A két művészzseni megnyilvánulásaiból kaphattunk hol vidám, hol mélyebb perceket Szabados Éva interpretálásában. Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső kora a boldog kaiser és könig monarchiabeli – visszamenőleg nézve – aranykorszakából a történészek által hosszú tizenkilencedik század kimúlásán és a Nagy háborúkat követő forradalmakon keresztül ívelt át a Horthy-féle Magyarország világába. Élénk irodalmi, művészeti pezsgés jellemezte Budapestet a közember hétköznapjaiban, miközben a politikai égbolton újfent felhők gyülekeztek. Ordas eszmék fenyegető árnyékában kellett a művészetnek kikövetelnie a helyet a nap alatt.

Tehetségük, kivételes írói vénájuk, briliáns humoruk hozhatta őket közel egymáshoz, afféle művészi rokonlelkek voltak, s mindez életre szóló igaz, meleg barátságban csúcsosodott ki. Életükben több, nem szokványos fordulat is tetten érhető. Karinthy Frigyes kisgyermekként veszítette el édesanyját, feleségét hős szerelmes lovag módjára szöktette meg rabiátus első férjétől. A bosszúra esküdt elhagyott hitves elől külföldön leltek menedéket, s csupán a „vihar lecsendesültével” térhettek haza.

Igaz barátok módjára gyakran tréfás csipkelődéssel viccelték meg egymást, ugyanakkor a másik művészi értékeit nagyra becsülték. Ez művészi utánzásban, karikírozásban is megmutatkozott, például Kosztolányi Dezső A szegény kisgyermek panaszai első versének sajátos átírása az Így írtok ti című paródiakötetben. Mindketten érzékenyen reagáltak a kor rezdüléseire, mutattak rá a politikai élet fonákságaira, az ember gyarlóságaira.

Az igazi művész képes dolgokat egyedi nézőpontból ábrázolni, gondoljunk Karinthy Utazás a koponyám körül című művére, melyben agyműtétjéről értekezik sajátos szemszögből. (Tudjuk, hogy a világhírű Olivecrona sebészprofesszor Stockholmban megoperálta, de később sajnos meghalt.) A halál gondolata mindkét művész munkásságában szerepet kapott, Kosztolányi a halállal szeretett nagyapja elmúlásakor szembesült. Alakja mérföldkövet jelenthetett neki, hiszen ő avatta be a betűk birodalmába, és színes történetekkel gazdagíthatta a régmúltból, lévén ismerte Kossuth Lajost és korának nemzedékét.

Újságírói teljesítményük is kiemelkedő, a lapokban lévő terjedelmi korlátok megtanították őket „gúzsba kötve táncolni”, azaz tömöríteni.

A XIX. század volt a pszichológia áttörésének időszaka, amely gőzerővel folytatódott a huszadikban – ez a művészetben is érvényesült, elég, ha utalunk Karinthy Én és énke, vagy Kosztolányi Ötévi fegyház, illetve a Fürdés című novelláira. És milyen lelki folyamatok zajlódhattak le vajon az emberi méltóságában megalázott Anna (Édes Anna) bensőjében, mely a gyilkosságba taszította? Nero, a véres költő regénye világsikert aratott, de ki lehet emelni az iskolai élet világából merített Aranysárkány című regényét is.

Az iskolaévek diákcsínyei, mellébeszélései „köszönnek vissza” Karinthy Tanár úr kérem című elbeszéléskötetéből. Mosolyt fakaszt bennünk a Magyarázom a bizonyítványom című epizód. Magunk előtt látjuk az összevont szemöldökű szülő előtt hebegő nebulót, aki a mondat elején még nem tudja, mit hazudjon, a második felében azonban már belejön. Kosztolányi lánykérése nem volt köznapi: leendő neje elvárásaival szemben állt a művészi autonómia igénye; a lánykérés szülte az Akarsz-e játszani című versét.

Szabados Éva rendkívüli művészi átéléssel tolmácsolta az életműből vett részleteket, rokonszenves egyénisége, mosolya mint kellő metakommunikációs eszköz tette hitelessé szereplését. Műsorát korabeli slágerekkel illusztrálta, filmdalok csendültek fel Kiss Manyi és Latabár Kálmán duettjében, jelezve a korabeli művészi miliőt.

Mindez a békebeli „aranykort” idézte fel: még nem sejthették, hogy hamarosan más közérzet jellemzi a budapesti embert, s a még távol dörgő fegyverek, bombázógépek beférkőznek a mindennapok világába. Egy világ süllyedt el, mint a képzeletbeli Atlantisz, de arról, hogyan éltek, gondolkodtak, szórakoztak, udvaroltak az akkori emberek, kordokumentumok vallanak.

Ezek között a két művésznek örök érvényű lenyomatai vannak, melyekből Szabados Éva rendkívüli tehetséggel idézett fel. Nagyon találó válogatás, magas művészi interpretáció jellemezte előadását, miközben az előadóművész maga is alkotóvá lett: sajátos, színes egyéniségét az írói, költői „nyersanyagba” beágyazta, művészi eszközeivel mint varázspálcával bűvölte el a publikumot.

Csiszár Antal
Fotók: Pozsgai Krisztina