2920

Intenzitás, spontaneitás és precizitás

Interjú Björn Freiberg színésszel, a Saul fia győri szereplőjével

Az Oscar-díjas Saul fia egyik szereplője a Győrben élő Björn Freiberg. Németországban színészkurzusra járt, és Svájcban is játszott, de már első látogatása alkalmával beleszeretett Magyarországba, és úgy határozott, hogy ideköltözik. Emiatt egy darabig lemondott a színészi munkáról. Közgazdaságtant tanult, és többek között a Széchenyi István Egyetem oktatójaként is dolgozott. Az utóbbi években azonban egyre inkább igyekezett visszakanyarodni eredeti hivatásához. Ennek az útnak egyik jelentős állomása a Saul fia.

Hány éve élsz Magyarországon, és hogyan kerültél ide?

1994-ben jártam először Magyarországon. Éppen Alex szerepére készültem a Gépnarancs színházi változatában Svájcban, és Venezuelába akartam repülni 2 hétre. De aznap rosszul lettem, és ezért nem utazhattam. Egy volt iskolatársamnál találkoztam egy magyar sráccal, aki felajánlotta, hogy menjünk el Magyarországra körülnézni, és ez a kirándulás sorsfordító volt. A hely elvarázsolt, azonnal otthon éreztem magam. Ekkor találkoztam a leendő feleségemmel. Egy hét múlva ugyan már újra Svájcban voltam, a színházban, de alig telt el pár hónap, és egy bőrönddel a kezemben Debrecenbe költöztem. Mintha hazajöttem volna, imádom az itteni színeket, ételeket és az embereket. Itt születtek meg a gyerekeim.

Eredetileg színésznek indultál, miért váltottál? Mennyire volt tudatos, hogy egy ideig teljesen más irányba haladtál?

Ez egy nehéz döntés volt: Svájcban és Németországban dolgozni tovább színészként, vagy Magyarországra jönni, ahol nem beszélem a nyelvet, és ahol talán hosszú éveket kell várni, hogy újra színpadra állhassak. Egy ugrás volt a semmibe. De itt akartam élni, és ez türelmessé tett. Érdekes így visszatekinteni, mert ami most hirtelen sikernek tűnik, az valójában egy nagyon hosszú út volt. De megérte a befektetett időt. Az évek alatt közgazdasági, jogi és filozófiai mesterdiplomát szereztem. Mivel magyar földön akartam maradni, munka után néztem, és kaptam is egy oktatói állást a Széchenyi István Egyetemen Győrben. Így ideköltöztünk 1999 szeptemberében. Családi életet éltem, és még így is voltak fellépéseim Svájcban, Csehországban és a német televízióban. Másrészt az egyetemen tanítani nem annyira különbözik a színháztól, hisz itt is tudni kell előadni, nem elegendő csak az elméleti tudás. A katedra nap mint nap „interaktív színpad” volt a számomra, és én imádtam csinálni.

Hogyan kanyarodtál vissza az eredeti hivatásodhoz?

2014 februárjában kaptam egy lehetőséget. Éppen úton voltam, és a rádióban hallgattam Lorde (új-zélandi énekesnő) németországi koncertjét élőben. A „Team” című dalt énekelte, ami így kezdődik: „wait until you’re announced” – „várj, míg fel nem szólítanak”. S pont akkor megcsörrent a telefonom. A TV2-től kerestek, hogy eljátszanék-e egy reality showban egy német ingatlanost. Akkor tudtam, hogy most megtaláltak. Jó volt csinálni, és én újra kedvet kaptam a filmezéshez. Már hosszabb ideje éreztem, hogy váltani kellene, hisz 14 év tanítás volt mögöttem. És akkor jött a Saul fia...

Mit szeretsz a filmezésben?

