Adj hangot!

Elindult a győri börtönrádió: a Sing Sing FM

Új reintegrációs programként elindult a börtönrádió Sing Sing FM néven a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben, ahol Mihály Attila bv. ezredes, intézetparancsnok vezetésével tartottak sajtótájékoztatót a nagyszerű tapasztalatokat hozó kezdeményezésről. Hajdú Judit pszichológus, az Adj Hangot Egyesület vezetője elmondta, hogy Győr a második hely, ahol sikerült megvalósítani a fogvatartottak képzését, fejlesztését és közösségbe való visszaszoktatását célzó projektet, ami elsőként Vácon, harmadikként pedig a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Gyorskocsi utcai objektumában kezdett működni.

Mi arra vállalkoztunk, hogy olyan dolgot tegyünk, ami segít abban, hogy másként is el tudják képzelni az életüket, mint eddig.” - tette hozzá Hajdú Judit. Hiszen a börtönrádióban résztvevő fogvatartottak fejleszthetik kommunikációs és együttműködési képességeiket, gyarapíthatják számítástechnikai ismereteiket. Annak tudatában tevékenykedhetnek, hogy az egész közösséget segítik értékes munkájukkal. Ugyanis a Sing Sing FM egy zárt láncú televíziós hálózaton keresztül minden zárkában hallgatható. Sőt a tervek szerint a váci, a győri és a budapesti intézetek a jövőben egymástól is tanulhatnak, hiszen lehetőség nyílik a tapasztalatok, sőt a műsorok cseréjére. A cél a továbbiakban az, hogy minél több börtönben elindulhasson a rádió.

Mihály Attila egymásra találásnak nevezte az Adj Hangot Egyesülettel megszületett együttműködést, amely nagyon fontos és hasznos lépése annak az évek óta folyó komoly munkának, amit a győri intézetben végeznek a szabadulásra való felkészítés érdekében. Ennek egyik vonulata, hogy rendszeresen szabadidős közművelődési alkalmakat teremtenek. A helyi adottságok miatt ezeken 50-60 főnél több nem tud egyszerre részt venni. Viszont a rádiónak köszönhetően ezek után minden fogvatartotthoz eljuthatnak a koncertekről, színházi programokról, előadásokról készített tudósítások, a fellépő művészekkel folytatott beszélgetések, így felerősíti a nevelő célú kulturális programok hatását.

Mihály Attila azt is kifejtette, hogy ugyan fizikailag szükség van a bűnelkövetők izolációjára, de lelki és szellemi értelemben jó, ha megmarad a kapcsolat lehetősége a társadalommal. A nyitottság elvét igyekeznek biztosítani, amiben például jelentős szerepet vállalnak a civilszervezetek és az egyházi börtönmissziók. A reintegráció elve tavaly óta kiemeltté vált a büntetés-végrehajtásban. A fogvatartottak a szabadságukban korlátozottak. Cél visszatartani őket attól, hogy újra bűncselekményt kövessenek el. De ehhez segíteni is kell őket. Erre szolgál a munkáltatás, hogy megtanulják a felelősségvállalást, az autonóm döntéshozatalt, az önálló életvezetést. A munkáltatás egyik formája a börtönrádió, amely ugyanakkor magában foglalja a képzés, oktatás és a szabadidős közművelődés eszközeit is. Ezek mind azt segítik, hogy csökkenjen a visszaesők száma, és egyre kevesebb szükség legyen a börtönökre.

A sajtótájékoztatón azt is megtudhattuk, hogy a Sing Sing FM február eleje óta sugároz reggel kilenc és délután öt óra között. Külföldön már korábban volt rá példa, hogy a börtönrádiók műsora kiment az éterbe. A tervek szerint hamarosan a győri adás egy része is hallható lesz.

Jelenleg hat fogvatartott és több külsős mentor és civil önkéntes vesz részt a rádió működtetésében. Sohodóczki Attila, az Isten tenyerében című vallási tematikájú és emberi sorsokat bemutató műsor szerkesztője arról beszélt, hogy milyen jó hatásai vannak a projektnek. Nagyon jó, hogy a résztvevők gyakorolhatják a közös munkát, fontos a csapatszellem. Az emberek félnek az ismeretlentől, ezért fontos, hogy a rádión keresztül áramolhatnak a hasznos információk, ami csökkenti a bizonytalanság érzését. A szórakoztató zenés programok szintén hozzájárulhatnak a fogvatartottakban felhalmozódó feszültség oldásához. Nagyon fontos, hogy visszajelzések is érkeznek az adásra, amit ez alapján tovább alakítanak.

A palettán a hallgatóság találhat még kulturális magazint, ami civil és börtönművészekről szól, valamint zenés kívánságműsorokat. Mihály Attila elmondta, hogy a győri intézetben jelenleg 230 fogvatartott van, közülük 122-en előzetes letartóztatásukat töltik. Ugyan egyszerre csak néhány fő tud közreműködni a rádió munkájában, de mivel nagy a fluktuáció az intézményben, reményei szerint egyre többeket tudnak majd bevonni az alkotó tevékenységbe.

Kérdésünkre Mihály Attila elmondta, hogy a következő vendégük Laár András lesz, akinek az életében fontos szerepet tölt be a hit. Hozzá hasonlóan a megszokottól eltérő szerepben szeretnék meghívni a közeljövőben Szikora Róbertet és Mező Mihályt, a Magna Cum Laude frontemberét, akik érdekes formában értékes gondolatokat tudnak majd megosztani a fogvatartottakkal. Ezenkívül Kustán Melinda iparművész tart rendszeresen textil szakkört az intézetben, az itt készült munkákból kiállítást is terveznek. Jelenleg pedig a falakat Lakatos Krisztián és a Szigetköz Fotóműhely tagjainak fényképei díszítik.

A sajtótájékoztatót Sohodóczki Attila szavai zárták: „Az ember attól, hogy egyszer megbotlik, még ember marad.”

Szabados Éva
Fotó: Vas Balázs 

2016.03.25