A megyei könyvtárak verssel készültek A magyar költészet napjára

Lackfi János Számítógépes játékok című versét közösen szavalják el

A magyar költészet napjára az ország 19 megyei könyvtára, az Országos Széchényi Könyvtár, valamint a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár figyelemfelkeltő, közös videóval készült: Lackfi János Számítógépes játékok című versének egy-egy sorát szavalják el a bibliotéka-fellegvárak könyvtárosai.

A kaposvári Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár kezdeményezésében megvalósult ötlet egyrészt az együttműködés természetszerű erejét és örömét, másrészt a könyvtárakban hozzáférhető tudás egységességét és szabad terjesztését hivatott demonstrálni, hiszen ma a bibliotékák információs tudásbázisa és a számtalan, kulturális tevékenységi forma lehetősége dimenziókkal mutat túl a sokszor még mindig tévesen rögzült „poros” és „könyvraktári” jellegnél. A könyvtárak a kétezres években immár olyan multikulturális tényezőkként vannak jelen, ahol minden korosztály megtalálhatja a maga érdeklődésének, céljainak és szándékainak megfelelő tanulási, kutatási, szórakozási, kikapcsolódási lehetőségeket.

 a kapcsolódó Youtube videó lejátszásaA kapcsolódó Youtube videó lejátszása. 

Az április 11-én, József Attila születésnapján ünnepelt Magyar költészet napjára az ország 19 megyéjének nagykönyvtára, a budapesti Országos Széchényi Könyvtár és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár közösen készített felvételt, amelyben Lackfi János Számítógépes játékok című versét olvassák fel az egyes intézmények könyvtárosai oly módon, hogy a 20 soros költemény egy-egy sorát más és más könyvtár vállalkozó szellemű dolgozója szavalja el. A fent látható, elkészült videó pedig egyszerre tiszteleg Magyarország egyik legnagyobb irodalmi ünnepe, valamint a kultúra terjesztésének közös, felszabadult, vidám lehetőségei előtt.

Szilvási Krisztián

2016.04.11