Azt, hogy a forgatások révén rengeteg helyen járhatok, és sok kreatív emberrel találkozhatok, akik hasonló beállítottságúak, mint én. Kell egyfajta őrültség ahhoz, amit csinálunk. Hiszen nem elsősorban a pénzért játszunk. Az, hogy értjük és értékeljük egymásban ezt a hozzáállást, nagyon sok erőt ad nekem. Nagyszerű érzés a közös alkotás, ahogy mindenki hozzáteszi a maga részét, hogy végül megszülethessen a kész film. Azt is szeretem, hogy nagyon fegyelmezetten és precízen kell dolgozni, és mégis lehetsz spontán. Hihetetlenül fontos az intuíció, érezned kell minden apróságnál, hogy mi az összkép, milyen ritmusban kell lépned. Átütő dolog extrém feltételek között dolgozni, akár éjjel-nappal, kint-bent, föld alatt vagy föld felett, vízben vagy a szárazföldön... Fantasztikusan intenzív élmény egy másik ember bőrébe bújni, és egy időre egy másik életet élni. Pozitív képeket teremteni, elvarázsolni a nézőket. Ilyenkor olyat mutathatsz meg magadból, amit más élethelyzetekben nem. Ki lehet bontakozni, fizikálisan, szellemileg és lelkileg átélni, és beleadni mindent. És az az izgalom is nagyon jó, ami a forgatás után következik: mi lesz majd az anyagból a vágások után.

Sok produkcióban dolgoztál. Melyiket emelnéd ki közülük?

Ősszel mutatták be a Mentőexpedíciót, ahol NASA-dolgozóként bukkanok fel. A fehér király című mozifilmben is szerepeltem, ami Dragomán György sikerkönyvének adaptációja. Az Infernoban Tom Hanks-szel forgattam együtt (rendező Ron Howard). Novemberben pedig Molnár Leventével, Trill Zsolttal, Keszég Lászlóval és Kovács István rendezővel forgattunk együtt egy I. világháborús témájú magyar alkotásban, a címe Szürke senkik. A forgatókönyvet Köbli Norbert írta. Ez az első filmes főszerepem, ezért nagyon várom a bemutatót.
De van még néhány produkció, melyek szintén 2016-ban fognak megjelenni. Például tavasz végén vetítik majd Till Attila Tiszta szívvel című moziját, melyben egy német orvost alakítok, valamint a német Neulich die Reise mit Vater-t, melyet Szegeden forgattunk.

Tudnál mesélni egy-két anekdotát a forgatásokról?

- Először egy olyan történet, amely abból az időből való, amikor még nem színészként, hanem road-ként dolgoztam többek között a Motörhead együttes és James Brown mellett. Egyszer egy híres bohóc (Hermann Van Veen) fellépése előtt felsöpörtem a pódiumot, amikor váratlanul odajött hozzám az asszisztense, és halkan azt mondta nekem: „Tedd le a söprűt, ez nem a te dolgod”. Nem tudom, miért, de a következő napon ezt a hölgyet kirúgták. Akkor tudtam, hogy más munkát kell keresnem, olyan sorsszerű volt az egész.
- A Mentőexpedícióban a legmenőbb sztárok között dolgozhattam. Ridley Scott például többször támaszkodott az én székemhez, miközben a szereplőket instruálta, Kristen Wiig pedig rám, amikor a cipőjét cserélte. Ezek nagyon izgalmas napok voltak.
- A Saul fia forgatásán jelen volt Clara Royer is, aki együtt írta Nemes Jeles Lászlóval a forgatókönyvet. Odaadtam neki a győri Fekete János önéletrajzi írását, aki túlélte a koncentrációs tábor borzalmait. Pár évvel ezelőtt találkoztam vele, amikor egy közös projektet hoztunk létre az egyetemen. Clara nagyon örült a könyvnek. Sajnálom, hogy János bácsi már nem láthatja a filmet.
- És végül még egy élmény a Saul fiából. Röhrig Géza (Saul) sokszor még a szünetekben is annyira benne volt a szerepében, hogy nem akarta elfogadni a kávét. Neki nem fért bele, hogy fogolyként kávézzon. Géza amúgy mindenkivel nagyon nyitott és kedves volt az egész forgatás alatt, még a legkisebb statisztával is.

