintén lovagol – személyesen ismerte az egyik díjugratót, ez inspirálhatta a lovaslegendák kutatására. Cseri Dávid további kutatásokat helyezett kilátásba, és vitathatatlan, hogy hasznos és üdvös vállalkozás az övé, mert a figyelem felhívása mellett a további vizsgálódás alapjait is lerakja.

Csiszár Antal
Fotó: Pozsgai Krisztina