Hogyan kerültél bele ebbe a filmbe?

Interneten láttam a casting felhívást. Németül beszélő embereket kerestek egy háborús filmhez. Sok-sok más statisztával együtt kiválasztottak. És én imádtam csinálni! Végre visszatérhettem a hivatásomhoz. Elsőre Röhrig Géza (Saul) mellé osztottak be, és mivel nagyon aktív voltam, adtak rám egy mikroportot, és azt mondták, hogy a forgatáson végig velük leszek. Egy vagy két napra rá már azt a feladatot bízták rám, hogy vigyem ki a gázkamrából Saul megtalált fiát. Később pedig szöveget is kaptam. Ez hatalmas bizalom volt Nemes Lászlótól, és rengeteg motivációt adott. Később László meghívott a stúdióba, ahol még több hangfelvételt is készítettünk a filmhez. Így lettem én az „Extra” nevezetű karakter a Sonderkommandóban.

A Saul fia nagyon súlyos film. Mennyire viselt meg a forgatás? Tudtál utána regenerálódni?

Extrém helyzet, amikor német emberként heteken keresztül együtt dolgozol a zsidó vagy lengyel származású színészkollégákkal egy hideg gázkamrában. Nem egy stúdióban, hanem egy teljesen korhűen felépített épületben. Nehéz volt, de óriási lehetőséget láttam benne. Melyik német kap ilyen esélyt arra, hogy a saját népe múltjával szembenézzen? Nem voltak rossz álmaim, hisz egyben nagy öröm volt újra játszani olyan hosszú idő után. Erőteljes élmény volt. Azt csinálhattam, amire vágytam. Reggel mindig nagyon korán odamentem a helyszínre, hogy kicsit egyedül lehessek, és rá tudjak hangolódni. Különleges volt, hogy egyetlen filmben játszhattam a Sonderkommando egyik tagját, és egy náci orvostisztet. A forgatás után nem volt sok időm regenerálódni, mert azóta is folyamatosan forgatok más filmekben.

Milyen érzés, hogy szereplője vagy egy Oscar-díjas filmnek?

Ez leírhatatlan! Szóhoz se jutok. Ez az, amiről minden színész álmodik. Ahhoz hasonlítható, mint megnyerni a foci vb-t. Minden megváltozott. Öröm és nyugalom is egyben, ahogy Géza (Saul) ezt egyszer szépen megfogalmazta: „hasonló egy nagy belső krízisnek a kezdetéhez”. Mert ilyenkor összedől az eddig megszokott szemlélet, az ember máshogyan látja utána a világot.
Nagyon jó, hogy így még több emberhez fog eljutni a film. Magyarországnak óriási öröm ez a közös győzelem, ami biztos, hogy lendületet ad a további munkákhoz. Az is szép, hogy még 50 év múlva is erről fognak beszélni, sőt igazán csak egy pár év múlva lehet majd látni, hogy mi a jelentősége a most elért sikernek.

Van olyan színész, művész, akire példaként tekintesz?

Al Pacino, Klaus Kinski, Lugosi Béla a színészek közül, de más művészektől is nagyon sok inspirációt merítek, például festőktől, íróktól és zeneszerzőktől...

Mit tartasz ma egy színész-művész legfontosabb küldetésének?

A színész egy médium, akinek az a feladata, hogy a forgatókönyv és a rendező üzenetét úgy közvetítse, hogy az minél teljesebben megérkezhessen a közönséghez. Ehhez minden testi, szellemi és lelki erejét felhasználja. Persze lehet válogatni, hogy milyen üzenetet akarunk képviselni, de nekem az is fontos, hogy az átadás hiteles és egyben intenzív legyen. Nem utolsósorban, azzal, amit csinálok, örömet szeretnék okozni, és fel szeretnék bátorítani másokat is, hogy megmutassák, mi minden rejlik bennük. Az életben megtörténhetnek veled olyan dolgok, amiről azt gondolnád, hogy lehetetlen.

Szabados Éva

2016.03.01